Nagyjából másfél évtizede mondogatjuk: az orbáni hintapolitika nem folytatható. Nem lehet örökké kétfelé beszélni, folyamatosan kijátszani az egyik felet; a magyar miniszterelnöknek színt kell vallania… És aztán minden folytatódott tovább: Orbán a legügyesebb légtornászokat is meghazudtoló módon lendült át az egyik akadályról a másikra, volt egyszerre Putyin kiszolgálója és hűséges tagja az Európai Uniónak. Ebben persze jelentős szerepet játszott az Unió teszetoszasága, vagy hogy korrektek legyünk: saját szabályainak korlátai. Miközben Orbánt a legcsekélyebb mértékben sem érdekelték ezek a szabályok, az EU kínosan ügyelt arra, hogy a maga lassú módján haladjon, vagy álljon egy helyben. Leginkább ez utóbbi
A háború kitörése, az orosz agresszió, véltük, végképp lehetetlenné teszi a magyar tánclépéseket: állást kell foglalni, hogy a támadót, vagy az áldozatot támogatod. És a Fidesz-rezsim állást is foglalt: hídfőállást épített Moszkva és Budapest közé, egyértelműen szembefordulva Brüsszellel. Híveit is teljesen áthangolva oroszbaráttá tette a tábort, szinte megfordítva a szerepeket, Putyint szolgálva, Zelenszkijt alázva vitte kommunikációját. Aztán, az amerikai elnökválasztási kampányban még tovább lépett a kormámyfő; Trump európai követőjeként szállt síkra a demokraták ellen, és tette egyértelművé: az illiberáis demokráciából már a demokráciát is elvenné – ehhez keresett partnereket a kontinensen és a világban. Patriótának nevezte magát és a részben általa létrehozott pártformációt, valójában a szélsőjobbos nacionalista gyülekezetet. Már nem nagyon volt pávatánc - bár apróbb lépések, egy-egy kávészünet erejéig megmaradtak -: Orbán teljesen egyértelművé tette, hogy igazában nincs köze ahhoz a szövetséghez, amelynek formálisan tagja. És ezt már a szövetség maga is egyértelművé tette: nem hívta oda, ahol Európa jövőjéről, az új amerikai elnök stratégiájával (van neki?) szembeni fellépésről tárgyaltak. Jól tették, immár ők is tudják, hogy áruló van a soraikban. Ha másból nem, hát akkor abból, amit Szijjártó mondott az amerikai külügyminiszternek: Európa háborúpáti vezetői szervezkednek Trump ellen. Igazán nem tudom, hogy miként értelmezzem ezt a kijelentést: árulásként, vagy… Nem: nem lehet másként, csakis árulásként. A magyar diplomácia (megint egy kérdőjel) bejelentette, feljelentette szövetségeseit az új amerikai vezetésnél, egyszersmind jelezve hűségét, ragaszkodását Trumphoz. Ahhoz a Trumphoz, aki minden humánus elvet félredobva üzleti lehetőségként tekint az európaik problémájához, és a legcsekélyebb mértékben sem törődik Oroszország egész Európát fenyegető lépéseivel.
Trump pénzt akar és nem békét. Orbán pedig árulkodásával azt reméli, hogy az asztalról neki is leesik valami pénzecske.
A miniszterelnök , úgy tűnik, maga szakított a pávatánccal, egyértelműen maga mögött hagyva azt a közösséget, amely húsz évvel ezelőtt befogadott bennünket; békagalambként röpködve, valójában nyíltan az agresszor mellé állt, és feladott mindent, ami mellett valaha állt.
Az árulást ő biztosan megússza, nekünk pedig már oda a becsületünk...