A boldog hentes felesége című kacagtató regénye műfaját annak idején „lírai gasztropornó”-ként jelölte meg. A kathar királynő milyen sajátságos besorolás alá esik?
Misztikus történelmi szatíra.
Az andechs-merániai házból való Gertrúd magyar királyné – II. András Árpád-házi magyar király felesége – életét és meggyilkolását középpontba állító – ezek szerint – szatíra igen sűrűn rétegzett regény. Mi volt a megírásának a kiindulási magva, Katona József 1815/1820-as Bánk bánja?
Sokkal inkább egy Szabó Magda-esszé. Nagyon szeretem olvasni őket, rendkívüliek, érthetetlen számomra, miért nem olvassa mindenki rendszeresen ezeket az írásait. Ahogy más színpadi művei kapcsán is, a IV. Béla királyról szóló történelmi drámatrilógiája (A meráni fiú; A csata; Béla király) mellé is írt egy esszét, s ott találtam azt a megdöbbentő életrajzi tényt, hogy Gertrúd mindössze 28 éves volt, amikor megölték 1213 szeptemberének végén. Ez sokkoló volt. Mert igaz, a korban, ha valaki földművesnek született, nem élt meg magas kort, de az uralkodók, az arisztokraták akár 60-70 éves korukig is vígan eléltek. Kifejezetten egészségesen étkeztek, semmi szénhidrát, rengeteg hal, víz helyett bort ittak, így a kolera-pestis elkerülte őket, arra pedig általában vigyáztak, hogy csak messziről harcoljanak a csaták alkalmával. Szóval megdöbbentően fiatalon hunyt el, noha ahhoz vagyunk szokva a színpadi alakítások által, hogy jóval dominánsabb, már jelentős élettapasztalattal és jelentékenyebb testtömeggel rendelkező asszony – semmiképp nem egy naivaszerepkör, és nem 28 éves korú színésznők játsszák. Öt kisgyermeket hagyott hátra, akik közül a legidősebb is épp csak 8 esztendős volt. A középső három – IV. Béla király, Kálmán herceg, Halics királya és Árpád-házi Szent Erzsébet – felnőve aztán olyan zseniális teljesítményt nyújt, hogy ebből az következik, állt mögötte valaki, nem tudni, ki, aki átvette a nevelésüket, és ő nevelte őket ilyenné. Béla, bár elmenekülhetett volna, nem tette, beleállt a tatárok elleni harcba. Kálmán, amikor 10 évesen fogságba esik Halicsban, a hasonló korú mátkájával, Salome lengyel hercegnővel Szent József-házasságot fogadnak – egy átlagos 10 éves gyerek nemigen szokott ilyesmin gondolkodni. Sorolhatnánk még, de visszatérve Szabó Magdához, aki a latin–magyar mellett történészdiplomával is rendelkezett: a drámatrilógia megírásához elég alaposan utánajárt Béla kapcsán a királyi família történetének és a korabeli arisztokrácia dolgainak. Ráadásul elég sűrűn ebédelgetett a családjaik barátsága folytán Benda Kálmán történész akadémikussal, a korszak szakértőjével – bátran kijelenthető, a ’80-as évek elején náluk többet senki nem tudott a XII–XIII. századi magyar királyságról.
Tehát elmondhatjuk, a Gertrúd haláláról megtudott információk, és mindaz, ami ebből következik, írásra inspirálta?
