Varga Anti körbenéz a Bakos-erdőben. Figyel és hallgat. Anti úgy általában is inkább hallgat, mint beszél. Otthon, a kocsmában, a boltban, a szőlőben. Templomba nem jár. A lelkésznek vadonatúj Opelje van, amilyen neki sosem lesz. Neki biciklije van. Régi, vastag kerekes Csepel, egy atomtámadást is kibírna. Ha Anti hitelre szorul, a kerékpár a kocsmában marad zálogként. Varga Anti nagyszülei az úri világban éltek, ahol nyugodt lélekkel lehetett lopni a gróf és a zsírosparasztok földjéről, azok úgyis a népen élősködtek. Anti szülei a téeszvilágban, ahol nyugodt lélekkel lehetett lopni a szövetkezet földjéről, az úgyis „közös”. A rendszerváltás óta meg van a vállalkozóvilág, ahol lop mindenki, csak másnak nevezi. Például Anti most a hullott gally gyűjtését mezgerélésnek. Azért a Nyárligeti Természetvédő Vadásztársaság kezelésében lévő Bakos-erdő őrével nem akar találkozni. Kifigyelte, mikor indult el az a tákosi kocsma felé. Anti társaságban keveset beszél, magában annál többet. Főleg káromkodik. De errefelé annyit káromkodnak, hogy a hülye rég nem jelent már háborodottat és a k…. …… is csak olyan ártatlan kiszólás. Pedig Varga Antinak van oka a méregre: naponta jön a zuhé, a gally nedves, nem fog kiszáradni október végére. Majd fullasztó leheletet áraszt a spórban. Ebbe fog belekeveredni a lekozmált tej szaga, mert a rossz tüzelővel nem lehet óvatosan forralni.
Anti élő ágakat is letör. Ez még súlyosabb vétek. Viszont a cigányokra lehet fogni. Azok annyi segélyt kapnak, hogy jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, láncfűrésszel hároméves akácokat vágnak ketté derékmagasságban, és ukrán sörrel meg kenyérrel hizlalják a disznót. A cigányoktól is rosszabbak az ukránok. Akik alatt itt a kárpátaljai magyarokat értik. Jönnek csőstül dolgozni, és ezzel leviszik a napszámot. És még tőlük is rosszabbak az oroszok, vagyis a kárpátaljai maffiás ukránok, akik Audival száguldoznak, a presszóban koktélokkal elcsábítják a magyar lányokat, és a folyóparton vagy egy panzióban megdöntik őket.
„Magyarországon mindenkinek jó, kivéve a magyaroknak” – ez az általános vélemény errefelé. Amin pedig könnyen lehetne változtatni: fel kell emelni a fizetést meg nyugdíjat, a benzin meg a hús árát pedig levinni.
Mikor tele a két fóliazsák, összemadzagolt véggel feldobja őket Anti a hátára. Beleütköznek a könyökébe. A vállára veti őket. Ez sem jó, csálén állnak. Nincs más, húzza őket maga után. Síkos az avar, könnyen halad, de vigyázni kell a tüskékre.
Elbandukol a sásos tavacska, a vadetető, a magasles, az odvas tölgy, a vackor, a dögkúttá lett kanális és az elgazosodott szőlő mellett. Ez már az erdő vége, látni a Varga-portát, de befordul balra, hogy a Bakos déli szélén átvágva a kocsmánál érje el a falut. Hideg van, a test fűtőanyagot kíván.
„Hát ez mi a f…..!” – kiált föl Varga Anti, mert amit lát, az idejövet még nem volt a tisztáson. És nem hallott gépzúgást.
A háromtengelyes kamionpótkocsi kettévágja a kis homokos térséget.
Anti körbejárja. Keréknyom sehol. Megzörgeti a tiszta ponyvát. Nem jön felelet. Tesz még egy kört. Fél. Rohanna el. De még inkább kíváncsi. Bicskájával elnyesi a ponyvalefűző zsineget. Felhajtja a ponyvát. Egy kartondoboz oldalát látja. Rajta a felirat: Прилуки. Vagyis Priluki. A másik oldalt is felhajtja a ponyvát. Ott is Priluki cigarettáskartonok.
