Kivételes pillanat: korábban nem gyakran volt alkalmam szembedicsérni egykori pártomat, az MSZP-t, most azonban van, méghozzá kettő is. Az első dicséretem személyesen Molnár Zsoltnak, a szocialisták korábbi pártigazgatójának és egyben nagyhatalmú mindenesének szól. Szidtam őt eleget, párton belül meg a sajtóban is, ám legutóbbi lépéséhez csak gratulálni tudok.
Az MSZP vezetése volt olyan karakán, hogy (itt és most nem részletezendő okok miatt) lemondását követően Molnárnak egyéb pártbéli funkciót nem kínált föl; egyébként meg úgyis elég nagy baj szegényeknek, hogy változatlanul ott ül a párt parlamenti frakciójában. Emberünk azonban, miután megszabadult a pártigazgatói tisztségtől, egy új, vitathatatlanul a köz hasznát szolgáló új feladatot talált magának: civil egyesületet alapított. Ez még önmagában nem volna nyilvános dicséretre méltó cselekedet, volt már ilyen az elmúlt évtizedekben doszt. Ez azonban egészen speciális eset:
a Magyar Szocialista Párt volt pártigazgatója Magyar Retro Közösség néven hozta létre az új civil egyesületet. És legyünk pozitívek, nomen est omen, ez a közösség minden tekintetben meg fog felelni választott elnevezésének.
Közös ügyeinkről esetenként a nyilvánosság előtt is megnyilatkozó baloldali állampolgárként szükséges megemlítenem, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb aggodalommal tekintek a hazai közéleti sajtóban sajnálatos módon terjedő „óbaloldal” kifejezésre, amely, ha nem is teljesen alaptalanul, de mégis méltatlanul sajnálja le egykori pártomat. Ami viszont megnyugtató és egyértelműen dicséretre méltó, az az, hogy ugyanebből a politikai-eszmei közösségből „új időknek új szeleiről” is hírt kapunk. Mindenekelőtt Földes György A baloldaliságról címmel a Népszavában megjelent terjedelmes írását hozom fel bizonyítékként; s ugyancsak az MSZP új hangjaként értékelem Veres János egykori pénzügyminiszter két részletben megjelent dolgozatát Jegyzetlapok egy új gazdaságpolitikához címmel.
Támogató megjegyzésként füzöm ehhez hozzá, hogy az angol nyelvű közéleti publicisztika és társadalomtudományi szakirodalom egészen új szellemű elemzéseket, következtetéseket is megfogalmaz a globális kapitalizmus helyzetéről: élvonalbeli tudósok és jegyzett szellemi műhelyek tárják fel a jelenkori kapitalista rendszer súlyos szociális és környezeti következményeit. Sőt, e szerzők reális javaslatokat is tesznek a piacgazdaság és a társadalmi elvárások konfliktusainak megoldására. Meggyőzően lelkesítő politikai és gazdasági koncepciókat is megismerhetünk egy egyre konkrétabban körvonalazható új gazdasági-közéleti rend kialakítására.
Mindezt azért említem meg, mert a modern baloldallal, a „progresszív kapitalizmussal” (© J. Stiglitz) kapcsolatos korszerű tudományos és közéleti megnyilatkozások az „óbaloldal” típusú utcai harcos verbalizmusok alkalmazhatóságát egyértelműen kizárják. Veres János után én is a Nobel-díjas közgazdász-professzorra hivatkozom, aki a 350 oldalas Út a szabadsághoz című legutóbbi kötetében még arra is felhívja a figyelmet, hogy ha olyan innovatív társadalmat akarunk létrehozni, amely mindenki számára jelent felvirágzást, akkor bizony egész meglévő gazdasági és jogi rendszerünket újra kell gondoljuk. Ha pedig az emberek megértik és támogatják, hogy a jobb élet, az önmegvalósítás lehetősége, a nagyobb biztonság és a létfeltételeket biztosító környezeti egyensúly nemcsak egyesek, hanem minden ember számára jár, akkor a szociáldemokrácia már a célegyenesben van.
Tudom, hogy ez ma még csak egy javaslat a modern szociáldemokraták számára, tudom, hogy ez csak elmélet, – aminek mindig nagy jelentősége volt a szociáldemokrácia eszmetörténetében! –, de, eppur si muove, így kezdődött minden lényeges fordulat. Nekünk, baldaliaknak, sokat kell még elemeznünk, mérlegelnünk, tanácskoznunk a progresszív kapitalizmusról, de optimizmusunk nem alaptalan.
Magyarországon a maga módján hozzájárul ehhez az új egyesület, a Magyar Retro Közösség megalakulása is. Ha jól magyarítom a „retro” kifejezést, akkor a szónak a „régi divatot ismétlő, felidéző” vagy „a divatból kiment, időszerűtlen” értelmezései tűnnek alkalmasnak. Igen, emlékszem, voltak és nyilvánvalóan most is vannak olyanok, akik a szociáldemokrata MSZP korábbi reformjait nem az új kihívások felismerésének és a módszerek korszerűsítésének az útján, hanem a célok és értékek fokozatos feladásának irányában képzelték el.
A mozgalom többsége viszont végül felismerte, hogy a szociáldemokrácia tartalmi kiüresítése a történelmi küldetés megsemmisülését eredményezné, ezért ezt végül sikerült elkerülnünk. Persze ha azokról beszélünk, akik ebben vétkesek, tévedtek vagy hagyták magukat megvezetni, sőt, esetleg ezt még mindig nem ismereték fel – nos, akkor bizony az ő esetükben alkalmasnak tűnik az „óbaloldal” megnevezés is, meg a „retro” jelző is. Párton kívüliként is van elég ismeretem kijelenteni, hogy ők az MSZP-ben már jelentős kisebbségben vannak, viszont ők lehetnek azok, akikből Molnár Zsoltnak sikerül megszerveznie a Magyar Retro Közösséget.
Ha összességében jól értelmezem a konkrét történéseket, akkor az MSZP szakít a neoliberális és harmadikutas eltévelyedésekkel, szívét és agyát kinyitja a modern baloldaliság új, bátor kezdeményezései felé, az óhitűeket pedig a volt pártigazgató átviszi a Magyar Retro Közösségbe.
Mindannyian jól járunk.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
