Lóri magas, a birkózásnak köszönhetően kisportolt alkatú, aki régimódi házassági hirdetésekben jóképűnek mondott embernek titulálhatná önmagát. Ezüstősz, hullámos haja a vállát verdesi, de csak szép szolídan. Összességében igazán megnyerő a külseje, és a modora is. Semmi boszorkányos nincs a megjelenésében, és én biztosra veszem, hogy a nők bomlanak utána. Hobbija a társastánc, és mivel egy férfira tizenkét nő jut egy-egy táncmulatságon, ezért nemcsak válogathat a hölgyek között, de az est végére néha kipurcan, mire végigtáncoltatja őket. Amikor kiírtam a közösségi média oldalamra, hogy vele fogok találkozni, akkora érdeklődés támadt, amire sosem gondoltam volna. Nem is sejtettem, hogy az én buborékomban lévő, többnyire pragmatikus gondolkodású embereket megérintheti ez a téma.
– Nekem hálisten, sok vendégem van – mondja Lóri, amikor ezt elmesélem, miközben leülünk az utcai bejáratú, apró, hangulatos, jólesően meleg vendégfogadó jósdájában. – A masszázst külön helyiségben végzem, hogy aki betér, ne zavarja meg a kezelést. Tatabányán is van irodám, de ez a főhadiszállásom. Eredetileg pécsi vagyok, ott éltem hatvan évet, de mivel a családom minden tagja elköltözött onnan, én sem maradtam ott, mentem utánuk, ám a szívem visszahúz, így ott is fenntartok egy üzletet, bár az inkább a baráti kapcsolatokra épít.
– Hogy lesz valakiből jós és masszőr? Mi volt az eredeti hivatása, foglalkozása? – faggatom.
– A pécsi uránbányánál (Pécsi Uránércbánya Vállalat) voltam húsz évig lakatos. Azt 1991-ben bezárták, ami szerintem a világ legrosszabb döntése volt. Életem felénél jártam, elkezdtem tehát az útkeresést, hogyan, merre tovább. Hivatásos gépkocsivezető lettem, később vállalkozó, mindig is vonzott a vendéglátás. Ingatlanközvetítő, értékbecslő is lettem, de ezekben még mindig nem találtam meg az életcélomat, többet akartam kihozni magamból. Pécsett béreltem egy üzlethelyiséget, felvettem egy masszőrhölgyet, én pedig a testi kényeztetés után otthonra gyapjú ágyneműt kínáltam a vendégek számára. Jól forgott az üzlet, ám egy vasárnapon a masszőrágyon egy kis cetli fogadott: „Kedves Lóri, ne haragudjon rám, szerelmes lettem, és elköltöztem Pécsről.” Nem haragudtam, de a naptár tele volt előjegyzéssel, most mit csináljak, tépelődtem. Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren találtam egy masszőriskolát, ahová beiratkoztam. Nem sok kedvem volt hozzá, de az üzlet az üzlet, annak mennie kell, gondoltam. Talpmasszázs-tanfolyammal indult a stúdium, amit sikeresen elvégeztem, de az igazgatóasszony észrevette, hogy annak ellenére lóg az orrom. Az unszolására elmondtam neki, hogy ez nem az én utam, mire ő ajánlotta, hogy vegyek részt a thai masszázs tanfolyamon, az biztosan tetszeni fog. Az meg mi, kérdeztem vissza, hisz’ a korábbi ideológia nem Buddháról vagy Konfúciuszról, pláne nem Platonról szólt. Az én akkori világképembe nem fért bele a thai masszázs sem, és eleinte kételkedve, de elkezdtem tanulni, és kinyílt az elmém mindarra, ami a mostani tevékenységem, az életem alapja.
Tanultam keleti filozófiát, természetgyógyászatot, de asztrológiát is, megismertem a zodiákusokat, azok jellemzőit, és végül az ezotéria is terítékre került. Akkor azt gondoltam, hogy igen, ez az én utam!