Margit kenyeret, tokaszalonnát szel Varga Antinak, és felbont egy csalamádés üveget. Ebédre csusza volt, amiből még maradt, de ezek szerint azt az asszony magának szánja. Még jó, ha ennyivel megússza Anti. Margit folyton lehordja, bünteti. Így szokás a Beregben, ettől asszony az asszony. Anti fel-fellázad az indokolatlan terror miatt. Most nem. Mert tényleg ostobaság volt az erdőben hagyni a két zsák tüzelőt. Legalábbis annak, aki nem ismeri az okot, a körülményeket. Ezeket előadni azonban veszélyes, ki tudja, mi sülne ki belőle. Például egy kigúnyoló szóáradat nevetéssel.
– Könnyen meggazdagodhatnánk – böki ki mégis Anti, nem bírja magában tartani a nagy hírt, ami a szó „meggazdagodás” kimondásával, talán be is következik.
– Elég lenne, ha meg tudnánk élni. De ahhoz neked dolgoznod kéne, barátocskám! – feleli Margit. Régi nóta. Anti dolgozik. Portás a naményi üveggyárban. Margit szerint ez nem munka. „Csak ülsz, és hallgatod a rádiót.” Anti ezt csinálja, de ebben is el lehet fáradni. Még nyolc éve van a nyugdíjig, szeretné az üveggyárban kihúzni.
– Mennyi most egy doboz ukrán cigi?
– Csak nem vissza akarsz szokni a bagóra!
Margit ijedtsége nem őszinte, Anti soha nem bagózott, nem szokhat rá vissza.
– Mennyiért adják a kisbolt előtt?
– Nyolcszáz körül megy.
– Találtam úgy… negyvenmilliót érő cigarettát.
Margit csap egyet a konyharuhával. Pedig nincs légy a konyhában. Csak egy, aki viszont megbújik a kredenc mögött. Az asszony elfogadta téli vendégnek. Bekészített neki egy fél kockacukrot. Úgy érzi, szerencsét hoz. A csapás tehát Antinak szólt. Margit szeretné ellátni a baját, amiért ilyen átlátszó módon akarja rászedni.
– Negyvenmilliót. Lehet, hogy többet.
– Szórakozol velem!
– Az igazat mondom.
– És hol botlottál bele ebbe a nagy kincsbe?
– A Bakos-erdőben. A tisztáson.
– Van ott egy barlang?
– Egy kamionpótkocsi van. A rakománnyal.
– Hogy tudott bemenni oda a kamion? Még a mezőőr is kiszáll a terepjárójából a Bakosnál.
– Én sem értem. Nincs út a tisztáshoz. De ha nem hiszel nekem, megnézhetjük együtt.
Varga Tóni az esküvőjén elejtette a karikagyűrűt. Azóta Margitban egyre erősödik a férje iránt érzett harag. Amit most mégis legyőz egy másik érzés: a kapzsiság.
– Honnan veszed, hogy negyvenmilliót ér?
– Nem számoltam meg, hány mesterkarton van a platón, de egy háromtengelyes pótkocsin legalább száz elfér. Egy mesterkartonban ötven karton van. Egy kartonban tíz pakli. Az összesen ötvenezer pakli. Ötvenezer szorozva nyolcszázzal…
Margit kiveszi a hűtőből a csuszát. Pirítani kezdi a gázon. Pazarlás, mert a spórt már begyújtotta. Sorsfordulatoknál felmondanak a beidegződések.
– De Anti, az a cigi egy maffiásé. Ha megtalálja nálunk…
– Berti papó pajtájába vinnénk. Az jó száraz.
– Hogy vinnénk oda?
– Bicikli paktartóján. Kettesével. Én egyet, te egyet.
– És aztán őrizzük?
– Azzal felhívnánk magukra a figyelmet. Berti papó portája öt éve üresen áll. Már minden mozdíthatót kiloptak belőle. Pont jó lesz titkos raktárnak.
A csuszát Anti eszi meg. Margitnak remeg a gyomra, nyelni sem tudna. Újból és újból számol, s az eredmény mindig ugyanannyi: negyvenmillió. „És ha még több van ott?”
– Kinek passzolod tovább a rakományt?
– Senkinek. Apránként adom el a naményi piacon. Vagy a nyárligetin.
Nézik egymást. A kakukkos nyolcat kakukkol, kilenc óra van, a szerkezet egy órát késik.
– Megvetek – mondja halkan Margit. – Alszunk rá egyet.
Varga Anti ráncolja a homlokát. Ő is, Margit is tudja, nem jönne szemükre álom.
Margit féltestvére, a boltos Gyüre Feri nem csodálkozik a késői csengetésen. Rendre kihívják a kuncsaftok. Szeszt visznek, amin nagy a haszon. Margit azonban a házra mutatva jelzi, hogy nem vevőként jöttek.
