Ilyen forintárfolyam mellett? Nem éri meg, hát persze, hogy nem. Mégis átjárunk, mert sokkal nagyobbak az akciók az ottani „nagybótban”, mint nálunk. Itt már egy pár forintos leárazást is nagy csinnadrattával harangoznak be, ott meg csak szerényen kiírják az árcédulára, hogy 40-50 százalékkal olcsóbb. És nem csapnak be, mert sűrűbben járunk, követjük a kínálatot, tudjuk, mi mennyibe kerül. Úgyhogy, ha belegondolok, mégiscsak megéri, de nem szabad elcsábulni a pultok között, csak azt szabad megvenni, ami nagyon le van akciózva – ezt mondta egy férfi a Nógrád megyei Hugyag egyik mellékutcájában.
A falu, és a környező települések, Őrhalom és Csitár lakóit arról faggattuk: működik-e még a szlovákiai bevásárlóturizmus, valóban megéri-e átjárni bevásárolni a határ túloldalára vagy sem. Beszélgetéseinkből kiderült: amikor 350–370 forint volt egy euró – bár a legtöbben már alig emlékeznek itt erre az időszakra – akár naponta, kétnaponta is átszaladtak az Ipoly folyó túloldalán lévő Ipolyvarbóra, (Vrbovka) vagy még tovább, a legközelebbi nagyvárosba, Nagykürtösre (Veľký Krtíš). Csakhogy, ha mostanság elkezdenek a 405-410 forintos árfolyammal vagy később esetleg még magasabbal szorozni, bizony a legtöbb árut vissza is kellene rakniuk a polcokra.
– Az itteni embereknek ez nem csupán egy bevásárlás, hanem arról is szól, hogy egy kicsit kiruccanunk egy másik országba. Errefelé még mindig elég nagy a szegénység, hiába települt ide néhány nagyüzem:
egy négy tagú nógrádmegyeri vagy éppen patvarci család ritkán álmodhat balatoni vagy külföldi nyaralásról. Itt, ha átmegyünk a nemrég átadott új hídon Őrhalomnál, egy kicsit mintha egy másik országba csöppentünk volna. Nem mondom, hogy még a fű is zöldebb – bár néha azt érzem, hogy igen –, de ha már veszünk a gyerekeknek egy Kofola üdítőt, amit, meg pár csokis Fidorka tallért, és máris különlegesebbnek érezzük a napunkat, mintha csak úgy beruccantunk volna a mi kis otthoni boltunkba – mondta egy csitári férfi.
Egy őrhalmi asszony pedig azt ecsetelte: ők azért is autóba ülnek, hogy kekszért, vagy lekvárért átsuhanjanak a határon, de ha már ott vannak, akkor esznek egy süteményt, aminek mérete szavai szerint Szlovákiában kétszer akkora, mint itthon, de fizetésnap környékén még egy ázsiai gyorséttermet is megengednek maguknak a túloldalon.
Az utóbbi hetekben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter több fórumon is arról kesergett, hogy a magyarok nem fogyasztanak eleget, illetve nem itthon költik el a pénzüket, s részben ezért van bajban a költségvetés. Tárcájának vezető szakértői pedig a Portfólión megjelent elemzésükben azt írták: a kiskereskedelem statisztikái csak a belföldi üzletek forgalmának alakulását mutatják, azonban egyre lényegesebb, hogy mennyit fogyaszt a lakosság külföldön, illetve külföldről. A külföldi utazások költései, a külföldi online vásárlások nagyságrendekkel nagyobb összegeket jelentenek ma, mint korábban.
Noha a szlovák–magyar határszéli bevásárlóturizmusról nem készültek külön statisztikák, beszédes, hogy az egyik legnagyobb ottani áruházlánc már egy külön magyar nyelvű weboldalt is létrehozott, kifejezetten a magyar vásárlókat célozva meg. Itt hétről-hétre közzéteszik az akciós újságokat, az eurós árak mellett feltüntetik a forintban számított összeget is. Így aztán a fogyasztóknak nem kell szorozgatni, kalkulálni: feketén-fehéren kiderül, érdemes-e amott megvenni a gombaszögi kolbászt, a tátrai vajat vagy a marlenka desszertet. Ráadásul az áruházlánc ezekben az újságokban a teljes magyar határszélt átfogja, megjelölve, melyik üzlet van legközelebb az adott térséghez, és annak megfelelő szórólapokon ajánlgatja a termékeit, Dunaszerdahelytől Losoncig, Rozsnyótól Tőketerebesig. Ha pedig ez nem lenne elég, az adott térséghez és bolthoz közel még kirándulási tippeket is ajánl a családoknak. Mi a nógrádi határszéltől Nagykürtös felé vettük az irányt.
Az üzemanyagárak szinte fillérre, azaz eurócentre egyeznek
– állapítottuk meg mindjárt az Őrhalom és Ipolyvarbó közötti hidat elhagyva, az első benzinkútnál. A Szent-Iványi-hidat egyébként tavaly decemberben adták át hivatalosan, a szalagot Szijjártó Péter külügyminiszter környékbeli polgármesterek közreműködésével vágta át. A híd nemcsak a szomszédos települések lakóinak közlekedését segíti elő, hanem azt is, hogy a térségbe, Gödre, Balassagyarmatra települt nagyobb üzemek is könnyebben megközelíthetőek legyenek a szlovák munkaerő számára. Ahogy a helyszínen megtudtuk ugyanis, inkább az a jellemző, hogy onnét járnak át ide, semmint hogy a magyarok utaznának amoda: ennek javarészt az az oka, hogy nagyobb termelő üzemek ezen a határszélen inkább a hazai oldalon találhatók.
A nagykürtösi áruház parkolójában hétköznap kora délután mindössze két magyar rendszámú autót találunk, de sok a magyar ajkú, itteni lakos. Tőlük tudtuk meg, hogy inkább hétvégén jellemző, hogy több a magyar bevásárló, ilyenkor hétköznap, főleg télen már kevésbé fér be az idejükbe, hogy munka után „átszaladjanak” élelmiszerekért vagy másért. Az sokkal inkább előfordul, hogy a nagykürtösi járásban élő falvakból mennek át az emberek a balassagyarmati szupermarketekbe, hiszen a gyenge forint és így a hozzá képest erős euró miatt az ő szlovák fizetésükből vagy nyugdíjukból fajlagosan jobban jönnek ki, ha Magyarországon költik el az erre szánt pénzt. Találkoztunk a nagykürtösi áruházban egy idős házaspárral, azt mondták, ők is csak kényszerből jöttek most ide, orvosnál jártak, és így egybekötötték azt a bevásárlással. Máskor viszont inkább Balassagyarmatra mennek, ami nagyjából ugyanannyi távolságra van tőlük, de szavaik szerint nem csak olcsóbb, hanem gyakran még jobb áruhoz is jutnak.
