- A Bakuban rendezett Cop29 konferencia legfőbb kérdése az volt, mennyi pénzt kapnak a fejlődő országok az iparosodott országoktól a klímaváltozás hatásainak kivédéséhez. Ők az eddigi összeg tízszeresét szerették volna, de csak a háromszorosáról, háromszáz milliárd dollárról született megegyezés. De miért nem elégedettek a fejlődő országok azzal a pénzzel, amit a klímahatások kivédésre kaptak?
- Pontosítsuk a kérdést: a pénzt a fejlődő országok nem csak a károk kivédésére kellene, hogy kapják, ehhez a Kormányközi Klímaváltozási Testület (IPCC) szerint 2030-ig évente elég lenne az eddigi juttatás, 80-300 milliárd dollár. Az igazi többlet pénz - amihez ez már kevés - a károk mérsékléshez kellene, az energiaátmenetre, vagyis azokhoz beruházásokhoz, amelyekkel csökkenthető lenne a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok felhasználása. Ahhoz ez már szerényebb összeg, különösen annak fényében, hogy a fosszilis üzemanyagokkal foglalkozó iparágakat a kormányok globálisan még mindig hétezer milliárd dollárral támogatják. Ezt kellene csökkenteni, illetve ebből a pénzből lehetne átcsoportosítani a fejlődő országok részére. Ez nyilván nem egyszerű, de az arányok jól láthatók. A támogatások nem mind közvetlenül folynak be a fosszilis üzemanyag-iparba hanem például adókedvezmények formájában, de ide tartozik a repülőterek építésének a támogatása, és ennek része az energiaszegénység támogatása is, amennyiben fosszilis üzem- és fűtőanyagok felhasználásához kapnak pénzt a rászorulók, ahelyett, hogy alternatív forrásokból származó energiához vagy energiahatékonysági beruházásokra kapnák azt” - magyarázta a klímaszakértő.
- A rászoruló országok 1300 milliárd dollárt szerettek volna kapni, ennek nagy részét pontosan azoktól a vállalatoktól, amelyek nagyon is komoly haszonra tesznek szert a fosszilis üzemanyagok kitermeléséből, kereskedelméből. Mennyire reális az elképzelésük?
- Elméletben ez lenne a megoldás, hiszen a környezetvédelem egyik elve szerint a károkat a szennyezést okozóknak kell megfizetniük. Ez úgy történhet, hogy az okozott károkat beleépítik a termelési költségek, végerdményben a termékek árába. Ezeket a vállalatokon adók formájában, vagy más szabályozások révén lehet behajtani, de erről szól az emissziókereskedelem is. Amit viszont nehéz megoldani, hogy az ebből származó bevételek eljussanak azokhoz, akik a károkat elszenvedik, vagyis a kisközösségekhez a globális délen.
- Milyen klímahatás kivédő fejlesztésekre tudnák pénzt fordítani a déli, szegényebb országok, amelyek éppen azt tartják problémának, hogy nekik fejletlenebb az iparuk, és ezért kevésbé járulnak hozzá a szennyezésekhez?
- Ma már sok ilyen ország nagyon nagy fejlődésen megy keresztül. Amikor új városokat építenek, akkor nem mindegy, hogy autóközlekedésre tervezeik-e ezeket, vagy olyan “tizenöt perces városokat” építenek - Európában már több ilyen van -, amelyekben negyed óra gyaloglással vagy biciklizéssel el lehet jutni mindenhová, amire a napi rutinunkban szükség van.
Ma még az a várostervezési elv uralkodik, hogy külön épül városközpont, lakónegyed, és olyan városrész, ahol üzemek vannak, pedig az integrált város a kívánatos, ahol egy könnyen elérhető körzeten belül van minden: a munkahely környékén legyen a kellemes lakóhely, iskolákkal, üzletekkel, egészségügyi intézményekkel, ne legyenek az emberek rákényszerülve naponta hosszú utazásokra.
Ezen kívül a fejlődő országokban is egyre több az energiaipari beruházás, fontos, hogy ne új szénerőműveket építsenek, hanam szél- vagy napenergiát használjanak. Ezek ma akár olcsóbbak is lehetnek, de a hálózatokat ezekhez is fejleszteni kell, kiépíteni a kis helyileg termelő erőművekhez. Tehát a támogatásokat az ilyen módon is megoldandó zöld átmenethez kérik ezek az országok. Ha elvárjuk, hogy ne fosszilis üzemanyag alapú erőműveket építsenek, segítsük őket az alternatív beruházásokban, mondják.
