A modern társadalomban egyre inkább satnyulnak el ezek a szavak és az egyén érdekei kerülnek előtérbe a közössel szemben. Valahol igaza is van a népnek, hiszen a jelenlegi politikai helyzet sem olyan „tiszta” mint régen.
Már olyan, magas szinten érthetetlen szavakkal, jogi csűrcsavarással, különféle rendeletekbe bújtatott mismásolással és remekbe szabott „gumicsontok” dobálásával terelik el az igazi hazaszeretetről a figyelmet, hogy ember legyen a talpán, aki képes még egyenesen belelátni a végeláthatatlan paplanpolitikába, ami a habos-babos, látszólag puha meleg rétegek alatt zajlik.
Persze az is nyilvánvaló, hogy nem csupán a közemberek, mi egyszerű polgárok, de a politikai elit is, sőt még inkább és leginkább ők azok, akik elsőként előtérbe helyezik az önös érdekeiket, rendszerint a pénzt és a hatalmat. Így kit kövessen az ember és milyen példát lásson? Szinte mindenkinek megszületik a fejében az, hogy ha nekik szabad akkor nekem miért ne? Majd pont én haljak meg a hazáért? Veszítsem el a munkahelyem? Sodorjam veszélybe a gyermekeim jövőjét? És igen, a mai politika és a modern pszichológia is arra tanít, hogy az egyén érdeke a fontos. Persze ezt jól tudja a jelen regnáló kormány, és ki is használja, hiszen pont olyan szinten tartja a közembereket, hogy éppen meg tudjanak élni, hogy éppen csak fenn tudják tartani magukat, éppen csak legyen mit enni, mit dolgozni, és ez a küszködés minden ember minden idejét leköti, így nem marad a szabad gondolatra, a szabad akaratra és a szabad életre. Ez egy ördögi kör. Vagy inkább piramis…
Abraham Maslow amerikai pszichológus a ‘40 es években felállította a mára már elhíresült szükséglet-piramisát, melyen az alsó legszükségesebb szinten a fizikai szükségletek foglalnak helyet (étel, ital, alvás, szex, anyagcsere), alapszinten erre törekszik az ember, hogy ezeket kielégítse. A második szinten a biztonsági szükségletek helyezkednek el, mint az otthon például, vagy az egzisztenciális biztonság. Sajnos már itt megtorpanhatunk, hiszen kis országunkban nagyon sokan élnek a létminimum alatt (noha a KSH 2015 óta erről nem oszt meg adatokat, különböző felmérések szerint közel a lakosság harmada), ahol sem étel nem kerül az asztalra vagy épp nincs tető a fejek fölött. Ha bizony ez a két lépcső nincs meg, akkor nem várhatjuk el senkitől, hogy az önmegvalósítás, a kreativitás vagy a változtatni vágyás felé vigye az életútja, de ez nem az egyén hibája. Ez a kormány hibája, hogy nem hagyja, hogy az ország polgárai följebb lépjenek. Véleményem szerint ez a helyzet szándékosan áll fenn, hiszen bármit is mondjanak, a bérek lent vannak, az infláció nő, a hitelállomány az egekben, szolgálati vagy önkormányzati bérlakások nincsenek…
Ezt a helyzetet direkt tartják fennt, miközben ők nagyon is jól élnek, az oktatás hiányosságaival butítják az embereket, hogy bele se gondoljanak, vagy ne számoljanak utána a lehetséges tragikus következményeknek.
Tehát bátran kijelenthetjük, hogy a magyarok jelentős részénél az alapszükségletek sincsenek megfelelően kielégítve, és a politikusok és vezetők, akiknek dolguk lenne, cseppet sem sietnek a helyzet megoldását előrébb mozdítani.
Az oktatás színvonala egyre inkább lejjebb megy és zuhan egy nagy gödörbe, népbutító tankönyvekkel, kizsigerelt és félelemben tartott, a régi rendszerből ottmaradt tanárokkal. Az egészségügy sose volt még ilyen rossz helyzetben (még a háború idején sem) az omladozó vakolatú kórtermekkel, végelláthatatlan várólistákkal, hiányos felszereltséggel, elvándorolt szakemberekkel, bezárt osztályokkal szembesül a nép, ha véletlen beteg lesz. És ezek csak az alap problémák.
Hát hogy várjuk magunktól, másoktól, hogy tegyünk valamit azért, hogy méltók legyünk egy változást előhozó forradalomra, vagy csak ünnepeljük a régmúlt dicső hőseit, ha sok embernek a március 15-e csak egy nap, amikor végre nem kell dolgozni és kicsit pihenhet.
Ünnepelni már minek elmenni, amikor már minden a politikáról szól, beszédek, uszítások, tüntetések és sok-sok ígéret lobog a nemzeti szín zászlók között, sok-sok szív meg csak otthon, csak a fotelben ülve érzi, hogy belefáradt ebbe, elég volt. De az idei március 15-e szerintem sokunknál feltette az í-re a pontot, talán végre felállunk és teszünk valamit, és méltók leszünk őseinkhez és visszhangosan mondjuk együtt: Elég volt!
Átteleltünk, minden nehézség közepette, de nem vagyunk poloskák, nem vagyunk eltaposásra, kiirtásra való emberek. Hahó, Miniszterelnök úr, mi vagyunk a Nép!
