Lauer Péter: Óda

Hányszor próbáltam átadni neked,
amit összehordott majd’ ötven év,
amiről hittem, kerek telihold;
növekvő sarlót pakoltam eléd.

Soha ne gondold, pusztán csak ennyi,
mit belőled elteszek magamnak:
néhány megrepedt kóláspalack és
lehullt csöppjei csípős ketchupnak.

Összenőttünk, akár tél végén a fák,
félig még alszunk, mindig éberen.
Úgy érintesz, mint ki mindig ismert;
egy tiszta kéz koszos tenyeremben.