Két évig laktam a Móriczon, mindent elvégeztem, amit lehetett, teljesen beszippantott az addig számomra ismeretlen világ. Így kezdődött. Utólag visszagondolva, eszembe jutott, hogy még mindezek előtt, egyszer leállított egy pécsi cigányasszony, hogy megmondja a szerencsémet. Ugyan, hagyjon már, húzódoztam, de csak megkaparintotta a kezemet, és felkiáltott: „Jó napot főnök! A maga tenyerében egy M-betű van, az mágust jelent!” Hittem is, nem is, utánanéztem, és ez az emberiség 0,1%-át érintő beavatottságjelzés.
Természetesen azonnal megnéztem a saját tenyeremet, de nekem nincsenek olyan erősen a bőrbe mélyedt Nazca-szerű M-betűt kiadó vonalaim, mint neki, de kétségtelenül ott vannak. – Aha, akkor ön még csak mágusjelölt – erősítette meg Lóri az újonnan támadt felvetésemet, én pedig elmeséltem neki, hogy istenbizony éreztem már magamban néha „az erőt", minden ezoterikés beütés nélkül.
– Azt vallom, hogy az ember akkor egész, ha a teste mellett a szelleme és lelke is egészséges – folytatja. – Amikor jósolok, mindhárom tényezőt figyelembe veszem. A holisztikus szemlélet fontos, az orvoslásban is az lenne az igazi. Erre példának a hét csakra, mint energiaközpont összehangolt és harmonikus működését tudom felhozni. Ha megbomlik az egyensúly, akkor alakulnak ki a betegségek.
– Ahogy látom, rengetegféle masszázsfajtából választhat a vendég.
– A teljesség igénye nélkül: pránanadi és reiki masszőr vagyok, végzek thai, svéd, arc- és talpmasszázst, de nagy igény van a fogyasztó, lazító, kényeztető masszírozásra is.
– Kik járnak önhöz, kikből kerül ki a vendégköre?
– Teljesen vegyes a kép. A nők-férfiak aránya kétharmad, egyharmad. Tizennyolc év alatt nem lehet nem jósolni, masszírozni is csak a szülő jelenétében, de volt már százkét éves vendégem is. Többségében átlagemberek jönnek, de híresek, közszerepelők is. Ők szokták kérni, hogy zárjuk be az ajtót, ne nyissanak ránk illetéktelenek. A szakmaiságon túl a diszkréció is alapszabály nálam. Még egy fontos dolog van, a családomnak és magamnak sosem jósolok. Érintett vagyok a problémákban, nem tehetem meg.
– Milyen jóslásokat végez?
– Sorselemzést, sorsfordítást, múltlezáró szeánszokat, de szerelmi kötést, rontáslevételt is. Horoszkópot is készítek aszcendens és deszcendens számítással.
– Miből jósol?
– Tenyérből, valamint Tarot- és cigánykártyából. A hetvenhat lapos Tarot – teríti elém a lapokat – olyan, mint egy úriember, udvariasan elmondja, hogy mi a helyzet, tehát körbeírja a problémát.
Ekkor a fotósunk kérésére Lóri lekapcsolja a mennyezeti világítást, ezért a gyertyák és a kályha narancsvörös fényében ülve beszélgetünk tovább. Kezdünk hangulatba jönni, már a mesevilágból ismert üveggömb és a fekete holló sem hiányzik annyira.
– A harminchat lapos cigánykártya – vesz elő másik paklit Lóri – viszont szemtől-pofába, tehát egy az egyben elmondja, hogy mi a baj. Egy lapnak több jelentése is van, vigyázni kell, melyik belőle az aktuális. A Szívkirálynő a vendég hölgyet testesíti meg, és hozzá képest figyelem a többi alakot. Volt olyan, hogy itt ült egy pár, kiraktam a kártyát, és megkértem a hölgyet kísérő férjet, ugyan ugorjon már ki az üzletbe egy kóláért. Amint a férj kiment, mondtam a hölgynek, vigyázzon, mert legalább egy, de inkább több szeretőt látok a férje, a Szívkirály körül.
– És ezt így, pacekba meg lehet mondani?
