180 millió forint EU-s pénzt adtak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkány településen egy hűtőházra, azonban a csak az alapozás és a váz áll a létesítményből - közölte egy hétfői videójában Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő szerint az uniós projektek listájából már eltávolították. Mindössze egy közmeghallgatás jegyzőkönyvből lehet tudni a támogatás tényéről. Végül is ha elég hideg van, akkor működhet a hűtőház - jegyezte meg ironikusan a politikus, aki szerint felmerül a kérdés, hogy mit tároltak volna benne, amennyiben sikerült volna megépíteni. A közmeghallgatáson a polgármester azt mondta, a tervek szerint kiadták volna bértárolásra.
„Tehát eleve feleslegesen építették volna meg, aztán valahová el is tűnt a pénz. Sebaj, legalább lesz a faluban a sok emlékmű után egy újabb: az elherdált EU-s pénzek és fideszes »vidékfejlesztés« emlékműve” - zárta sorait Hadházy Ákos.

