Miután sem a liberális FDP, sem Sahra Wagenknecht pártja, a BSW – utóbbi három század százalékkal elmaradva az ötszázalékos küszöbtől – nem került be az új Bundestagba, így a vasárnapi német parlamenti választás győztese, a CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD nem lenne koalíciós partnerre utalva, együtt is megszerzik az abszolút többséget. A vasárnap este közölt előzetes becslésekhez képest a végeredmény nem hozott jelentősebb változást, a keresztény uniópártok 28,5 százalékot szereztek, a szélsjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) 20,8 százalékkal lett második, a szociáldemokraták fennállásuk legrosszabb eredményét elérve végeztek harmadikként 16,4 százalékkal, majd a Zöldek (11,6 százalék) következtek, és a Balpárt (8,8 százalék) zárta a sort.
Az új Bundestagban 630 képviselő foglalhat helyet, 316 hely szükséges az abszolút többséghez. S mivel a CDU/CSU 208, az SPD pedig 120 mandátumot szerzett, így 12 fős többségük lenne az új törvényhozásban.
Friedrich Merz leendő kancellár gyors kormányalakítási tárgyalásokat tervez, húsvétig akarja lezárni a folyamatot. Az SPD a súlyos kudarc ellenére nyitott a koalíciós tárgyalásokra, ezekben azonban Olaf Scholznak már nem lesz szerepe, és a következő kormányban sem vállal pozíciót. Az első személyi változás már meg is történt az SPD-nél: Lars Klingbeil veszi át a parlamenti frakció vezetését, a képviselőcsoportot eddig irányító Rolf Mützenich már nem indul újra a posztért. Saskia Esken pártelnök egyelőre hivatalban marad. A párt új erős embere várhatóan Boris Pistorius védelmi miniszter, az alkancellári poszt várományosa lesz, aki önkritikusan pusztító eredményről tett említést az SPD szempontjából.
Párizsban és Brüsszelben is rendkívül nagyok az elvárások a konzervatív Friedrich Merz kancellárságával kapcsolatban. Sokak véleményét tolmácsolta a napokban Dirk Gotink holland kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő e mondatával: „Európa számára létfontosságú, hogy a francia-német partnerség újra a helyes útra térjen.”
Németország egy kicsit kettészakadt, CDU/CSU–SPD koalíció alakulhatAz elmúlt három évben rendkívül feszült volt Párizs és Berlin viszonya. Nem értettek egyet például az Ukrajnának nyújtott támogatás mértékét illetően. Bár az Unió tagállamai közül messze Németország adta a legjelentősebb támogatást Kijevnek, a Taurus precíziós cirkálórakéták szállítására, amelyekkel Kijev mélyen fekvő orosz területeket is támadhatott volna, Scholz kancellár nem volt hajlandó, amivel Merz éles bírálatát is kiváltotta. A gazdaságélénkítést, a költségvetési- és energiapolitikát, a védelmet, a nemzetközi kereskedelmet, Kínát érintő kérdésekben sem tudott közös nevezőre jutni a két állam. „Semmiben nem értünk egyet” – sommázta a 2023-as éveket Robert Habeck zöldpárti német gazdasági miniszter.
Az Európai Unió két legnagyobb országának válsága, amely gazdasági bénultsággal párosult, a huszonhetek mindennapjaira is rányomta bélyegét.
Olaf Scholz kancellár csekély lelkesedést mutatott az európai kérdések iránt, és sokszor kiszámíthatatlan tárgyalópartnernek tartották. Elhalasztotta az Oroszország elleni szankciók elfogadását, elutasította Mario Draghi versenyképességi jelentését, az utolsó pillanatban meggondolta magát a belső égésű motorok betiltásával kapcsolatban, ellenezte a kínai elektromos autók megadóztatását. Ezek közül több lépését is igen rossz néven vette Párizs.
Friedrich Merz azonban komoly változásokat tervez a német-francia viszonyt illetően. Azt akarja elérni, hogy Európa ismét számíthasson Németországra. Azt ígérte, hivatalba lépését követően Párizsba és Varsóba kíván ellátogatni, ezzel is jelezve, hogy Németország ismét fontos partner akar lenni, s helyre akarja állítani a jó viszonyt a két nagy szomszéddal. A weimari háromszög kiterjesztésével akarja létrehozni „a tenni akarók koalícióját”. Úgy véli, ez elengedhetetlen Európa előrelépése szempontjából. Mint Merz fogalmazott, komoly együttműködést akar Párizzsal abban a két évben, amely még hátra van Macron hivatali idejéből. „Dolgozzunk együtt a szuverén Európa víziójának megvalósításán”, hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
Bár a belpolitikában hatalmas és összetett feladat áll előtte - kezdve a CSU és az SPD programja közötti különbségek miatt nehéznek ígérkező koalíciókötéssel -, Merz mégis vissza akarja hozni Németországot az európai projekt középpontjába. „Új vezetést kíván biztosítani európai szinten” - mondta Johannes Lindner, a berlini Jacques Delors Központ igazgatója a francia Le Figaro című lapnak. Merz tisztában van a legfőbb európai kihívásokkal, a téma jó ismerője, egykor EP-képviselőként szolgált. Brüsszelben elvileg számíthat politikai pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) hathatós támogatására, különösen párttársára, Ursula von der Leyen bizottsági elnökre, valamint Manfred Weberre, az EPP vezetőjére, aki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.
