Miért jó az a magyar adófizetőknek, hogy az európai uniós és magyarországi vasútépítési projekteket megvalósító V-Híd tulajdonosa, Mészáros Lőrinc idén 39, tavaly pedig 50 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből? – kérdezte a 444. Gulyás Gergely azt felelte: Magyarországon nincs olyan közbeszerzés, ami ne lenne bárki, akár külföldi vállalkozók számára elérhető, és ha a kihirdetett eredmény vitatott, lehet jogorvoslatért fordulni, megtámadni azt. Abba az Orbán-kormánynak nincs beleszólása, hogy utána egy cég osztalékot vesz ki a cégből – tette hozzá.
Arról, hogy a V-Híd nem fizet az alvállalkozóknak, hogy mennyire tartják be a szabályokat, azt mondta: ha nem tartják be azokat, akkor van köze hozzá a kormánynak, ez más helyzet. Itt a szerződésnek megfelelően lehet, és kell is rajtuk követelni ezt. – Ha az az állítás igaz, hogy egy állami tenderen győztes cég az alvállalkozóit nem fizeti ki, akkor mi biztos, hogy minden ilyen esetben a tulajdonosra való tekintet nélkül kizárnánk – mondta, ám hozzátette, a konkrét ügyet nem ismeri.

A lap felvetette, hogy az önazonossági törvény minden településen, ahol bevezették, a romák kitiltását szolgálja, nem akarják-e módosítani. – Ezt jogszerűen nem tudja szolgálni, az ilyen jellegű diszkriminációt a törvény kizárja. Ha ilyen történt volna, akkor ez a szabály visszaélésszerű gyakorlása. Ezt nem kell módosítani, mert a kormányhivatalnak törvényességi felügyeleti eljárás keretében van lehetősége fellépni – fogalmazott. Ha a jövőben ilyen történik, akkor is kormányhivatalnak kell eljárnia.
Arra, hogy mikor hozzák nyilvánosságra azokat bizonyítékaikat, amelyekből kiderülne, valóban agyonverték-e kényszersorozás közben Sebestén Józsefet, azt mondta Gulyás Gergely, az illetékesek döntik majd el, nyilvánosságra hozzák-e ezeket, hogy nyomást gyakoroljanak az ukránokra.
