Amikor az ember azt hinné, hogy a pszichológiai hadviselésben, melyet a hatalom vív saját túléléséért, már mindent bevetettek, akkor jön a miniszterelnök, és újabb bizonyítékát adja egyre feltűnőbb óvatlanságának. Kijelenti a Bild című német lapnak adott interjújában: „Nem érdekel, hogy Putyin nyer vagy veszít!”.
A mondat pár órán át címben szerepelt a legolvasottabb kormányközeli hírportálon, aztán eltűnt, legalábbis a címből. Talán valaki észrevette, hogy az interjúalany enyhén szólva nem vigyázott a szavaira, amikor rendületlen békepártiságában elfelejtette, hogy az Egyesült Államokat is beleértve nincs a NATO-ban és nincs az Európai Unióban még egy politikus, aki a cinizmusnak ezen a fokán merne nyilatkozni az Ukrajna elleni orosz agresszióról.
A hosszú emlékezet néha meglepő érdekességekkel szolgál. Az enyém elég hosszú ahhoz, hogy a maihoz kísértetiesen hasonló állampárti propagandatrükkök elevenedjenek meg benne.
Vagy nem mi énekeltük büszkén kisúttörőként, hogy „Egy a jelszónk, tartós béke, állj közénk és harcolj érte”? Vagy a másik népszerű mozgalmi dalt, miszerint – ah, micsoda változatosság – „Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk!”. És itt nemcsak arról van szó, hogy a történelem ismétli magát,
hanem és elsősorban arról, hogy úgy látszik, a háborús hisztériakeltés marad a hatalom utolsó fegyvere a választások előtt.
A Varga Judit nevű kormányzati szépasszonynak egyelőre nincs kedve visszatérni a mocskos politikába. A budapesti amerikai-orosz csúcstalálkozó vagy lesz, vagy nem lesz. Az adócsökkentési és nyugdíjemelési ígéretekben a kormánypárt az ellenzéki kihívó mögött poroszkál. A miniszterelnök vendégfellépése a világpolitikai nagyszínpadon túl rövid volt ahhoz, hogy kitartson a választásokig, és a bevezetőben idézett kiszólásának még Washingtonban sem lesz jó visszhangja. Akkor mi marad? Csakis a Brüsszel állítólagos háborús bűneit feltáró békepártiság, a mindent felülíró háborúellenesség. Vagy annak látszata.
Noha komoly érvek szólnak amellett, hogy ez a kormány az ukrajnai háború folytatásában érdekelt, retorikája nem helyeselhető, de érthető. Csakis ez a pszichológiai hadviselés képes erősíteni komolyabb tömegek, köztük a közszolgálatban tevékenykedők és az átlagnyugdíjasok joggal féltett biztonságérzetét. Csakis ez a kurzus alkalmas arra, hogy Európában egyedül, egy nemlétező vészhelyzetre hivatkozva biztosítsa a kormány számára a hatalom korlátlanságát és ellenőrizhetetlenségét.
A sors persze kiszámíthatatlan. Iróniája esetünkben az lenne, ha egy orosz-ukrán béke okozná napjaink legelszántabb békeharcosainak vesztét.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