A leendő német kancellár nem tudja, júniusban lehet-e még NATO-ról beszélniA legégetőbb kérdés nyilvánvalóan Ukrajna támogatása lesz. Scholzcal ellentétben Merz támogatja a nagy hatótávolságú Taurus rakéták Kijevnek való szállítását. Még elődjénél is nyitottabb Ukrajna NATO-csatlakozására. Sőt, tegnap azt mondta: Kijevnek mindenképpen jelen kell lennie az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokon. Egy olyan időszakban, amikor a Washington és európai szövetségesei közötti szakadás elkerülhetetlennek tűnik, az atlantista Merz – Macronhoz hasonlóan - felismerte, hogy Európának kezébe kell vennie a saját védelmét. Korábban arra buzdította az európaiakat, „ne álljanak mozdulatlanul, mint nyúl a kígyó előtt, amikor Donald Trump hivatalba lép”. A napokban pedig arra figyelmeztetett, számítani kell arra, hogy az amerikai elnök megkérdőjelezi a NATO európai szerepvállalását. A választási győzelem után élesen bírálta az Egyesült Államokat a német választásba való beavatkozásai miatt, amelyet hasonlóan károsnak nevezett, mint Moszkva hibrid támadásait. Mindez azt jelzi, hogy egyre hűvösebb lesz Berlin és Washington viszonya. Merz véleménye szerint Donald Trump kereskedelmi háborúval kapcsolatos fenyegetései lehetőséget adnak Európának arra, hogy megmutassa, „nem törpe” a világ színpadán.
A közgazdászok Németországban és Európa-szerte arra várnak, hogy vajon foglalkozik-e az „adósságfék” (Schuldenbremse) alkotmányos dogmájával, amely korlátozza az ország beruházási képességét. Ez a lazítás nemcsak a két éve recesszióban lévő német gazdaságnak adhatna lélegzetvételre lehetőséget, hanem a kontinens többi részének is hasznára válhatna, vélik szakértők.
Merz az EU-val összhangban szigorítani kívánja a bevándorlással kapcsolatos szabályozást.
Minden ötödik német a szélsőjobbra szavazott
Bár a legborúlátóbb jóslatok nem következtek be az AfD szereplését illetően, nem érte el a 21 százalékot, de ettől még aggasztó tény, hogy legalább minden ötödik német a szélsőjobbra adta a voksát, s mindez egy rendkívül magas, 83 százalékos részvételi arány mellett történt. A következő kormánynak mindent el kell követnie a szélsőjobb népszerűségének csökkentésére, ehhez azonban meg kell érteni azokat az okokat, amelyek elvezettek idáig. S a bevándorlástól való félelem, vagy az utóbbi időben elutasított menedékkérők által elkövetett késes támadások nem magyaráznak meg mindent.
Nyilvánvaló, hogy a magas, 38 éve nem látott részvétel nagy nyertese a CDU mellett az AfD volt. Felmérések azt mutatják, hogy messze az AfD-re voksoltak a legtöbben azok közül, akik korábban egyáltalán nem éltek szavazati jogukkal. S ha ehhez hozzávesszük azt, hogy Sahra Wagenknecht pártja, a BSW éppen csak lemaradt a parlamenti küszöbtől, azt is megállapíthatjuk, hogy több mint 25 százalékot szereztek azok a politikai erők, amelyek nyíltan elutasítják Ukrajna támogatását.
Azok közül, akik 2021-ben még az SPD-re szavaztak, a legtöbben a CDU-hoz vándoroltak át: mintegy 1,8 millió választópolgárról van szó. Ugyanakkor tanúi lehetünk egy másik, a párt szempontjából drámai folyamatnak: az SPD elvesztette hagyományos szavazó bázisát, már nem tekinthető sem a munkások, sem az állástalanok pártjának.
Mindkét réteg úgy érzi, hogy érdekeiket a szélsőjobb képviseli leginkább. Ez pedig intő jel, s nem csak az SPD számára. Szintén tanulságos, hogy az Alternatívát már nem csak protesztpártnak tartják a németek, derül ki a felmérésekből. Szavazóinak többsége meggyőződésből tette az ikszet a párt neve mellé. Ez pedig azt is jelenti, hogy őket nagyon nehéz lesz visszaédesgetniük a demokratikus pártoknak.
Nyilvánvaló, s erre Merz már ellenzéki vezetőként is tett kísérleteket, hogy a leendő, CDU/CSU-vezette kormány a bevándorlási törvények szigorításával próbálja meg kifogni a szelet a szélsőséges párt vitorlájából. A választási kampányban a kereszténydemokraták programjában hangsúlyosan megjelent a menekültpolitika. Merz még Angela Merkel kancellársága idején bírálta a befogadásra építő menekültpolitikát. Nem lesz könnyű azonban visszanyerni a menekültkérdés miatt az AfD-re szavazók bizalmát, mert sokan körülük mind a mai napig a CDU-t és a CSU-t teszik felelőssé a menekültek magas számáért és azért a bizonyos 2015-ös évért: ők nem tesznek különbséget a mai CDU és Merkel között.
S miközben az AfD-nek sikerült politikai tőkét kovácsolnia szélsőségesen elutasító, kirekesztő menekültpolitikájából, ugyanezt sikerült elérnie a kampányban bámulatosan hajrázó Balpártnak is, amely majdnem kilenc százalékával visszakerült a német belpolitikai térképre. A „Linke” az egyetlen olyan német pártként határozta meg magát, amely ellenzi a szigorúbb menekültpolitikát. S ez a stratégia nagyon sikeresnek bizonyult. Ez az oka annak, hogy sokan azok közül, akik 2021-ben még az SPD-re és a Zöldekre szavaztak, most e politikai erőre voksoltak.
