Ennyi bénázás és füstbe ment terv után most már tényleg egyetlen reményünk a békére Orbán Viktor immár 14. találkozója Vlagyimir Putyinnal. Ha e két mélyen békeszerető vezér tárgyalóasztalhoz ül (valamivel rövidebbhez, mint az a bizonyos ötméteres, hogy legalább hallják egymást), akkor talán újra pislákolni kezd a remény. Donald Trump csődöt mondott, az ő jó szándékú terveit sajnos Brüsszel és Kijev háborús héjái keresztülhúzták, itt már csak a Brüsszellel való örökös harcban edzett magyar miniszterelnök segíthet helyrebillenteni a dolgokat: visszahozni az alaszkai „Anchorage szellemét és betűjét”, a Kremlből telefonon tollba mondott Trump-béketervet mint az ukrajnai háborút lezáró rendezés tárgyalási alapját.
Nem, nem gondolom komolyan, hogy Orbán lesz az, aki majd zöld asztalhoz ülteti Putyint, Trumpot, Zelenszkijt és az EU-t, de ebben az országban milliók hiszik és vallják ezt. Ha valóban összejön ez az újabb Putyin–Orbán-találkozó, a békeközvetítő szerepet fogja harsogni a teljes lakájmédia és minden digitális harcos influenszer, aligha fogják azt firtatni, mennyi köze van a moszkvai útnak és meghívásnak (merthogy csak úgy betoppanni a Kremlbe még Orbán sem tud) a közelgő magyarországi választásokhoz.
Nem kell politikatudományi diploma ahhoz, hogy lássuk: sem Orbán Viktornak, sem Vlagyimir Putyinnak nem érdeke az ukrajnai háború gyors befejezése.
Putyinnak azért nem, mert ez a háború hozta őt vissza megkerülhetetlen tényezőként a világpolitika színpadára. Amíg folynak a harcok, addig róla szólnak a hírek, addig az ő kegyeit keresi az amerikai elnök, akinek immár egyenrangú tárgyaló feleként léphet fel; kérhet, követelhet, jottányit sem engedve. Erről pedig Putyin aligha fog lemondani Trump hagymázas Nobel-békedíj-álmaiért. Az viszont nagyon is érdeke, hogy Orbán miniszterelnök maradjon. Az Európai Parlamentben ugyan szép számmal vannak moszkvai narratívát nyomató képviselők, de a döntéshozó Európai Tanácsban egyelőre a magyar miniszterelnök az egyetlen biztos támasza. Robert Fico csak szájhősködik, soha nem vétózott vagy tett keresztbe a Kreml kedvéért. Andrej Babiš sem fog, ő ellenzékben sem volt hangos putyinista, soha nem kockáztatná Csehország uniós forrásait.
Orbánt viszont egyenesen a háború élteti. Már 2022-ben az segítette újabb kétharmados győzelemhez, hogy Putyin seregei lerohanták Ukrajnát. Sőt, ennek köszönheti, hogy egyáltalán hatalmon maradt. Nemrég maga kottyantotta el a Tisza párti előnyt mérő felmérések kapcsán, hogy ilyent utoljára 2022 telén látott. Akkor is azzal sikerült megfordítania a hangulatot, hogy a „baloldal és Márki-Zay Péter” az ukrán frontra küldené a magyar férfiakat. Azóta is a háborúval magyarázzák a magyar gazdaság csődjét, az ország totális széthullását, a szabad rablást, a demokrácia és jogállam szétverését, a vészhelyzeti kormányzást. A hónapok óta dübörgő választási kampány központi eleme most is az, hogy az ellenfél a háborúpárti Brüsszel utasításait követi vakon.
Évek óta ez a magyarok mindennapi gumicsontja, a kormány mentőöve. A Karmelitában aligha a gyors békéért imádkoznak.