- Radán Nóra: Kopasz macska

A nő az ablakkal szemközti kanapéra ül le. Másodszor jár itt. Körbepillant, mintha leltározna, próbálja felidézni a sok évvel ezelőtti emlékeit. Azon az estén fahéj- és mézeskalácsillat volt a házban, a kandalló előtt volt egy hatalmas kanapé, a férfi karácsonyi koktélt kevert neki a bárpultnál, és kellemes meleg áradt a kandallóból. Nappali fényben egész másként néz ki minden.
A képeket eddig észre sem vette. Halványan derengett neki, hogy a férfi nejének a festés volt a hobbija az utolsó években. Most nem pattog a tűz a kandallóban, nincsenek karácsonyi díszek a párkányán, a klíma szinte észrevétlen hangon kellemes 23 fokra hűtötte az augusztusi hőségben a lakást. Egy pillanatra belepirul, ha eszébe jut, hogy ruháik nagy részétől akkor már az előszobában megszabadultak. Ahhoz az estéhez képest most mintha egy fekete-fehér állóképet nézne, ő maga meg mintha egy rossz helyre rakott kellék lenne a fotón.
Fészkelődni kezd, kiveszi a díszpárnát a háta mögül, majd az órájára pillant: már öt perce eltűnt a konyhában a férfi. Még soha nem látta főzni, jut eszébe. Pedig hányszor elképzelte, ahogy épp csak a zakót meg nyakkendőt dobja le magáról, az inget feltűri a napbarnított karján, és profi séf módjára összedob neki egy olasz vacsorát. Most, ha jobban belegondol, meg sem tudja mondani, miben van a férfi. Valami sötét felső volt rajta, talán ki sem öltözött a kedvéért. Lehet, hogy egyáltalán nem is tud főzni.
Hosszasan bámulja a kandalló feletti képet, igazán soha nem értett a művészetekhez. Az dereng neki, hogy ez valami absztrakt darab lehet. A formák kavalkádjából egy emberi szem rajzolódik ki, mintha csak az lenne a küldetése, hogy őt vizslassa. A nő kör­be­néz, fülel, hallja-e a férfit matatni a konyhában. Pár másodpercbe telik, mire felfedezi, hogy az ablakpárkányról egy csupasz macska néz farkasszemet vele. Egy pillanatra undor fogja el, hirtelen nem tudja eldönteni, hogy ezt csak képzeli, vagy tényleg egy szobában van ezzel a szörnyű kinézetű lénnyel. Összerándul, ahogy a férfi puha léptekkel mögé lép, és hideg kezével a vállához ér. Jabba, majd összebarátkoztok, mondja a férfi. Jabba? Egy pillanatig kutat az emlékeiben, hol hallotta már ezt a nevet, majd beugrik a Star Wars rusnyasága, és csaknem hangosan felnevet. Bárki is nevezte el, ez telitalálat, gondolja. Legalább nem hullajtja a szőrét, mondja a férfi, és kissé félszegen rámosolyog, majd eltűnik a konyhában, hogy tálalja a vacsorát. Mégiscsak kiöltözött a tiszteletére, állapítja meg magában, bár ez a barna szín kissé szokatlan neki, és ez a szakáll is teljesen idegenül hat, mintha legalább tíz évvel öregebb lenne.
Az ablakra pillant, az utcán egy fiatal pár sétál, a férfi babakocsit tol. Tik-tak, jut eszébe önkéntelenül a hóbortos barátnője szlogenje, aki évekkel ezelőtt megmondta, hogy erre a férfira csak az idejét pazarolja, miközben ketyeg a biológiai órája. Lejjebb akarja engedni a redőnyt, de csak kattog a redőny motorja, meg sem moccan a szerkezet. Mintha valamibe folyton beleütközne. A macska közben minden mozdulatát szemmel tartja. Mint egy beépített kamera, gondolja a nő, és kimegy a férfi után a konyhába. Az asztal megterítve várja, a férfi már csak a borospoharakat teszi a tányérok elé. Mindez az ő tiszteletére. Mértani pontossággal, ahogy ezt az évek alatt minden közös munkájuk során megszokhatta tőle. Végignéz a férfin, mintha csak rögzíteni akarna későbbre minden részletet. Mégsem áll olyan rosszul ez a barna neki, gondolja. Kínai. Evőpálcikával. Ugye jól emlékszem, szereted a kínait, szakítja félbe a gondolatait a férfi. A nőnek eszébe jutnak az útszéli motelszobás vacsorák, ahol dobozból ettek, utána sört ittak, majd kényszeredetten helyesel. Sosem árulta el a férfinak, hogy gyűlöl mindent, ami csípős.
