Eltelt három hónap, hogy Tenerifére költöztem Magyarországról. Sokan megkérdezték azóta, hogy megbántam-e. A válasz: NEM. Sok minden átfutott az agyamon, hogy jól döntöttem-e, vagy hogy tényleg minden úgy lesz, ahogy én anno elterveztem. Nos, kijelenthetem, hogy egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan vártam. De ennek több oka van. Amikor az ember elhatározza magában, hogy oké, elmegyek és új életet kezdek egy teljesen idegen országban, kell valami, ami kimozgatja a holtpontról. Elindulni sem könnyű, de élni sem egy idegen országban. A tervek már akkor borulnak, amikor megérkezel. Az eltelt időszakban egy valamire nagyon rájöttem: a spanyolok között a türelem nagy erény. Én nem vagyok egy türelmes ember, de itt akkor is muszáj alkalmazkodni és felvenni a lassabb fonalat, ha nem akarod. Mert itt megáll néha az idő.
Én olyannak látom a külföldi életet, mint amikor elültetünk egy magot: sokáig nem látunk belőle semmit, pedig a nagy dolgok a föld alatt indulnak el. Gyökeret ereszteni nem könnyű, de ha stabilan állsz, és kitartasz, meglesz az eredménye. Mindenki ezt mondja. Viszont az én életemben megszűnt a stabilitás. Ez néha aggaszt, néha félelemmel tölt el, néha viszont megpróbálom elengedni. Hullámzó, ugye? Igen, ezt nevezik bizonytalanságnak. „Ha az ember szilárd elképzelésekkel érkezik egy helyre és ragaszkodik ezekhez, akkor nagy valószínűséggel nem azt kapja, amire vágyik. És közben nem veszi észre, amit kap." - olvastam egy beszámolóban. Ez tényleg így van.
