Az a bizonyos első két kő összepattintása óta a tűz erőit saját szolgálatába állító emberiség sem vált mentessé annak pusztító volta alól. 2019 április 15-én ennek a megzabolázhatatlan elemi erőnek volt a tanúja a párizsi Szajna partján összegyűlt tömeg, és a világ összes szeme, melyek a Notre-Dame lángoló tetejére szegeződtek.
Mikor az addig égő fáklyaként lobogó huszártorony beomlott a templom kereszthajójába a tehetetlenül szemlélő csoportok közül énekszó szállt fel a füsttel borított éjszakába, mintha csak a vallásos énekek hangjával akarnának védőkupolát vonni templomuk köré. Vallási rendeltetésén túl az 1163-tól 1345-ig épített Notre-Dame székesegyház Franciaország és a világ kulturális örökségének egyik ékköve. Franciaország egyik legrégebbi gótikus katedrálisa, évi közel 14 millió látogatójával Franciaország és Európa leglátogatottabb műemléke. Talán kevesen tudják, hogy a katolicizmus egyik, ha nem legfontosabb műtárgya is itt található. A töviskoronát, melyet Jézus a keresztre feszítésekor viselt, Szent Lajos király 1248-ban egy keresztes hadjáratot követően hozta magával Franciaországba. A relikvia köré épült aztán a Sainte-Chapelle, melybe Franciaország 13. századi királyának, Szent Lajosnak a tunikáját is elhelyezték.
Emmanuel Macron francia elnök kijelentését, mely szerint kicsit több, mint öt év múlva, azaz 2024 decemberére újra megnyithatja kapuit az épület, sokan túlzottan ambiciózus, kockázatos vállalkozásnak ítélték.
A tűzvész éjszakáján azonnal elindult hatalmas adománygyűjtés rekordszintet ért el. Az újjáépítést koordinálására létrehozott új közintézmény, a Rebâtir Notre-Dame legfrissebb beszámolója szerint 846 millió euró gyűlt össze, mely adományok nemzetközi összehasonlításban is "példátlan összeget" képviselnek. Bár a nyilvántartás szerint 338.086 hivatalosan nyilvántartott adományozótól származik a pénz, a valóság mégis az, hogy a leggazdagabb franciák egy maroknyi csoportja állta a számlát. A sort Bernard Arnault, a luxuscikkeket gyártó LVMH csoport tulajdonosa nyitotta, valamint a L'Oréal csoport mögött álló Bettencourt-Meyers család, fejenként 200 millió euróval. Őket követte a Pinault család, és a Total csoport 100-100 millió euróval, majd egy tucatnyi további nagy adományozó (Bouygues, JC Decaux stb.) tízmillió eurós adományokkal.
A székesegyház öt éves munkálatainak a költége 700 millió eurót tettek ki, míg a megmaradó közel 150 millió euróból a harmadik fázist, a Notre-Dame külső részeinek és a pusztulással fenyegetett 19. századi sekrestyének a felújítását végzik el. Az első fázis, azaz a Notre-Dame összeomlásának megakadályozását célzó, másfél évig tartó biztonsági munkálatok 150 millió euróba kerültek, ami mintegy tizenöt millióval kevesebb az eredeti becsléseknél. 11 millió euró volt az ólom szennyezés kezelése, 4 millió euró az ólomüveg ablakok és az orgona eltávolítása és tárolása, 44 millió euró a munkaterületek felszerelése, és 51 millió euró az épület biztonságossá tétele. A munkálatok második szakasza, a restaurálás 552 millió euróba került.
A pusztulás éjszakáján valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy jót is hozhat a tűzvész. "Régészeti szempontból ez egy nagyon kevéssé ismert terület volt. A Notre-Dame-ot történelmi műemléknek tekintették, de nem régészeti lelőhelynek" - magyarázza Dorothée Chaoui-Derieux, az Île-de-France-i Regionális Kulturális Főosztály (DRAC) örökségvédelmi főfelügyelője, aki 2019 óta koordinálja a Notre-Dame összes régészeti munkálatát, amelynek során közel 2000 év történelmét tárták fel. A Soufflot-pincében, 3,50 méter mélységben egy I. század legelejéről származó lakásra bukkantak, míg az előcsarnok alatt egy késő római korból származó lakóházat és kézműves mesterségek maradványait fedezték fel, de azonosítottak a Notre-Dame építését megelőző középkorból származó maradványokat, köztük egy hatalmas karoling kori épületet is. A kereszthajó átjárójánál 2022-ben felfedezett két ólomszarkofág nagy médiafigyelmet keltett, de nem kisebb jelentőségű az egykori szentélyrekesztő több ezer polikróm darabjának megtalálása se, melyek arról mesélnek, hogy milyen színezett szobrokat láthattak az eredeti Notre-Dame-ot felkereső hívők.
