Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt hónapokban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
Daniel Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás. HVG Könyvek, 2013
A szerző pszichológus, aki 2002-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott, mert „a pszichológiai kutatás felismeréseit a közgazdaság-tudományba integrálta, különös tekintettel az emberi ítéletalkotásra és döntéshozatalra a bizonytalanság körülményei között”.
A Nobel-díj-bizottság minden bizonnyal a Kahneman és alkotótársa, az idő előtt elhunyt Amos Tversky által kidolgozott ún. „kilátáselméletére” gondolt; ami, mint elnevezés, minden komolysága mellett mégis csak vicces, mert Kahneman elmondása szerint igazán csak egy jól hangzó kifejezést kerestek, amelynek amúgy semmi köze nincs a tanulmányban ismertetett megállapításokhoz. A másik fontos dolog a szerencse. „A szerencsének minden sikertörténetben komoly szerepe van, ahogy az enyémben is” – írja Kahneman. És valóban, a két szerző a tanulmányát többek között az amerikai közgazdasági társaság nagy tekintélynek örvendő folyóiratának is elküldte, mivel a kutatásuk ugyan inkább döntéselméleti tárgyú volt, de a példák az akkori közgazdaságtan fontos axiómáinak némelyikét cáfolták. A tanulmányra aztán néhány közgazdász felfigyelt és így született meg a viselkedési közgazdaságtan.
És akkor a könyv. Ezt a kötetet Kahneman alighanem saját munkássága összegzésének szánhatta. Annak idején lektorként a könyv fedőlapjára ezt írtam: „A Nobel-díjas Kahneman nagyívű könyve egészen más megvilágításba helyezi a modern ember bonyolult és ellentmondásos, gyakran érthetetlennek és irracionálisnak tűnő gondolkodását.”
Mindenki minden pillanatban dönt, leggyakrabban úgy, hogy nem rendelkezik a jó döntéshez szükséges valamennyi ismerettel. Ettől még dönt, mert muszáj. A döntésekhez természetesen sokféle támogatást veszünk igénybe – intuíció, asszociáció, heurisztikák (hüvelykujj-szabályok), horgonyhatások (valamilyen ismert mennyiséget veszünk alapul) –, amelyek többnyire nagy segítségünkre vannak, de gyakran cserben hagynak. A könyvben példák sokaságával győződhetünk meg arról, hogy ezek a tévedések nem véletlenszerűek és nem is feltétlenül a butaságunk magyarázza őket. Valójában a legtöbb ember bizonyos körülmények között, ahogy mondani szokás szisztematikusan téved.
Egy fontos ok az ún. keretezés: nem mindegy hogyan fogalmazunk meg egy döntési helyzetet: 600 emberből 500 megmenekül vagy 600 emberből 100 meg fog halni. Egy másik fontos ok az ún. megerősítési torzítás: Például:
többnyire olyan információkat és adatokat gyűjtünk, amelyek bizonyos következtetéseket támasztanak alá és figyelmen kívül hagyunk más információkat és adatokat, amelyek másfajta következtetésekre adnának lehetőséget;
túl korán abbahagyjuk a vizsgálódást, ha olyan tényekre bukkanunk, amelyek alátámasztják az előfeltevéseinket;
a frissebb információknak nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a régebbieknek;
hajlunk arra, hogy elfogadjuk a többségi véleményt.
De a legszebb mégis csak az, amit önérdekű torzításnak neveznek:
a sikereinket kemény és lelkiismeretes munkánkkal magyarázzuk, míg a kudarcainkat a balszerencsével;
mások sikereit viszont a szerencsének tulajdonítjuk, míg a kudarcaikat annak, hogy nem dolgoztak elég keményen és lelkiismeretesen.
És akkor még nem volt szó a viszonyunkról a kockázathoz (averzió), az optimista vállalkozókról, akik Kahneman szavaival a „kapitalizmus mártírjai” (a kezdő vállalkozások harmada-fele egy-két éven belül csődbe megy), az elsüllyedt költségekről és a tervezési falláciákról (érvelési hiba), az összeesküvési-elméletek kognitív okairól és még rengeteg mindenről. Ha valaki veszi a fáradságot és persze az időt – mondjuk egy szabadság kiválóan alkalmas lehet erre –, és végigolvassa a könyvet, egészen másképp fog saját magáról és a világról gondolkodni.
