- Farkas Arnold Levente: a hóhér unokahúga

a hóhér unokahúga
verset készül írni
a kivégzésről, a hóhér
igyekszik eltüntetni
a testébe tapadt
emlékeket,
annak a másik testnek
az utolsó rángásait, a víz
meleg, a szappan illatos,
süt a nap, ilyenkor
a kertben esznek

bérlete van az operába,
péntek délutánonként
könyvtárba jár, a tükör előtt
ül a hóhér unokahúga,
a tükörben tavaszi virág,
innentől más ember leszek,
gondolta a hóhér, persze
már nem sok van
a nyugdíjig, évente néhány
kivégzés

cetlit hagyott a hóhér
a hűtőn, melegítsd meg
a vacsora melegét,
a hóhér unokahúga
elmosolyodott, viccesek
ezek a nyelvi megformáltságok,
aztán a meleg húsba szúrta
a villát, levágott a késsel
egy darabot, elmosta
a bögrét, a tányért,
az evőeszközöket, letörölte
a bárdról a vért

délceg termetébe
bele lehetne szeretni,
és a hóhér unokahúga
bele is szeretett, mikor
lesz a kivégzés, kérdezte
nagybátyjától, vasárnap
hajnalban, mondta
a hóhér, de a templomban
időben ott leszek

dologtalan hóhér hever
az akasztófa árnyékában,
a holttestet
már elszállította egy másik
fizetett állami alkalmazott,
a dolgok neve
visszahúzódik, felhő, szél,
virág, a távolban mintha hó
csillanna a csúcsokon,
a hóhér unokahúga a tükör
pókhálószerű repedésébe ejti
a szemét,
vágyik a lélek a rendre

dörög az ég, siratja
holnemvolt gyermekét,
átalussza a hóhér
unokahúga a kivégzés
reggelét, a szobában
rengeteg tükör, nem is
látja a dolgokat,
csak a dolgok tükörképét,
test és vér az udvaron,
kenyér és bor az asztalon,
elmossa az idő lábnyomát
a didaktikus eső

eltéveszti az idő
az örökkévalóság
lábnyomát, belelép
a sárba, pedig a sár nem
örökkévaló, ezt a verset
írta a hóhér unokahúga
a kivégzés reggelén,
víz és vér, valahol
lennie kellene
a versben testnedvektől
tocsogó megváltásnak is