Aki egyszer Adolf híve volt, az Adolfot választja az idén is. Német eredetiben ráadásul rímel: Wer einmal schon für Adolf war, wählt Adolf auch in diesem Jahr. Hihető-e, hogy ezzel a pimaszul Hitlerre utaló szlogennel kampányolt egy baloldali demokrata Európa közepén, röviddel a második világháború minden borzalma után? Márpedig az osztrák politikai folklór szerint így népszerűsítette a suttogó propaganda a szociáldemokrata párt, az SPÖ államfőjelöltjét 1957-ben.
Adolf Schärf (1890–1965) becsületes, régi vágású szocdem volt, egy morvaországi esztergályos fia; a keresztneve mellett a születésnapja is egyezik hírhedt honfitársáéval: április 20. Vasszorgalommal jogi egyetemet végzett, a munkások baleset-biztosítójának telefonos kisasszonyát vette feleségül. Illegális szervezkedésekben vett részt, de mérsékelt nézeteket vallott, proletárforradalom helyett kiegyezést keresett a polgári pártokkal.
Dollfuss ausztrofasiszta diktatúrája bebörtönözte (1934). Kiszabadult, visszavonult a mind veszedelmesebbé váló politizálástól, és ügyvédnek állt. A hatalom az ellenséges elemek listáján tartotta nyilván. Nyomban a német megszállás, az Anschluss után letartóztatta a Gestapo. A háború vége felé, a Hitler elleni merénylet miatt ismét. A kettő között történt rosszabb is: fiukat behívta a Wehrmacht, Reinhold elesett az orosz fronton.
A felszabadulás után Schärf visszatért a közügyekhez. A széles társadalmi konszenzuson nyugvó, nagykoalíciós kormányzást támogatta. Alkancellárként része volt abban, hogy a Sztálin halála utáni szerencsés pillanatban tárgyalóasztalnál sikerült elérniük a háború vége óta ott állomásozó szovjet erők kivonását. A nagyhatalmak közösen, az osztrák államszerződésben garantálták az új köztársaság semlegességét (1955).
Abszolút többséggel választották meg szövetségi elnöknek. A nemrég megözvegyült idős államférfi megmaradt puritánnak. Reggelente szerény josefstadti lakásáról begyalogolt irodájába, a Hofburgba, este meg hazasétált (noha nem is posztolhatott róla szelfit…).
Egyszer még a világpolitika nagyszínpadán is statisztált, ő volt a házigazda a nevezetes bécsi Hruscsov–Kennedy csúcstalálkozón (1961).
Mindhalálig dolgozott: újraválasztása után, második hivatali ciklusa közben hunyt el. Méltán tisztelik az újjászülető modern Ausztria egyik alapító atyjaként. Arról nem ő tehetett, hogy az idő tájt sok volt kollaboráns már a nácik áldozatának szerepében tetszelgett, és varázsütésre elfelejtette, micsoda népünnepély fogadta a „nagynémet egységet” megteremtő, osztrák születésű Führer nyitott Mercedesét 1938. március 12-én.
Akárhogyan is, Schärf megkérdőjelezhetetlen tisztességével nem fér össze az idézett rigmus. Az öreg antifasiszta bizonyosan nem akarhatta a keresztnevére komponált kínos szlogent. Plakátra persze nem nyomtatták, a nép ajkán él tovább mint vitatott, ellenőrizhetetlen városi legenda. Dehát a versike, az tagadhatatlanul létezik. És bárkinek az agyszüleménye is, a szerző tudta jól: túl annyi szörnyűségén – mégiscsak húzónév az Adolf.