A kormány a Magyar Közlönyben november 13-án megjelentetett rendeletmódosítása látszólag apró szövegcsere. A „kulturális értékek” helyét a „keresztény kultúrán alapuló értékrend” vette át az óvodai nevelés országos alapprogramjában. A döntés azonban pedagógiai, etikai és társadalmi szempontból egyaránt súlyos következményekkel járhat. A kérdés egyszerű: milyen jövőt készítünk elő a gyerekeinknek? Olyat, amely tiszteli a sokszínűséget, vagy olyat, amely egyszínűvé akarja tenni a világot?
A szöveg első olvasatra is egyértelmű irányváltást jelez: egyetlen kultúrát nevez meg értékközvetítési alapként. Ez pedagógiai és gyermekjogi szempontból is problémás. Az óvoda az első olyan társadalmi tér, ahol a gyermekek megtapasztalhatják a különbözőség értékét. Ezt a teret beszűkítjük, ha épp a nyitottságot, a toleranciát és a kulturális elfogadást gyengítjük – mindazt, amire egy modern társadalomnak égetően szüksége van.
Az Alaptörvény egyértelmű: az emberi méltóság sérthetetlen, és minden gyermeknek joga van saját vallási vagy nem vallásos identitásához. A rendelet szövege azonban azt sugallja, hogy ezentúl a nevelés alapja egyetlen kulturális hagyományrendszer. Ez könnyen odavezethet, hogy a más vallási háttérrel rendelkező vagy nem hívő gyermekek másodlagosnak érzik magukat, a pedagógusnak pedig választania kell a szakmai etikája és a kormány ideológiai elvárása között.
Látszik, hogy a kulturális és a vallási másság a kormánynak vörösposztó, miközben nehézséget jelent számára az egyetemes erkölcsi és hitrendszeri értékrend értelemzése. Így most az óvodai nevelésnek kellene kilépni a saját buborékjából, ahová a hatalom bekényszerítette, annak érdekében, hogy a saját szabadságát a nevelésben és az oktatásban érvényesíteni tudja.
A transzkulturális gondolkodás elméletét jegyző Madeleine Leininger téziseit a nevelésre alkalmazva: az etikus gondolkodás három pilléren nyugszik, a kulturális ismereten, a kulturális tudatosságon és kulturálisan kongruens nevelésen. Ezek mindegyike az egyén tiszteletére épül. A rendelet viszont összezavarja az irányokat. Ha az óvodapedagógusnak kizárólag a „keresztény kultúrán alapuló” értékrendet kell közvetítenie, akkor a kulturálisan kongruens nevelés – a gyermek családi hátteréhez igazított, érzékeny pedagógiai munka – lehetetlenné válik.
Érdemes körülnézni, hogyan kezelik ugyanezt a kérdést a brit óvodák. Az angol óvodai keretrendszer egyértelműen előírja a multikulturális nevelést, amelyben a keresztény ünnepek és kulturális hagyományok szerepelnek ugyan, de nem kizárólagosak. Az óvodások a „Cultural Celebrations Week” keretében ismerik meg a világ vallásit és kulturális értékeit. Mindegyik ünnep más háttérből érkezik, mégis ugyanarról szól: a szeretetről, az egyetemes emberi értékekről, egymás hitvilágának tiszteletéről, a fényről, a közösség erejéről.
Az óvoda nevelési programja nem megkerüli a keresztény értékeket, hanem beágyazza azokat az emberi univerzumba. Ez a valódi értékközvetítés.
A rendeletmódosítás hihetetlenül álságos, manipulatív alkotója csak sugalmaz. De tudni kell, Magyarországon az óvodák mozgástere annyiban megmaradt, hogy a „keresztény kultúrán alapuló” kitétel önmagában nem tiltja más kultúrák megismerését. Viszont a szöveg könnyen adhat ürügyet a retorzióra abban az esetben, ha egy intézmény nem igazodik a fenntartó esetleg szélsőséges elvárásaihoz. És óvodás korban semmiféle világnézeti kizárólagosság nem lehet cél.
A legnagyobb veszély a rendelet értelmezésében rejlik. Ha az óvodák a keresztény kultúrát kirekesztő módon, más hagyományok tagadásával próbálják érvényesíteni, akkor nem csupán a pedagógiai szakmaiság sérül, de a más kultúrával, hitrendszerrel bíró gyermekek emberi méltóságát is korlátozzák.
A gyakorlatban a keresztény kultúrát úgy lehet etikus módon értelmezni, hogy annak egyetemes elemeit hangsúlyozzuk: ilyen a szeretet, a megbocsátás, mások méltóságának tisztelete. Pontosan úgy, ahogy Madeleine Leininger eredendően az egészségügyi ellátásra vonatkozóan fogalmazott: a kulturális szempontból történő nevelés egyetemessége a hasonló közösségben vagy a más kultúrájú ellátásban előforduló jelenségekre is vonatkozik, legyen az hiedelem, példakép, érték, szimbólum vagy életmód.
A kulturális különbözőség arra a sokszínűségre mutat rá az emberek életében és a gyermekek környezetében, amely bárhol megjelenik a világ országaiban. Ez a két dimenzió minden kultúrában és minden vallásban jelen van – azokban a szférákban is, amelyek nem vallási alapon működnek. Ha az óvoda, az iskola képes ezt közvetíteni, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy a különböző kultúrák, vallások nem egymással versengő keretek, a másság nem elitélendő, hanem egy gazdag világ érdekes mozaikja.
A szülők szerepe is meghatározó. Egy óvoda akkor tud jól működni, ha a családokkal való kooperáció folyamatos. Egy „Családok ünnepei” nap vagy egy közös kulturális projekt nemcsak program, hanem üzenet: „a Te hagyományod fontos, és én is tanulhatok belőle”. Így a gyerekek nemcsak hallanak róla, hanem megélik a sokszínűséget.
Az óvodák felelőssége tehát kettős: a jogszabályt tiszteletben kell tartani, de a gyermeki méltóságot és a sokszínűséghez való jogot még inkább. A most megszólított óvodapedagógus erkölcsi autonómiája ma fontosabb, mint valaha. El kell dönteniük, hogy egy sokszínű világ nyitott elméjű és szívű emberpalántáit akarják-e útnak indítani az életbe, vagy egy kirekesztő, diszkriminatív, előítéletes generáció fejlődését alapozzák meg.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.