Állítólag az egyik nagymamám elment egyszer egy jóshoz, aki pontosan megjövendölt minden családi eseményt, gyerekek számát, későbbi foglalkozásukat és Nagyszüleim halálának dátumát, de azt is megmondta, fillérre pontosan mennyi pénz van mama zsebében. Azt hallottam, végül minden bejött. Másik ágon egy dédnagymama megérezte, hogy édesapám kétévesen elslattyogott otthonról a Ronyva folyó irányába, valami késztetésre kilépett a házából a töltés mellett, s pont keresztezte a kis csavargó útját. Édesanyám, ha mérges volt vagy ideges, képes volt villanykörtéket felrobbantani (magam is láttam!), vagy lefagyasztani iskolájának beléptetőrendszerét, megérezte édesanyja halálát, hamarabb tudta, mint hogy felhívták volna a tragikus hírrel. Magam is rendelkezem bizonyos képességekkel, megérzem a bajt, nagyon jól működik a hetedik érzékem (igaz, nem hallgatok rá sokszor...), illetve nagyon óvatosan bánok az átokkal, mert egyszer egy buszsofőr nyegléskedett velem egy társas úton, jómagam megátkoztam, és három kilométer múlva egy lengyel rendőrkommandó kiszedte a buszából, mert manipulálta az autópálya matricákat, valami egymillióra bírságolták, abban az időben, mikor még egymillió egy olcsóbb vidéki ház ára volt, nem két zsemle meg egy macisajt a sarkiban.
Nem ide tartozik, de volt egy egyetemi barátnőnk, aki teljesen nyíltan mondta, hogy 4 szellem lakik a lakásban, ahol éltek a csajokkal. Ismerte őket (mármint a szellemeket), de nem félt tőlük. Kicsit meghökkenve hallgattuk a sztorijait, de közölte, nagymamája boszorkány volt és ő örökölte a képességeit. Húsz év múlva, Egerben egy fagyisnál láttam újra, négy gyerekével, érdeklődésemre közölte, az első puja érkezésével soha többet nem látta a köröttük forgolódó lelkeket.
Száz szónak is egy a vége, én nem nevetem el magam ha valaki olyan dolgokról mesél, amikett én nem tudok értelmezni, nem értek, vagy magas nekem. Mivel egyik hobbim beszélgetés random érdekesnek vélt embertársaimmal, bizony komoly kollekcióm van őrült történetekből. Az csak hagyján, hogy hallottam, Puzsér egy barátom ásatásán dolgozott mint kubikus, és egy talicskában tologatták a mecseki szénbányászok, akik ez idő tájt szintén ott voltak alkalmazásban a bánya bezárása után. Kérdeztem a barátom, mit csinált Puzsér nála, mondta, semmit, tologatták a talicsban, Mesélt, és 100 ember vinnyogva röhögött a szarmata falu romjai felett. És most szakrális, okkult irányba fordul csuklósunk, rejtélyes sztorijaim is vannak százszámra.
Beszéltem egy emberrel, aki Tengizben dolgozott nagyon régen, s valami nomádok meg akarták ölni őket horgászbotokért, de ők voltak gyorsabbak, s valami helyi varázsló segített eltussolni a szerencsétlenséget.
Egy másik kalandot egyik legjobb barátom mesélt el. Valami 12 évesen , beesett az Esztáz-kői-barlang egyik kürtőjébe a Bükk hegységben. Testvére, aki teljesen elvesztette az eszét, sírva kiabált a semmi közepén, hét kilométerre a legközelebbi településtől. Erre egy díszegyenruhát viselő orosz katonatiszt kilépett az erdőből, suvickolt fekete lakkcipőben (Rejtő Jenő csettintene...), kitüntetések tömegével. Oda masírozott a kürtőhöz, leengedett egy kötelet a 20 méter mélyen heverő Tomihoz, tört magyarsággal elmondta, hogy a hurokba, amit rákötött korábban, bújjon be, majd kihúzta a vérző gyereket. Miután teljesítette a küldetését, szalutált és visszament az erdőbe. Ez mi? A történet láttamozva van, hiszen egy osztályba jártunk, és Tamás egy hónapig nem tudott írni, mert mind a két keze pólyában volt a sérülései miatt.
Ki venné a bátorságot, hogy megítéljen ilyen történeteket?
Egy barátnőm mesélte pár napja, Glasgowban járt egyetemre, és az egyik tanárnak egy pötty volt tetoválva a karjára. Megkérdezte, ez minek van? Azt válaszolta a jóember, hogy ez a Földet szimbolizálja, ahol élünk, és emlékezteti minden nap arra, milyen kis semmi az élet, jómaga és a minket körülvevő problémák!
Semmit nem tudunk.
Tegnap este két barátommal vánszorogtunk a belvárosban. Nem voltam jól. A több hónapos józan életmód után kicsit beletenyereltem a buliba, forgott velem a világ. Erősen szívtam a fogam, hogy azt a rum kólát, már nem kellett volna, de tudtam, a pallosos másnap már nevetve vár a szobámban a sublót mögött. Korábban, egy hihetetlenül rossz klubba estünk be, de olyan kellemetlen volt a miliő, hogy mondtam a barátaimnak, én innen megyek, aki jön, jön, aki nem, nem. Hagytuk veszni a belépő árát és a jeges éjjelben araszolgattunk. Próbáltam végiggondolni, hogyan fogok én visszajutni az otthonomba, mikor pár delejes nő került mellénk, cigarettával kínálgattak, és én szépen vettem egyet.
A történethez hozzátartozik, hogy napra pontosan, egy éve nem dohányzom, és végülis, egy órája, erre koccintottunk is, hogy mekkora karakán hős vagyok.
Az egyik hölgy finoman belémkarolt, szép volt, meg kellett hagyni, kék szeme vörösen izzott, nyújtotta az öngyújtót.
Ekkor cserrent a telefonom, rápillantok, hajnal három, a LÁNYOM.
A kis csapat, elnémulva hallgatta a beszélgetést, a két magyar értette is a hangok random hullámzását, ami a magyar nyelvet alkotta.
– Szia apa! Figyelj, jól vagy? Olyan rosszat álmodtam, és... felkeltem, átmentem, de látom, anya egyedül alszik. Hol vagy?
A két barátom az ajkába harapott, meg sem mertek pisszenni.
– Kislányom, én benn vagyok a városban, a barátaimmal vagyok éppen... találkoztunk másokkal... és akartam éppen indulni... haza.
– De kivel vagy, olyan hideg van kinn! Miért nem jöttél még? Minden oké?
– Kislányom, azonnal megyek. Most!
A cigit elmorzsoltam, ledobtam egy sarokba, kijózanodtam valami két másodperc alatt, megráztam magam, mint a kutya. Lali már beszélt a taxisofőrrel, megadta a pontos koordinátákat, letette a telefont, Peti elköszönt a nőktől, akik bár nem értettek semmit, s nem is tettek semmi csúnya dolgot, látták, ez most nem fog menni. Kedvesen elköszöntek, és elnyelte őket az éjjel.
Beültünk a kocsiba, amely közben mellénk gurult, fél óra múlva fékezett kis házunknál, némán fogtunk kezet az urakkal, és beperdültem az ajtón.
Felmentem az emeletre.
Meleg volt, szuszogás, bebújtam a takaró alá, és volt bennem annyi becsület, hogy egy hangos köszönömöt elmondjak a lányom szobájának irányába.
Ennyit az okkultizmusról mára.