2019. április 15-én a párizsi tűzoltóság a székesegyház gondnokságával közösen versenyt futott az idővel. A céljuk az volt, hogy minél több műalkotást evakuáljanak, miközben megpróbálják megmenteni a műemléket. A tető kigyulladásakor zajló felújítási munkálatok előtt már kidolgoztak egy bizonyos prioritási sorrendet a munkálatok védelmére vonatkozó tervek részeként, ami ebben a helyzetben életmentőnek bizonyult, hiszen nem a vészhelyzet közepén kellett dönteni róla. Először a legfontosabb ereklyék hagyták el a székesegyházat, köztük a Töviskorona, amelyet egy páncélozott ereklyetartóban helyeztek el. Ezután következtek a kincstárból származó, majd a sekrestyében kiállított tárgyak: arany és ezüst ereklyetartók, szentelt vázák, gyertyatartók stb. A tűzvész másnapján megállapítást nyert, hogy a kórusorgona kivételével, amely sok vizet kapott, és a kereszthajó beomlásakor megsemmisült, Lustiger bíboros által felállított bútorzat kivételével valamennyi műalkotás megmenekült. De ezen a különleges építkezésen még a törmelék is értéknek bizonyult, hiszen a székesegyház tűzben eltűnt részeinek emlékét hordozta magában. A padlón lévő törmelék halmokat távirányítású csuklós karokkkal egyenként szedegették fel, ugyanis a boltozatok állapota nem tette lehetővé az alattuk való közlekedést.
Becslések szerint a tűzvész óta összesen közel 2000 ember dolgozott Párizsban és Franciaország-szerte a gótikus művészet remekművének számító székesegyház újjáépítésén, mely munkálatok ilyeténképpen a mesteremberek, és az évszázadokon keresztül megőrzött tudás folyamatos ünnepévé is lett.
Felismerve ennek messzire mutató jelentőséget az építkezés fázisaiban olyan rendezvényekre is sor kerülhetett a Notre-Dame előtti téren, ahol az érdeklődők beszélgethettek a különböző szakmák képviselőivel, illetve saját magukat is kipróbálhatták a kőfaragás, vagy festés terén. De a felújításnak szentelt külön honlapon is részletesen bemutatták a mesterségeket, mindegyiknél részletes tájékoztatást adva arról, hogy milyen módjai vannak az adott mesterség elsajátításának, ha valaki esteleg kedvet kapott volna hozzá.
Számtalan szakma legjobbjai dolgoztak a soha nem látott méretű munkálatokon: tetőfedők, akik a templomhajó és a kórus tetőfedésén és díszítésén dolgoztak, kőművesek és kőfaragók, akik többek között a székesegyház teljes boltozatáért feleltek, orgonaépítők, akik a nagy orgona mind a 8ezer sípjának szét és összeszerelését, tisztítását végezték, vagy állványozók, akik a munkához szükséges tartó és közlekedő felületeket állították fel. De megmozdult az egész ország is, hiszen a beomlott boltozatok újjáépítéséhez, a kazettás falak tűz által meggyengült köveinek pótlásához, a nyeregtetők egyes szobrainak és az ablakok kitöltéséhez, 1300 méternyi követ kellett találni. Hosszas kereséssel azonosították azokat a kőbányákat, amelyek valószínűsíthetően olyan köveket képesek szállítani, amelyek esztétikai és fizikai-kémiai szempontból megfelelnek az eredeti köveknek. Számos adományozó jelezte, hogy tölgyfáit a székesegyház helyreállítására kívánja felajánlani: magánszemélyek, helyi hatóságok és szövetkezetek is. A tölgyfákat az eredeti tetőszerkezetet jegyző Viollet-le-Duc tervei alapján választották ki. E fák közül sok kivételesen nagy volt: néhány tökéletesen egyenes, több mint 20 méter hosszú és 40x40 cm-es négyzet alakú. De küldtek balátkat az elzászi faragóműhelyek, a világ minden tájáról érkezett ács munkacsoportok dolgoztak együtt, szobrászok másolták vagy restaurálták a szobrokat, kimérákat, vízköpőket és egyéb díszítőelemeket, fémműves műhelyek és aranyozók újították fel Calvadosban a korlátokat és a kapukat, rézművesek, lakatosok restaurálták a torony 16 monumentális szobrát Dordogne-ban, üvegműves mesterek Franciaország-szerte nyolc műhelyben tisztították az ablak üvegeket, festményrestaurátorok, foglalkoztak a 22 monumentális méretű festménnyel Essonne városában.
Az épület északi harangtornyának nyolc harangja is elnémult egy időre. A több mint négy tonnás "Gabriel"-től a legkisebb "Jean-Marie"-ig mindegyik harang olyan személyiségek nevét viseli, akik az egyházmegye és az egyház életében meghatározó szerepet játszottak. Szeptember közepén ők már visszatértek a Notre-Dame-ba, ahol egy kis szertartás keretében megáldották őket. A Notre-Dame, mindkét világháborút túlélte, és híres harangzúgása elsőként szólalt meg, amikor Franciaország 1944-ben felszabadult a náci megszállás alól. Elszáguldottak körülötte az évszázadok, épültek és omlottak birodalmak, ő a helyén maradt, és állandóságával egy ország jelképe lett. A világ legnagyobb művészeit ihlette meg, köztük Victor Hugót, aki az első nagy felújítását az elsők között támogatta a helyreállítását világhírű regényével. Az eredeti színeivel és díszítésével felékesített nagyasszonyra ő is büszke lenne valószínűleg. Hiszen, mint írta: „Az idő az építész, de az emberek a kőművesek”.
