Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy „szívesen beszélek külső tényezőkről is, de ezt rossz iskolának tartom. (…) Én abban nőttem föl, és aztán az MSZP-SZDSZ kormány idején is ez volt a módi, hogy ha valami nehézség volt itthon, a komcsik azt mondták, hogy ez kívülről gyűrűzik be, később a liberálisok meg azt, hogy ez a világgazdaság trendje. És ezt fölmentésként használták arra, hogy ha külföldön ilyen nehéz a helyzet, akkor itt sem mehetnek jól a dolgok. Ezt én mindig idegesítőnek találtam, felelősségáthárításnak vagy magyarázkodásnak.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az elmúlt években Orbán minden nehézséget és problémát külső okokkal magyarázott; a háborúval, a veszélyhelyzetekkel, a szankciós inflációval, a migrációval, Brüsszellel, Sorossal, a Biden-kormányzattal. Rossz iskola. Kár, hogy ebben az iskolában Orbán summa cum laude végzett.
Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „négy nagy csatát vívunk Brüsszellel. Az első a migrációs csata, a második a gyermekvédelem csatája, a harmadik a nyugdíjak megvédése, és a negyedik a rezsicsökkentés megvédése. 15 éve vívjuk ezt a csatát, a migrációt talán rövidebb ideje, mert az 2015-ben vált igazán láthatóvá.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem 15 éve vívja ezeket a háborúkat, mert az úgynevezett gyermekvédelmet csak a 2022-es választás előtt vitte be a politikába, a nyugdíjakat pedig legföljebb azóta „védi” (bár nem is támadják Brüsszelből), hogy 2022-ben visszaállították a 13-ik havi nyugdíjat. Még a déli határkerítés is megmaradhatott, és az Európai Bíróság csupán arra kötelezte Magyarországot, hogy a menedékkérők ügyében folytassa le a szabályszerű eljárásokat. Ebben a kérdésben azonban Orbán valóban kiásta a csatabárdot, mert az ítéletet nem hajlandó végrehajtani, és ez eddig több száz millió eurónkba került. Nekünk. Nem neki.
Azt állította ezen kívül Orbán, hogy „Magyarországon a rezsiárakat mi továbbra is lenn tartjuk, de úgy látom, hogy a nyugatiak nem tudnak belelépni ebbe a folyóba, és Európában továbbra is magas energiaárakkal kell számolni, az pedig lelassítja és megöli a gazdaságot”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a háztartásokban használt energia árát ugyan a magyar kormány valóban alacsonyan tartja, a magyar vállalkozások számára azonban a villamos energia ára az ötödik, a földgázé pedig a tízedik legmagasabb az Európai Unióban. Kit is öl ez meg? Az unió gazdaságát vagy a miénket?
Azt állította továbbá Orbán (a Mandinernek, a német AfD vezetőjével, Alice Weidellel együtt adott interjúban), hogy „semmilyen fénysugarat nem látok az európai horizonton. Magyarország ügyében viszont rendkívül optimista vagyok. Az Európai Unió a túléléséért küzd. Erősen kétséges, hogy fenn tud-e maradni. (…) Ezért magyarként arra koncentrálok, hogy miként leszünk sikeresek és erősek, mi, magyarok.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ha az Európai Unió szétesik, akkor Magyarország a nyugati és a keleti szék között a pad alá esik. Vagy akár a keleti lánctalpak alá. Ettől talán nem kellene optimistának lenni.