Hogy kudarcot fog vallani, az nem kétséges. A kérdés az, hogy ez a választások előtt vagy után történik-e – Borbély Zsolt Attila szavai ezek Magyar Péter és a Tisza Párt közeljövőjéről.
A Magyar Nemzet „erdélyi kötődésű” publicistája tiszteletet érdemel a derelye, a slambuc és más magyar konyhakincsek, egy kárpát-medencei gasztronómiai értéktár megmentését célzó erőfeszítéseiért. Ám a politikai konyhában mások a szabályok, mint a gasztronómiában. Ha a szerző mindkettőben jártas, akkor tudnia kell, hogy fenti kijelentésének pontosan az ellenkezője igaz.
Miközben a parlamenti helyeikhez, fizetéseikhez, támogatásaikhoz görcsösen ragaszkodó ellenzéki pártok többnyire haláltáncukat járják, a Tisza Párt sikeréhez a legcsekélyebb kétség sem fér. Akár győz a választásokon, aminek a lehetősége még ebben a kudarcjóslatban is ott lappang, akár veszít, ez a politikai közösség a közeljövőben a hazai közélet meghatározó vagy egyik meghatározó szereplője marad.
Az okokon lehet vitázni. Történhet ez azért, mert a hatalmon lévők hibái vagy vétkei spontán tömegellenállást váltottak ki. Vagy azért, mert az ellenzéki oldalon megjelent egy szellemi képességek és fizikai teherbírás tekintetében különleges, nagy tömegek mozgatására alkalmas vezérfigura.
Az okozat a fontosabb. Az, hogy a Tisza Párt népszerűsége magasan felülmúlja az összes korábbi ellenzéki pártét.
Történetesen éppen ez az egyetlen dolog, ami már most, április 12. előtt is vitathatatlan. És ez az egyetlen dolog, amiben még az egymással sokszor visítóan ellenkező számokat produkáló közvéleménykutatók is egyetértenek.
Borbély Zsolt Attila idézett mondatáról és a szerző sikeres gasztronómiai munkásságának ismeretében eszembe jutott egy szintén megőrzésre érdemes kulturális érték, egy magyar mondás, mely így hangzik: „suszter maradjon a kaptafánál”. De ne legyünk igazságtalanok. Itt aligha hozzá nem értésről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az idézett pályatárs is a hatalom elvárásainak megfelelően farigcsálja mondatait. Az elvárások pedig még soha nem voltak olyan egyértelműek és parancsolóak, mint most, amikor tizenhat éve először reális esély van egy kormányváltásra, ami minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelent a minden eddiginél szemtelenebbül meggazdagodott legfelső uralkodó rétegre.
Az említetthez hasonló közírói tévedésekben az a legfájdalmasabb, hogy a szerző egyáltalán nincs egyedül a politikai események félreértésében vagy félremagyarázásában. Ellenkezőleg, ő az, aki a „fővonalban” érezheti magát. Történik ez azért, mert a magyar sajtó zöme manapság nem a publikum tájékoztatásának, nem az ország és a társadalom fejlődését célzó nézetek ütköztetésének fóruma, hanem – egy hatalomtechnikailag nagyon képzett, de erkölcsi és szakmai tekintetben silány minőségű politikai elit akaratának megfelelően – hivatásos propagandisták, hazugsággyári szakmunkások és dilettánsok játéktere. Ez azonban semmit nem változtat sem a tényeken, sem a két vezető politikai erő felelősségén.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
