Óriási munka folyik a walesi határon, Chepstow közelében. A Deep nevű projekt keretében egy névtelen magánbefektető egy régi álmot próbál valóra váltani: állandó lakhatási lehetőséget teremteni a tenger mélyén az emberek számára. Ha sikerül megvalósítani az elképzeléseket, 2027-ben költözhetnek be az első lakók az óceánfenéken csücsülő acéltartályokból álló telepre – számolt be az elképesztő nagyívű tervről a Guardian.
A Deep szóvivője nem leplezte le a befektető személyét, sem a projektre fordított pontos összeget nem volt hajlandó megnevezni, annyi mindenesetre tudható, hogy fontban százmilliós a nagyságrend. A 20 hektáros gloucestershire-i terület, ahol tesztelik a tenger alatti élet lehetőségét, egykor mészkőbánya volt, amelyet az 1990-es években elöntött a víz, és 2022-ig egy búváriskola használta. A Deep projekt keretében először elkészítik a tervezett víz alatti lakóegység – amelyet őrszemnek neveztek el – tökéletes másolatát fából, ebben zajlik majd a kiképzés, a szárazföldön. Egy nagy közös tér mellett hat hálószoba, konyha, fürdőszoba és kutatási helyiség is helyet kap az egységben, amely acélból készül, hogy ellenálljon az óriási nyomásnak. Ezekben a lakóegységekben eleinte tudósokat képeznek majd, a tervek szerint később gyakorlatilag bárki beköltözhet, akinek lesz rá pénze. Az őrszemeket 200 méteres mélységig lehet lesüllyeszteni és telepíteni a tengerszint alá, ahová mini búvárhajók szállítják az embereket.
A nyomás tíz méterenként egy atmoszférával növekszik, a hőmérséklet pedig folyamatosan csökken, ennek ellenére ebben a zónában található bolygónk egyik leggazdagabb ökoszisztémája, amelyről alig rendelkezünk ismeretekkel.
Ebben a mélységben olyan tengeri élőlények élnek, amelyeket eddig csak David Attenborough dokumentumfilmjeiben láthattunk. Ezek zavartalan tanulmányozására nyújtanak majd lehetőséget az őrszemek, a kutatók a természetes környezetében figyelhetik meg az élővilágot.
Mike Shackleford, a Deep operatív igazgatója viccelődve elmondta: „Az 1950-es és 60-as években űrverseny és óceáni verseny zajlott, és az űr győzött. Előbbibe nehéz eljutni, de ha már fent vagy, a környezet viszonylag barátságos. Az óceán ennek éppen az ellenkezője: elég könnyű lejutni a fenékre, de ha már odalent vagy, alapvetően minden meg akar ölni.” Hozzátette: mégis, szinte minden oceanográfus azt mondja, megdöbbentően keveset tudunk róla. Tehát valakinek meg kell tennie az első lépéseket, hogy kialakítsa azt a technológiát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy természetes környezetében tanulmányozzuk az óceánok világát. A hosszú távú cél pedig az, hogy tartósan képesek legyünk az óceán mélyén élni.
A projekt során számtalan aspektust kell figyelembe venni, vizsgálni, tesztelni, rengeteg olyat is, amire laikusként először nem is gondolnánk. Ilyen például, hogy a tenger mélyén, egy viszonylag kis alapterületű helyiségben tartósan összezárva élni nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is óriási kihívás. Phil Short, a Deep kutatóbúvár-kiképzője szerint az egyén sikeres megküzdése mögött meghúzódó filozófia nagyjából ugyanaz, mint a katonák kiképzésénél: bármennyit gyakorolhatsz, de amíg nem kerülsz éles helyzetbe, nem tudod, hogyan reagálsz. Becslései szerint 12-18 hónapra van szükség ahhoz, hogy egy olyan ember, aki korábban soha nem merült, képes legyen üzemeltetni a tenger mélyén telepített rendszert.
Igencsak izgalmas kérdés az is, hogyan viselkedik az emberi test, ha tartósan a tenger mélyén él valaki. Az 1970-es években és az 1990-es évek elején sok kutatást végeztek a szaturációs búvárkodás emberi testre gyakorolt hatásairól, de ezek résztvevői általában fiatal, fizikailag fitt férfiak voltak.
A szaturációs búvárkodás az egyik legjobban fizetett munka a Földön, nem véletlenül, ugyanis ez az egyik legveszélyesebb foglalkozás.
Ezek a speciális kereskedelmi búvárok a tengerfenékre merülnek, hogy elvégezzék a tengeri kutak, fúrótornyok és csővezetékek összeállításához, karbantartásához és szétszereléséhez szükséges műveleteket. Az emberi test viszont az evolúció során nagyon nem ilyen körülményekre készült fel, így legalább annyi veszély leselkedik a búvárokra, mint az űrhajósokra. Alapos és hosszan tartó kutatásokra van szükség, hogy kiderüljön, a testünk egyáltalán képes-e alkalmazkodni ilyen extrém helyzetekhez.
Ehhez képest az már csak apróság, hogy az ízlelőbimbók működésére is hatással van a nyomásváltozás, tehát a tenger mélyén egyszerűen nem ugyanolyannak érezzük az ízeket, mint a szárazföldön. Márpedig ha tartósan jó minőségű életet szeretnénk élni a mélyben, ahhoz az ételek élvezete is nagy mértékben hozzájárul. Úgyhogy az űrhajósoknak kifejlesztett ételekhez hasonlóan a mélytengeri lakók számára is speciális menüt szükséges összeállítani, ami a felszínen túlságosan fűszeresnek és kalóriadúsnak tűnik. Phil Short azt is elmondta ezzel kapcsolatban: „Egész életemet a vízben töltöttem, de bármennyit eszem, még mindig fogyok.” Ugyanis a mélyben töltött idő alatt kőkeményen felpörög az anyagcsere, még akkor is, ha semmiféle fizikai erőfeszítést nem végez az ember.
Jacques Cousteau az 1960-as években úttörő volt a víz alatti élet kutatásában. Egy öt méter hosszú, 2,5 méter széles acélhengert készített Marseille mellett, 10 méteres mélységbe süllyesztve, majd ezt továbbfejlesztette, a világ különböző pontjain elhelyezve az eszközöket. Cousteau végül felhagyott ezzel a kutatási iránnyal, és a továbbiakban a természetvédelemre összpontosított, de a víz alatti élőhelyek gondolata még egy ideig népszerű maradt, mindenféle kísérletet inspirálva. A legutóbbi ilyen próbálkozás az Aquarius Reef Base volt, a floridai Key Largónál, 19 méterrel a felszín alatt. A jelenleg a Floridai Nemzetközi Egyetem által működtetett létesítmény az 1980-as években épült, és az egyetlen olyan víz alatti emberi lakóhely, amelyet ma is használnak, többek között itt zajlik részben a NASA űrhajósainak képzése.