Nyilván Katona darabja is megkerülhetetlen volt – én pedig mindig is Gertrúdnak (a drámában Gertrudis) drukkoltam. Mert Katonánál sem egyértelműen negatív az alakja…
Valóban, elég csak a királyné kalocsai érsek fivérének és Bánk feleségének randevújára gondolni…
A történet szerint Gertrudis lehetőséget ad Ottónak és Melindának a találkozásra, ám amikor észleli, hogy Ottó csupán szabadidős tevékenységként tekint Bánk feleségére – akit a valóságban amúgy Totának hívtak, ahogy Ottót is Bertoldnak –, akkor megjelenik a légyottjukon, és azt mondja: „…sokszor oly hívatlan érkezik az ember!” Ebből a csodálatos és ambivalens mondatból az utókor által egyáltalán nem méltányolt humora is kiviláglik a szerzőnek. A királyné meggyilkolásának 800. évfordulójára megjelent egy tanulmánykötet, Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213–2013 címmel, s abban Körmendi Tamás történész tanulmánya oda konkludál, hogy nem tudjuk, miként halt meg Gertrúd, de biztosan nem úgy, ahogy azt Katona József a drámájában megírta. (Annak ellenére, hogy Katona is rendkívül alapos volt, mindent tud, amit akkoriban, a dráma megírása idején tudni lehetett, de a tekintete egész egyszerűen csak Bonfiniig érhetett el.) Na és ezen a ponton ténylegesen hatalmas perspektívák nyíltak, akár az írói fantázia számára is! Ráadásként nem hagyható figyelmen kívül – sőt! –, hogy milyen sok helyen jelentek meg a katharok ebben a családban…
A DA VINCI-KÓD, TEMPLOMOSOK, KATHAROK
Dan Brownnak sikerült világhírre szert tennie Jézus családja, felesége, közvetlen utódai és későbbi leszármazottainak titkos, 2000 éves története által, amit A Da Vinci-kód című regénye bont ki. Ön szintén eltitkoltnak, megsemmisítettnek tekintett apokrifekhez nyúl Jézus igaz tanainak és terjesztőinek, a katharok kapcsán.
Dan Brown a magyarul Szent vér, szent Grál vagy Az abbé titka címeken is megjelent, három oknyomozó újságíró – Richard Leigh, Michael Baigent és Henry Lincoln – által írt könyvből szerezte azokat az információkat, amelyek A Da Vinci-kódban megjelennek. Ebből adódóan később számos plágiumperbe keveredett. A könyv szerzői egy rennes-le-château-i abbé, bizonyos Bérenger Saunière felfedezésének erednek a nyomába. Az abbé a temploma felújítása során az egyik oszlop alatti üregben feltételezhetően valamiféle iratokat talált. Nem tudjuk pontosan, mit, mindenesetre ezt követően Európa királyi házainak képviselői egymás lábára hágnak, hogy tiszteletüket tegyék nála, és beválasztották az összes misztikus szektába. Az oknyomozók arra jutnak: az abbé felfedezése azt támaszthatja alá, hogy létezik egy folytonosság Jézus személyét és tanításait tekintve Európában, ami a templomosokon és a katharokon át is nyomon követhető – egészen a jelenkorig. A kathar hagyományok és szellemiség Dél-Franciaországban ma is élő örökség. Számtalan megye és még több város címerében ma is ott a kathar kereszt.
A templomosok tevékenysége elég ambivalens.
A templomosok eredetileg mindössze kilencen voltak, amikor elindultak Jeruzsálembe, és még vagy egy évtizedig nem is választottak maguk közé új tagot. Időközben a francia származású jeruzsálemi király palotájának alagsorában „forraltak valamit”, nem tudni, mit, de később ez a valami elég volt ahhoz, hogy III. Ince pápának megérje megfordítani a keresztes hadjáratok irányát, és Dél-Franciaországban megnyitni a hadszínteret.
Ahol a kathar szellemiség kezdett eluralkodni. Mit tudunk a katharokról?
Nagyon keveset, és azt is rosszul. Amit tudunk, azt inkvizíciós jegyzőkönyvekből tudjuk, de ez olyan, mintha a judaizmusról a 30-as, 40-es évek nyilas élclapjaiból próbálnánk tájékozódni. Ami nem lehetetlen, csak az előjelet kell megváltoztatni… A Szent vér, szent Grálban sem sokat írnak róluk. Leginkább az vezethet el hozzájuk, ha összevetjük őket a szintén az apokrifnak minősített evangéliumok szellemiségében működő ókeresztény közösségekkel. Amiket Rómában annak idején tűzzel-vassal irtottak, míg végül egyszer csak rá nem kérdeztek: borzalmasak, nem kétséges, de mit is tudunk róluk egyáltalán? Ifjabb Pliniusnál olvasható, hogy némi kegyetlen kínzások árán két ókeresztény diakonisszából ki is kényszerítették az igazán elrettentő vallomást: hajnalban a tengerparton imádkoznak, énekelnek, majd elfogyasztják bőségesnek nem mondható reggelijüket. Ennél szélsőségesebben a katharok sem viselkedtek. Azt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy már a keresztre feszítés után 150-200 évvel megjelent az a bizonyos kritikai attitűd a keresztény közösségek körében az egyház irányában – úgy gondolják, eltávolodott a jézusi értéktől és tanításoktól, és velejéig korrupttá vált.
