Nagy bajba került Donald Trump. Rögtön itt van a félidős kongresszusi megmérettetés, ő pedig máris megszegte az elnökválasztási kampányban tett egyik legfontosabb ígéretét: jelesül azt, hogy az Egyesült Államokat – hivatali elődeivel ellentétben – nem lépteti be költséges és végeláthatatlan háborúkba. Márpedig az iráni rezsimváltás kívánalmának folytonos hangoztatása sem fedheti el azt a tényt, hogy az iszlám köztársaság megtámadása mögött nem amerikai érdekek húzódtak, hanem a populista autokraták között fennálló véd- és dacszövetség.
A korrupciós ügye miatt bírósági eljárással fenyegetett Benjamin Netanjahu esztendők óta katonai konfliktusok sorát robbantja ki a közel-keleti térségben, hogy a nemzeti egység szükségességére hivatkozva késleltethesse perének megindítását. A gázai és libanoni háborúskodás elültét követően a washingtoni vezetés, a zsidó állam szuverenitását semmibe véve, erélyesen felszólította az izraeli államfőt egy jogi nonszensz megvalósítására: utóbbi adjon kegyelmet a bűnösségét el sem ismerő Netanjahunak! Az államelnök kedvezőtlen reakciója után ugrott bele Trump és patronáltja az iráni kalandba.
Csakhogy a kalandor külpolitika a legritkább esetben kecsegtet sikerrel.
A „birodalmak temetőjeként” is aposztrofált Afganisztán pacifikálásába nem véletlenül tört bele a bicskája a Vörös Hadsereg elitegységeinek éppúgy, mint a Washington vezette nemzetközi koalíciónak. Trump tudja, hogy hazája közvéleménye nem bocsátana meg neki egy újabb elhúzódó konfliktust számtalan amerikai halottal. Venezuela példáján felbuzdulva megpróbálta hát Teheránt is a politikai vezetés gyors lefejezése révén térdre kényszeríteni.
A síita fanatikusok eszkalációt előidéző, nem várt ellentámadása láttán ötletelni kényszerült, ám be kellett látnia: még a Forradalmi Gárda terrorját elutasító irániak sem gondolnak vissza nosztalgiával a Khomeini által megbuktatott egykori sah rémuralmára. Nem bizonyult járható útnak az iráni kurdok felfegyverzése sem, hiszen a szeparatista törekvések inkább arra késztetnék a megtámadott ország társadalmát, hogy a nemzeti egység jegyében felsorakozzon a teokratikus állam vezetése mögött.
Ebben a kilátástalan helyzetben Trump megpróbálta megosztani a hibás döntéséért viselt felelősséget az észak-atlanti szövetség európai nagyhatalmainak vezetőivel. Miután utóbbiak megtagadták a Hormuzi-szoros blokádjának erőszakos feltörésében való részvételt, a Fehér Ház sértett lakója máris Washington NATO-ból való kiléptetésével fenyegetett.
A múlt héten összeeszkábált felemás tűzszünet dacára globális gazdasági válsággal fenyegető iráni kaland legkézenfekvőbb tanulsága az, hogy a világ egyetlen szuperhatalmának élén sem lenne semmi keresnivalója egy dilettáns akarnoknak. És azt is be kellene látniuk a nemzetközi politika szereplőinek, hogy amíg a háborúindítási kényszerben vergődő Benjamin Netanjahu a jeruzsálemi kabinet vezetője, nem uralkodhat béke a Közel-Keleten.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.