„Színházba járnának, majd elolvasnák a darab zsebkönyvváltozatát, aminek a történetét a tanár vezetésével jól kiveséznék. Szóban, érveket ütköztetve, hogy megtanuljanak beszélni, szónokolni, kiállni a közönség elé, és meg tudják védeni a véleményüket. Megírhatnák, dramatizálhatnák és közönség előtt előadhatnák a saját értelmezésükben a látottakat. (...) Az én iskolámban tilos lenne a Mire gondolt a költő?-felvezetésű, elemzéses, versélvezéstől kedvet elvevő szörnyűség. A líra és a próza olvasása közben megismerhetnék a szerelem magasabb rendű érzésének kifejezését, annak hatását a lélekre, a szellemre, de a fizikai valójukra is” – írja szerzőnk, Sári Edina, aki a felvételikre készülés időszakában gondolkodott el az optimális iskola „netovábbján”.
Az én iskolám
Hallgatva a baráti köröm általános és középiskolás gyermekeinek – és persze a szüleiknek – a panaszát az oktatásra, a tantárgyak korszerűtlenségére, a gyermekeket a felesleges ismeretekkel traktáló tárgyak gondolkodásról, kreativitásról, és kezdeményezőkészségről való aktív leszoktatására, és az egyre inkább adminisztrátorokká degradált pedagógusok enerváltságára, elgondolkodtam, milyen lenne az én álomiskolám álomtanterve. Valljuk be, mindannyiunkban él egy tökéletes iskolavízió attól függetlenül, milyen eredménnyel végeztünk mi magunk, valamint, hogy jobbára egyáltalán nincs beleszólásunk a saját gyermekünk iskoláztatási programjába, kivéve, ha igen nagyon jómódúak vagyunk.
A szerencsésen átvészelt és azóta szinte elfeledett Covidra gondolva, legelőször is elrendelném, hogy minden gyermek (és tanár) az első tanítási napon kapjon egy olyan kütyüt, amin online-oktatás keretében tanulni tudna, ha a szükség év közben úgy hozná – hisz’ a világjárványok nem jelentik be magukat előre. Az államilag megpályáztatott (nem röhög, és nem stipi-stopizza a nyertes cég nevét!) és a legjobb ajánlattevő által elnyert kölcsönkütyütár az oktatási program keretében ingyenesen lenne elérhető. A kölcsönzött tárgyakat minden év utolsó tanítási napján vissza kellene szolgáltatni a nyári szünetre, hogy szeptemberben ismét kiadható állapotúra javítsa a nyertes gyártó/forgalmazó cég.
Az én nyolcosztályos, héttől tizennégy éves korig tartó iskolámban reggel héttől lenne ügyelet, de csak kilenctől tizenhat óráig tartana a tanítás, dél és egy között ebéddel és csendes pihenővel. Házi feladatot nem adnék, ellenben erősen biztatnám a gyerekeket, hogy otthon minél több időt töltsenek beszélgetéssel, játékkal a szüleik, testvéreik, barátaik körében. Az oktatás gyakorlatias lenne, mert az alapozó évek tanórái mindenre megtanítanának, amire a hétköznapi életben a mindennapi hasznosság és a tudomány mindenkori befogadható, adaptálható elérhetősége szempontjából szükség lehet. Az utolsó évben csapatban készülnének fel egy alapfokú vizsgára, ami egyben a középiskolai felvételit is jelentené.
Időjárásfüggő, de az alapvetően szabadtéri tornaórán Pilatest és úszást tanítanék, hogy a gyerekeknek jó tartása legyen, és néha kiegészíteném jógával is, hátha felnőtt korukban spirituálisabb mozgásra vágynak majd. Megtanítanám őket kerékpározni, síelni, korcsolyázni és pár csapatsportra, hogy a mozgásban is fejlődjék az együttműködési és kombinatorikai készségük. Vinném őket közösségi futóversenyre, hosszabb túrára, hogy legyen magasabb szintű közösségi élményük, és fejlődjék a kitartásuk és az izomzatuk. Megtanulnának tüzet rakni, megismernék, mi ehető és mi nem a természetben. Ezekhez a programokhoz idősebb, aktív túrázókat hívnék segítségül, hogy a gyerekek tanulják meg a más korosztállyal való kommunikációt, a tiszteletadás fontosságát, és az okosabb, jártasabb személyek felé a tekintély elfogadását, hogy például raktárosként, ügyvédként majd ne ők diktálják az orvosnak a diagnózist és a gyógyszerek felírását. A nyolc év alatt folyamatos tanulnának küzdősportot aktív önvédelem céljából.