A Nag Hammadi-i ásatások során előkerült gnosztikus, apokrif bibliai evangéliumok alapján – amelyeket a kathar szertartásokon is használtak, a hitviláguk ezekből eredeztethető – jól körvonalazható, hogy szó sincs öngyilkos szektáról, habár a végstádiumú betegeknél szelíd eutanáziát alkalmaztak. Ismerték a fogamzásgátlás módját, de ami a leginkább piszkálta a korabeli egyház csőrét, az az volt, hogy a hitviláguk középpontjában a nőkultusz állt, pontosabban mindkét princípium – a férfi és a női – egyaránt fontos volt. Rengeteg kathar nagyasszonyt ismerünk, akik nemcsak a vallási, hanem a világi élet frontján is kiemelkedőt nyújtottak. Ahogy számtalan női trubadúr is létezett a körükben – a katharok koedukált keresztény közösségeket alkottak. És ami nagyon fontos: tanaik alapvetése volt a lélekvándorlás. Mindez nyilván nem aratott tetszést a katolikus egyház vezetői között, ám egyszerűbb volt arra fogniuk az üldözésüket, hogy nem fizettek adót a pápának…
A merániai oldalon?
A magyar ágon! III. Bélánál, aki Gertrúd apósa, Imre királynál, aki a sógora, IV. Bélánál, a nagyobbik vagy Kálmánnál, a kisebbik fiánál… III. Béla olyan hatalmas birodalmat hagy a fiaira, ami mai ésszel felfoghatatlan, a magyar király udvari költségvetése nagyobb volt, mint a francia királyi udvaré. De ennek ellenére Imre az egyetlen vállaltan kathar királyi házból nősül, Aragóniai Konstanciát választja házastársául. Aragónia nem egy nagy királyság, messze is van, a szokásos „gazdaságélénkítő kapcsolatok” indok sem látszik kielégítőnek. Bárhonnét kérhetett volna feleséget, ám ő a picike kathar királyságot választotta, és ez több mint árulkodó! Kálmán herceg III. Ince pápa kívánságára hadai élén levonul a délvidékre, hogy kiirtsa az ott bogumilok néven ismert katharokat, s nyilván könnyűszerrel és gyorsan végezhetne a fegyvertelen földművesekkel, mégis inkább évekig ott él közöttük. A Sorbonne-on kutató magyar történész, Kont Ignác írta meg, hogy IV. Béla tatárok elleni harcához templomos lovagok érkeztek segíteni, Jacques Montroyal vezetésével, őket pedig akkor már annyira nem látták szívesen, pont, mint ahogy a bogumilokat sem. Persze Gertrúd családja kapcsán is jelen van a kathar szellemiség, és a lánytestvérei pályafutása egészen magasra ívelő: Ágnes francia királyné, Sziléziai Hedvig Lengyelország védőszentje lesz. Aztán ott van még Gertrúd síremléke…
Aminek darabjai jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában találhatók, és az 1981-es pilisszentkereszti ásatások során került elő?
És amit a legjelentősebb pikárdiai kathar építész, Villard de Honnecourt készített, aki később rengeteg francia – a chartres-i, a reimsi, az amiens-i – katedrálist építi. Ez a síremlék a korban rendkívül szokatlan: a bogumil sírokról veszi a mintát mind szimbólumai, mind formavilága tekintetében, ami merész döntés is egyben. Ez a sok izgalmas, egymással összeérő információ Gertrúdról és a katharokról nyilvánosságért kiáltott, ezért kezdetben úgy gondoltam, drámát írok belőle.
Ebben a műfaji döntésben a Katona-dráma és a Szabó Magda-darabok is szerepet játszottak?
Talán. Ám végül regény született, mert egy regényben egészen más dolgok tudnak megjelenni, mint egy drámában.
Ez a regényforma különleges narrációval és nyelvezettel valósult meg: az elbeszélő maga a merénylet áldozatává vált Gertrúd, aki a halála előtti másodpercekben belátja mind a múltat, mind a jövőt, és nem korabeli, hanem mai magyar nyelven tárja fel a saját és a magyar hon, valamint annak lakóinak történetét. Ezek az írói döntések miből fakadtak?