– Hogyne, de ezt nem én mondom, hanem a kártya. Mindig csak egy kérdést lehet feltenni. Az ellenségtől mindenki fél, az átoktól rettegnek, a halál lapjától is, pedig az nem a véget, hanem az előzőleg elmondottak megerősítését jelenti, mintegy holtbiztos, hogy így lesz alapon.
Ha a Halál és egy bizonyos lap van közvetlen egymás mellett, az jelezhet bajt, betegséget, esetleg valóban halált. Akkor nem azt mondom a vendégnek, hogy hamarosan itt hagyja a földi világot, hanem nyomatékosan figyelmeztetem őt arra, amire a kártya utal.
Az igazság csűrése-csavarása még nem hazugság – ezt biztosítós koromban sulykolták belém. Azért én még hozzáteszem, hogy akkor, ha jó célt szolgál.
– Ha például azt mondja a kártya, ahogy a vendég kilép öntől, elüti a villamos, mit mond neki? – tudakolom a jóstól.
– Biztatom őt, hogy menjen haza gyalog, vagy busszal, és legyen óvatos a közlekedésben. Nézze csak! Itt van Fortuna lapja, ami kiemelten fontos lap, mert mindenki pénzre és szerencsére vágyik. Emel egyet?
– Én? Hát, én még soha – bizonytalankodom, aztán egyszer élünk felkiáltással kérdezek valamit, amire tényleg kíváncsi vagyok. És emelek. Még egyszer kell emelni, aztán Lóri elkezdi kivetni a kártyát. Rakja, rakja legyezőformában, és érzem, hogy a torkomban dobog a szívem, pedig csak közvetve saját magamról kérdeztem. Nem jön, csak nem jön a válasz a kártyától, aztán az utolsó előtti lap megadja. – Ez nagyon messze van a Szívkirálynőtől – sopánkodom, amikor a legyezőforma alján látom a válaszkártyámat.
– A kártyát nem horizontálisan értelmezzük, hanem vertikálisan nézzük az összefüggéseket – nyugtat meg Lóri. – Tehát a kérdése szempontjából tökéletes helyen áll a kártya, választ adott a kérdésére.
– Említette, hogy egy kliensének videochat-en jósolt. Ez hogyan lehetséges? Nem kell a személyesség, vagy az általam magnetikusnak képzelt közelség?
– Nem. Épp az iménti példán láthatta. Feltett egy kérdést, és a kártya válaszolt. Nem én találom ki, hogy az illető mit szeretne hallani. Én ebben a folyamatban közvetítő vagyok, ezért akár telefonon, vagy Viber-en, de messengeren is tudok jósolni. Megkérem a hívott felet, mondjon egytől harminchatig egy számot, mond, én emelek, kirakom a kártyát és mondom a választ a kérdésére. A távolság nem akadály, bár vannak olyan visszatérő, külföldi vendégeim, akik az általam adott időponthoz igazítják a magyarországi látogatásukat, mert szeretik a közvetlen, bizalmas kontaktust. Van olyan hölgy is, aki az utazásából hazatérve rohant hozzám és mondta, Lóri, maga jobban hiányzott, mint a férjem.
– Meglátja a hiteltenséget a belépőben? Aki csak kíváncsiskodni jön? – érdeklődöm Lóritól.
– Persze! Azonnal. Próbálom finoman ösztökélni arra, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, mert csak egymás idejét, energiáját, no meg az ő pénzét pazaroljuk. De a pozitív esetekre visszatérve, tegnap volt itt egy úr, aki úgy érezte, nem úgy mennek a dolgai, ahogyan kellene, vagy ahogyan ő szeretné. Megy az üzlet, jó a házassága, a gyerekeivel sincs gond, de valami mégis hibádzik. Megnéztük a kártyán és valóban, találtunk egy irigyet – a konkurenciát –, aki elátkozta őt. Rontáslevételt csináltam, így megoldottuk az ügyet. A kártya meg én. Ebben a sorrendben.
Már az ajtó kilincsén a kezem, de mielőtt kinyitnám, és kilépnék a belső erőtérből a Népszínház utcai nyüzsgésbe, megakad a szemem az egyik falra ragasztott bölcsességen, ami Lóri mottója lehet: „A változás olyan ajtó, amelyik csak belülről nyílik.”
