Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben, akik 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében - közölte szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a rendőrség befejezte a nyomozást a férfiakkal szemben. Bár a farkas teteme nem került elő, ennek ellenére is megállapíthatónak látják a bűncselekmény elkövetését.
Lezárták a lelőtt svájci farkas ügyében zajló nyomozást, egyértelműnek tűnnek a bizonyítékokA vádirat szerint tavaly április 1-én, délután, az egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi - csakúgy, mint a gyermek - lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
Miután a fiú megkapta a lövés lehetőségét, a település külterületén elpusztította a 250 ezer forint eszmei értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak. Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról levágta a közel 1,3 milliós jeladót, majd azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Nem sokkal később a Hernád folyóba dobta az eszközt. Az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő. A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezttette. Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja. A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát végleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.