Feri követeli, alaposan töröljék meg a cipőiket, csak azért, hogy ő előremehessen, és kikapcsolhassa a pornográf filmet sugárzó laptopját.
– Mi a baj, aranyoskáim? – fordul feléjük a konyhában, ásítva és köldökét vakarva.
Varga Anti elkezdi a történetet, Margit félbe-félbeszakítja. És végül befejezi. Anti kijavítana egy részletet, az asszony lepisszegi. Feri viszont Margitot pisszegi le. És meghallgatja Anti verzióját. Ettől Margit úgy dühbe gurul, hogy kirohan a házból. Aztán visszajön, és szidni kezdi Ferit, mert az nem nekik adta ki bérbe a legelőjét. Ezzel helyreáll az egyensúly, visszatérhetnek a tárgyhoz.
– A rakományt elrejteni akarta egy banda – elemzi a helyzetet Feri –, nyilván egy rivális banda elől. És talán a saját terjesztői elől is.
Feri jelen van a csempészbizniszben. A kisboltja előtt árul cigarettát Polyák Guszti, aki nem jutalékért eltűrt feketéző, az árut is Feritől kapja.
– De ha ti elviszitek, lebuktok. Azok dobnak föl az ukránoknál, akik már előttetek árultak cigit a piacon. Mindet elvinni amúgy is veszedelmes lenne. Elég a rakomány negyedét, ötödét. Az is egy halom pénz. Én fogom árulni. Van bevezetett raktáram, elfogadott viszonteladója vagyok az ukránoknak. Hozzatok ide nekem tíz… tizenöt mesterkarton Prilukit! És nincs több gondotok vele. Minden pakliért fizetek nektek háromszáz forintot. De ne költsétek el rögtön a pénzt. Feltűnő lenne.
Ahogyan a gróf intézője is könyöradományként fizette ki az uradalmi cselédeknek egy év verejtékes munkája után a kommenciót, Guszti is úgy tesz, mintha nagylelkűség lenne tőle ez a kizsákmányolás. S minthogy a megfogalmazás fontosabb a tartalomnál, Margit és Anti bólint. Az asszony azért még annyit hozzátesz:
– Segíthetnél elhozni. Biciklivel sokáig tartana.
– Rendben. A Nivával elmegyünk a Pirner-tagig. Onnan már csak egy ugrás.
Guszti kezében akkus viharlámpa. Margit és Anti a világító mobiljukat tartják maguk előtt. Vékony avart, a kikandikáló sárga homokot látnak, gépet, pótkocsit nem.
– Látod, mondtam! – mutat körbe Anti, és bizonygatni kezdi Ferinek: – Sehol egy keréknyom. És mégis bejött ide a kamion. És el is ment. Nyom nélkül! Út nélkül!
– Hm. Én sem értem.
– Én igen! – csattan föl Margit. – Nincs keréknyom, mert nem jött ide semmiféle kamion, és mivel nem jött, nem is kellett neki út. Nem volt kamion. Nem volt utánfutó. Nem volt Priluki.
– Láttam, esküszöm… – tördeli a kezét Anti.
– Hazudsz!
– Az életemre…
– Be akartál csapni!
– Mi hasznom lett volna becsapni téged? Meg Ferit.
– Ha nem csak becsapni akartál, hanem tényleg láttad, akkor végképp idióta vagy. Intézetbe foglak vitetni.
– Feri, te sem hiszel nekem?
– Hát… nem feltételezem rólad, hogy késő este kiráncigálsz ide potyára. De… itt még sincs semmi. Ufó hozta és vitte volna el azt a rakományt?
– Nem. Nem tudom. De esküszöm.
– Ne esküdözz! – tombol már Margit. – Folyton csak esküdözöl meg ígérgetsz. De nem csináltál nekem gyereket, a lottón sem nyertél, nyaralni sem vittél, minden évben veszel egy ócska mosógépet vagy hűtőt, amit aztán folyton javíttatni kell. És miattad pusztult el Bundás!
– Nem miattam!
– De igen!
– Kislisszolt mellettem. Ha te nyitottad volna ki a kaput, akkor is…
– Még egy dolog lehet! – s Feri úgy tesz, mintha tényleg eszébe villant volna a megoldás. – Az, hogy az a rakományt összezsugorították. Kiszárították, és összement. Akkorára, mint egy bogár. Rúgjuk fel az avart, hátha megtaláljuk, és akkor… – ám nem tudja továbbmondani, elneveti magát. És hátba vágja Varga Antit. Barátságosan. És lekezelően.