- Az emberi tevékenységek szabályozásával tehát sokat tehetünk a klímáért, egyelőre viszont azt látjuk - akár csak az elmúlt pár hetet, hónapot nézve -, hogy pusztító tájfunok vonultak végig a Fülöp-szigeteken, pusztítanak az erdőtüzek Amerikában, villámáradások öntöttek el városokat Spanyolországban. Egyre biztosabban állítják a klímatudósok, hogy ezek növekvő száma, mértéke az emberi tevékenység eredménye. Mi várható a jövőben gyakoribbak, pusztítóbbak lesznek?
- Valójában összességében nem a számuk növekedett meg, hanem az intenzitásuk, a pusztításra való képességük, ezért tűnnek egyre gyakoribbaknak, hiszen többet hallunk róluk. Ráadásul hosszabb ideig tartanak és nagyobb területeket érnek el, ez általában is igaz a legtöbb időjárási szélsőségre. Sajnos, úgy tűnik, hogy ebben nem csak a rossz irányban lesz változás: a szélsőséges jelenségek egyre gyakoribbak és intenzívebbek lesznek, egyre tovabb tartanak és egyre újabb helyeken pusztítanak. Az erdőtüzek sem csak ott lángolnak fel, ahol eddig természetes volt, például a tajgán, a kaliforniai hegyek egyes részein, a mediterrániumban. Láthattuk két évvel ezelőtt, hogy Magyarországon is el kezdtek pusztítani a bozóttüzek. Kitolódott a szezon, a tüzek is egyre nagyobb területeken pusztítanak, egyre hosszabb ideig. De ez látható az aszályok, esőzések esetében is, ezek egyre gyakrabban és hosszabb ideig figyelhetők meg hazánkban is, hosszabbak az aszályos időszakok és az intenzívebb esőzések is, ami könnyebben okoz áradásokat, miközben a csapadékmennyiség átlagban nem több, mint régebben. Kevesebb napon vannak az esők, ezért is nő az aszályos napok száma. Valencia környékén létezett eddig is az az időjárási jelenség, ami áradásokat okoz, de a mostanihoz hasonló mértékű, emberemlékezet óta nem történt. Nehéz adott esetekről megmondani, hogy az éppen köthetők-e az emberi tevékenységhez, hiszen mindig voltak szélsőségek. Készülnek ma már tanulmányok egyes nagyon szélsőséges időjárási események éghajlatváltozáshoz való kapcsolatáról. A Valenciai áradások esetében, ezek azt mutatják, hogy az ember okozta klímaváltozás következtében tíz-húsz százalékkal nagyobb az esélye az ilyen áradást okozó esőzésnek. A közelmúltban pár olyan esemény biztosan volt, amit egyértelműen az embernek tulajdonítottak az elemzések, ez 2021-ben Kanada nyugati és az USA északnyugati részén történt, amikor három napig csaknem ötven fok volt.
- A Copernicus Klímaváltozási Szolgálat 1,55 fokos emelkedést vár már ebben az évben. Valóban itt tartunk már, hogy meghaladtuk azt a bizonyos 1,5 fokot?
- A 1,5 fokkal kapcsolatban van egy bizonyos félreértés, amivel kapcsolatban nagyon fontos elmondani, hogy a Párizsban 2015-ben kitűzött 1,5 fokos cél húsz éves átlagra vonatkozik, pontosan azért, hogy az időjárás állandó változékonyságából adódó szélsőséges értékekeket kiküszöböljük. Az egyes évek átlaghőmérséklete akár egy-két fokot is ingadozhat, de általában tizedfokokat változik. Tavaly éppen 1,5 fok alatt maradtunk, most egy nagyon kicsit fölötte leszünk. Ez csak az ez év kiugró mutatója, remélhetőleg az emelkedés nem tartós, de vannak jelek arra, hogy ez így maradhat. Az előrejelzések szerint 2030-as évek elejére fogjuk tartósan átlépni a 1,5 fokos küszöböt.
