Könnyedén megválaszolható kérdés: mi ér többet egy konyha felújítása, vagy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások nyomán, a korhatár elérésekor kifizethető járadék? Józan ésszel feltehetően csaknem mindenki az utóbbi mellett tenné le a voksát. Még akkor is, ha a pénztártagok többsége a nyugdíjuk rendszeres kiegészítése helyett 65 éves korában a megtakarításának egy összegű felvétele mellett határoz. Nehéz eldönteni, hogy tavaly ősszel milyen valós indokok vezethették a kormányzatot, amikor különös ajánlatot tettek az eredetileg a jövőjükről gondoskodni kívánóknak: kizárólag 2025-ben, vagyis csupán egy esztendeig adómentesen feltörhetik az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításukat, azzal a feltétellel, hogy azt lakáscélokra fordítják.
A kormány célkitűzése az volt, hogy legalább 300 milliárd forintnyi megtakarítás mozduljon meg a teljes, 2100 milliárd forintot meghaladó állományból a ingatlanpiacra.
Egy csapásra a sutba dobták annak a több évtizedes kampánynak a hitelességét, amelyben arra ösztönözték az embereket, hogy kellő időben kezdjenek el időskorukra rendszeresen pénzt félretenni,
azt sugallva, hogy előbb-utóbbi az állami nyugdíjrendszer révén nyújtott járadék vásárlóértéke elértéktelenedik. (Ennek biztos jelei már napjainkban is fellelhetők.) A megcsapolásra szánt önkéntes nyugdíjalap ennél sokszorta izmosabb is lehetne, de a munkáltatók nemigen látnak fantáziát abban, hogy maguk is hozzájáruljanak dolgozóik időskori biztonságához.
A NER-nél valaki mégis a fejéhez kaphatott, milyen látványos lenne, ha a holdudvarukhoz tartozó, az ingatlan- és a lakásfronton meghatározó szereppel bíró nemzeti tőkéhez áramlanának az önkéntes pénztári megtakarításokból . Azzal viszont nem számoltak, hogy az átlagos megtakarítás mindössze kétmillió forint körül alakul, amely az ingatlanpiacon önrésznek nevetségesen csekély, legfeljebb egy konyha felújítására elegendő. A nyitott évből lassacskán már két hónap eltelt, de a megszüntetett pénztári száma elenyésző. A váltás iránti érdeklődés hónapról hónapra zuhan.Logikusan.