Nem igaz az a mondás, hogy minden társadalomnak olyan politikai elitje van, amilyet megérdemel. Néha jobb, néha rosszabb. Az viszont valószínűleg igaz, hogy ha rosszabb, akkor a beteg vonásai az adott társadalomét másolják.
Két nagyhatalom vezetője, az orosz és az amerikai magán is viseli saját társadalmának jellemző torzulásait. Egy gondolatkísérlet erejéig képzeljük el, mi lett volna, ha mondjuk Trump Oroszországban, Putyin pedig Amerikában születik, és ugyanazokon a szocializációs fázisokon mennek keresztül. Ha Putyin egy milliomos elkényeztetett gyereke, aki mindent megengedhet magának, a Playboyt kiadó Hugh Hefner partijaira járhat, majd gátlástalan viselkedésével, az üzleti világ császáraként a világ ura szerepét szánja magának, ahogy azt sikeresen meg is közelíti, de nem az okosságával, hanem valóságshows rutinjával.
Tehát tegyük fel, hogy Putyin egy gazdaságcentrikus, tömegkulturális elveket valló kapitalizmus szerencsés kegyeltje. És fordítva, ha Trump egy olyan országba születik, ahol az oligarchák visszaszorítása a hatalom felé vezető út, és ahol a volt birodalom lakói másra sem vágynak, mint hogy területfoglalással újjá nagynak érezhessék országukat és önmagukat. Az élet értéktelen, a nélkülözés ismert. Az oroszok nincsenek elpuhulva, elkényelmesedve, de nagyon úgy néz ki, a Nyugat viszont igen.
Úgy látszik, a Nyugat elveszítette a vallását, csökken a népessége, be lehet hatolni a területeire, de a terjeszkedése mindenképp megállítható. Könnyű szétbomlasztani, összeugrasztani az ottlakókat, mert maguk sem tudják, mit akarnak: egységet, vagy visszamenekülnének a jólétük zárványaiba, hogy ott haljanak ki.
Lezárva a gondolatkísérletet, még az is elképzelhető, hogy a két ember más. Trump sose bírta volna ki a KGB-s szocializációt, Putyin pedig az amerikai jólétben elveszett volna, és nagyravágyásában valamelyik bandaháborúban ért volna csúfos véget. Lehet, hogy vannak egyéni képességeik, de két nagyon problémás emberről beszélünk, akik nagyon problémás kultúrában alakították magukat, és társadalmuk legrosszabb reprezentánsai lettek.
A mai közbeszédben – főleg a NER kommunikácóban – úgy jelenik meg Putyin meg Trump, mint két nagyformátumú politikus. Sajnos még a nyugatorientált értékrendűek is elfogadják ezt, és összekeverik a nagyhatalmi pozíciót a nagyember képpel. Az olyan elemzők, akik szerint nincs itt semmi látnivaló, Trump egyszerűen személyiségzavaros, kisebbségben vannak. Én viszont nem azt látom, hogy a liberális Nyugat továbbra is Trumppal és Putyinnal riogat, hanem hogy minden "riogatás", amelyet megválasztása előtt a liberális amerikai sajtó felvetett, mára beigazolódott.
Hogy miért nem tud ez a két „nagyformátumú” ember véget vetni az orosz-ukrán háborúnak, a fentiekből kikövetkeztethető.
Azért, mert teljesen mást akarnak, és mert más a mögöttük álló, torzult társadalmi gondolkodás. Trump azt hiszi, mindenkit a pénz érdekel, és gazdasági javaslatait és fenyegetéseit Putyin megérti. Putyin persze átlát ezen, de nem érdekli. Magasról tesz a pénzre, a népe nyomorára, vagy lefelé tartó spiráljára. Putyint a terület érdekli. Putyin szívesen odadobja bármelyik emberét, ha cserébe kap egy talpalatnyi földet. A jólétben nevelkedett, elkényeztetett playboy nem érti, miért nem jut előbbre erőszakosságával.
Ha mindez igaz, Trump még azzal sem ér el sikereket, ha valóban beváltja „békeszankciós” fenyegetéseit. De egyrészt ezek csak blöffök, másrészt elég sok éven keresztül kellett hasonlókat alkalmazni ahhoz, hogy a Szovjetunió is összeroppanjon. Szóval a békecsinálás nem egy 24 órás feladvány. Trump pénzt akar az országának adni, Putyin területet. Trumpnak egy terület addig érdekes, míg pénzt termelhet, Putyinnak egy terület azért érdekes, mert terület.
A szerző szociológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.