Nem merném állítani, hogy önkényes választás volt ez részemről. Nem is gondoltam másmilyen megszólalásmódra. Jól dokumentált esetek alapján, amikor egy embernek halálközeli élménye van, nemcsak lepereg előtte az élete filmje, hanem a megismerési módja is kitágul, életének eseményei mellett a motivációkkal, a mozgatórugókkal is tisztában van, tudja, hogy akkor mire gondolt még: helyére kerülnek a hiányzó részletek. Gertrúd pedig egy hatalmas birodalom királynéja volt, akinek miért ne volna lehetősége ellátni akár Arany Jánosig és tovább? A nyelvezeten sem kellett sokat töprengenem, mert feltételezhetően a XIII. században is megvoltak ugyanúgy a szavak, kifejezések arra, hogy „csapataink arcvonalát kiegyenesítettük”, vagy hogy „korrupció”, csak ezeket ma már nem ismerjük. Ahogy, teszem azt, az első magyar nyelvemlékünket – amely az Ómagyar Mária-siralom – sem ismernénk már föl –, amit egyébként provanszál nyelvből fordítottak egy a katharokhoz hasonlóan szintén üldözött keresztény (női) közösség tagjai, a beginák. Mivel nem tudhatjuk, hogyan beszéltek akkor, így nem is használhatom azt a nyelvet, ezért azt használtam, amit ismerek: a XXI. századi magyart.
Jelentős kritikai attitűd érzékelhető a regényben. A katolikus keresztény egyház, de a magyar társadalom is megkapja a magáét – itt-ott szeretetteljesen, de a szarkasztikus humor is kíméletlen. Aktualizálható is ez a kritika?
Erről a kritikai attitűdről igazán nem tehetek, én csak egymás mellé tettem a tényeket. Azt már Katona is megírta a Bánk bánban, hogy az országot vezető nemesség pocsolyarészegen beszél ordas nagy hülyeségeket, és elalszik a nemesi felkelés megbeszélése közben, annyira be vannak karmolva. Ez akkoriban az úzus. Miért is kérdőjeleznénk meg ezt?... Az is tény, hogy akár katharoknak, akár valdenseknek vagy bogumiloknak hívjuk is őket, szinte országnyi közösségeiket irtották ki. A katolikus egyház a katharok miatt hozta létre az inkvizíciót, a pápa félbeszakítja a jeruzsálemi keresztes hadjáratokat, hogy megsemmisíthesse Dél-Franciaországban a katharokat. Ez a kritikai attitűd tulajdonképpen a saját tetteikből, az egyház praktikáiból, a nemesség cselszövéseiből fakad. Hogy mindezen tényanyag leírását hogyan lehetne aktualizálni az olvasatokban? Én nem látom ezt a pontot.
Az azonban kiviláglik, hogy történetírás mennyire győztesfüggő, és milyen mértékben hamisít, ahogy a valóságban a katharokat az inkvizíció, úgy a történelmi emlékezetből a nőket irtja ki, szinte kisatírozza őket a történelemből, ahogy Gertrúd kapcsán is tette.
Ez egészen megdöbbentő. Tudom ajánlani ez ügyben Fodor Marcsi újságíró és Budai Lotti író nőtörténeti sorozatait a közösségi hálózatokról, ők nagyon lényegre törően, egyben mélyre ásva, imponáló szellemességgel írnak a történelemből eltüntetett nőkről.
+1 KÉRDÉS
Mit gondol, ha a korszak egy avatott történész szakértője elolvassa a regényét, jóváhagyóan fogadja majd a Gertrúd elleni merénylet itt ábrázolt motivációit, módját és az elkövetők személyét?
Ha az ismert történelmi tények mellett elfogadjuk, hogy Pilisszentkereszten Gertrúd – egészen apróra feldarabolt – testét ásták ki 1981-ben (s ez nagy biztonsággal állítható; ráadásul utána eltűnt a koponyája a múzeumból, ahogy az ásatási jegyzőkönyv is!), és tudjuk, hogy az egyetlen vendég VI. Lipót osztrák herceg volt azon a születésnapi vadászaton, aki akkor tér vissza a katharok ellen felvonuló pápai seregek kötelékéből Dél-Franciaországból, akkor nem zárható ki teljesen.
Bíró Zsófia
(Budapest, 1977) író. Kötetei: A boldog hentes felesége (regény, 2014), A macska mondja meg? (meseregény, 2019), A kathar királynő (regény, 2024).