A férfi bort nyit, mielőtt asztalhoz ülnek, és szájon akarja csókolni a nőt, de félresikeredik a mozdulat. Ez korábban nem fordulhatott volna elő, amikor egymásra csak lopott perceik voltak. A macska a konyhapulton ülve figyeli őket. Észre sem vette, mikor jött utánuk. Pár perc, és ehetünk, mondja a férfi, hogy oldja a kínos pillanatot, és tálalni kezdi a vacsorát. Jabba az első naptól imádott a nejem bundacsizmájában aludni. Tudod, ezeknek a kopasz macskáknak épp csak egy vékony piherétegük van, nagyon kell rájuk vigyázni, mert könnyen megfáznak. A nejem gyerekkora óta Star Wars-rajongó volt, még megvan az első magyar vetítés moziplakátja. Nem volt kérdés, mi lesz a macska neve.
A nő leül a székre, amit a férfi kihúz neki. Közben azon gondolkodik, mit is keres itt. Pár évvel ezelőtt bármit megadott volna azért, hogy felvállalja őt ez az ember. Még jól emlékszik, amikor átvette a cég vezetését, és a férfi székfoglaló beszéde után csak arra tudott gondolni, hogy így vagy úgy, de az élete része akar lenni. Imádta, ahogy érvel, ahogy pillanatok alatt megtalálja a megoldást a legbonyolultabb műszaki problémákra is, és elsimítja a világvégét ígérő legelmérgesedettebb konfliktusokat is. Amíg élt a felesége, neki csak a mosolygós munkatársnő szerep jutott, meg hotelszobák. Akkor az egyszer hozta fel ide a férfi, amikor a felesége vidékre utazott. Azóta sokszor elképzelte, hogy ő a ház úrnője, hozzá siet haza a munkából a másik. Ehelyett hosszú évek alatt csak a nagyanyjától örökölt huzatos kis minigarzon várta a harmadikon a folyton kattogó gázkonvektorral, ahova esténként hullafáradtan hazaesett. Eszébe jutnak a magányosan töltött ünnepek, hogy gyűlölte, ahogy az ismerősei a tökéletesen beállított családi fotókkal küldték a karácsonyi jókívánságokat. Hirtelen éles fájdalom hasít az orrába. Te kis rohadék, sziszegi maga elé, azzal a macska átmenekül a szobába.
Biztosan hirtelen mozdulatot tettél, szögezi le a férfi, mert soha életében nem bántott senkit. Meg se mozdultam, az a dög már az első pillanatban kiszemelt magának, válaszolja a nő. Hol találok fertőtlenítőt? Hozom, feleli a férfi. Micsoda hiszti egy kis semmiség miatt, morogja kifelé menet.
Szó nélkül látnak neki a vacsorának. A nő nem meri bevallani, hogy még sohasem evett pálcikával. Próbálja utánozni a férfi mozdulatait, de véletlenül feldönti a poharát. A borban úszó abrosznál már csak az arca vörösebb. Még soha nem ettem pálcikával, vágja oda a nő. Nyugodtan szólhattál volna, feleli a férfi, miközben igyekszik eltüntetni a baleset nyomait. Szinte abban a pillanatban megcsörren a mobilja. Bocs, ezt fel kell vennem, azzal hátat fordít a nőnek. Persze, itthon leszek. Nem, nem terveztem semmilyen programot. Oké, akkor hétre. A lányom, mondja a nőnek, kötelességének érzi, hogy szórakoztasson, mióta az anyja… Szóval tudod. Azzal visszaül az asztalhoz.
A macska újra előkerül, és felkuporodik az ablakpárkányra. A férfi egy pillanatra rajta felejti a tekintetét: az arca, mint egy pókerjátékosé. Mintha még mindig a neje elől kellene rejtegetnie kettőjüket.
A nejem macskája volt, töri meg a csendet a férfi. Allergiás volt a macskaszőrre, de mindenképpen akart valakit maga mellé, akihez napközben beszélhet. Jabba egyszer bemászott a bőröndjébe is, amit a kórházba készítettünk össze, mintha csak oda is el akarta volna kísérni. Nem volt szívem megválni tőle. Még soha nem bántott senkit. Meglátod, könnyen barátkozik.
A nő kimegy a mosdóba, és a tükörben a karmolásnyomot nézi az orrán. Pár hétig biztosan nem múlik el. Visszamegy a férfihoz, kimenti magát, hogy holnap nehéz napja lesz, indulnia kell. A férfi kikíséri, a macska követi őket. Becsukódik mögötte az ajtó, a nő a kertet nézi.
Hányszor elképzelte, ahogy a férfi a közös gyerekeikkel játszik a medencében, ő a fa alatt a nyugágyban olvas, és a kutyájuk fejét simogatja. Nagyot sóhajt, majd beül az autójába. A redőny leereszkedik a nappali ablakán. Még látja, ahogy a macska felugrik az ablakpárkányra, és egyenesen őt bámulja. Lassan elindul, és közben arra gondol, hogy a macskák vajon tudnak-e gúnyosan vigyorogni.