Új szelek kezdtek fújni a néhai Szovjetunióban, amikor Brezsnyev halálát követően Jurij Andropov, az ottani titkosszolgálat, a KGB első embere lett a kommunista párt főtitkára. Korábbi tisztségéből következően tisztában volt az ország mérhetetlen elmaradottságával, azzal, hogy hiába katonai szuperhatalom a birodalom, a szerepnek egyre kevésbé képes megfelelni. Gazdasági reformok sokaságának igényével nyitotta meg 1982-ben a Politikai Bizottság (PB) ülését. Sietnie kellett, kétfajta értelmében is. A Brezsnyev alatti gazdasági és népjótéti semmittevésnek, a „pangásnak” a lehető leghamarabb végett kellett vetni. Az Egyesült Államoktól mért lemaradás már ijesztően nagy volt. A tehetetlenség és a cselekvésképtelenség miatt az idő nem a Szovjetunió malmára hajtotta a vizet.
Más miatt is sietnie kellett. Főtitkárrá választásakor már halálos beteg volt, veseelégtelenségben szenvedett. Beiktatása és temetése között mindössze tizenöt hónap telt el. Ekkor hetvenéves volt, és nem változtatott azon a képen, hogy a Szovjetunióban szinte kizárólag idős emberek tölthetnek be magas politikai posztot. A Nyugat komoly fenntartásokkal fogadta kinevezését, mégiscsak a KGB korábbi vezetőjéről volt szó. Politikai reputációját nem növelte, hogy 1956-ban ő volt az szovjet nagykövet Budapesten, és egyik értelmi szerzője a forradalom vérbe fojtásának, valamint Kádár János Moszkvába csempészésének.
A Szovjetunió belső bomlását, abnormális működését, a mindent átszövő korrupciót talán ő ismerte a legjobban, mert a titkosszolgálat vezetőjeként hivatalból mindenről tudnia kellett. Fiatal, képzett, a reformok mellett elkötelezett emberekkel erősítette csapatát, Mihail Gorbacsov már 1979-ben a PB tagja lett, és amikor 1982 végén Andropov lett a pártfőtitkár, már a komoly feladatokat kapott politikai mentorától. Nyikolaj Rizskovval közösen bízta meg, hogy átfogó gazdasági reformprogramot készítsenek az ország számára. Rizskov a Központi Bizottság Gazdasági Osztályának vezetője volt, közgazdász. Karrierjének emelkedése szintén nem függetleníthető Jurij Andropovtól.
A két fiatal reformer lelkesen látott munkához. A nagyot alkotás vágya fűtötte őket. Munkájuk a központi költségvetés elemzésére épült, amiből nem derült ki, valójában mennyit költ a Szovjetunió hadseregének fenntartására. Személyes találkozót kértek Andropovtól, mert a büdzsé átrendezése megoldhatatlan feladatnak látszott e fontos tényszám ismerete nélkül. Dalos György 2011-ben megjelent Gorbacsov – ember és hatalom című könyvében leírta, hogy a választ megtagadta a főtitkár.
Fölényeskedően annyit mondott, hogy csak nem gondolják, hogy ezt elárulom. Mindezt a PB egyik tagjának és legfontosabb gazdasági hivatal vezetőjének vágta az arcába.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a most folyó orosz–ukrán háború kapcsán napvilágot látnak azok a költségvetési tételek, amiket a hadseregre költ (sokat) Oroszország. De hogy mindez igaz volna, abban erősen kételkedem.