Sokan hisztinek tartják, amely megállapítás – és ez nem feminista nyávogás, hanem tapasztalat – általában és inkább a férfiak sajátja. Felhozzák példának anyjukat, nagyanyjukat, aki szótlanul, vöröslő fejjel, talán még fejkendőben, nejlonotthonkában tűrte a tüneteket, miközben a földeken, a gyárban, jobb esetben irodában dolgozott, utána pedig még a második műszakot is letolta otthon. Hogy mitől szenvedett? Bingó! Ez a menopauza, avagy klimax, ahogy tetszik. Illetve dehogy tetszik, éppen hogy egyáltalán nem tetszik, de eme nullán álló tetszésindexet nem veszi figyelembe az a fránya természet. Akár akarjuk, akár nem, az élet felén, ha nem is egy sötétlő erdőbe jutunk, de bizony a változókor csapdájába esünk. És még nagyobb az esély a klimaxszal járó meglepetésekre, ha nem készülünk fel rá tudatosan. Ugyanolyan alapos körültekintéssel, mint minden más biológiai életeseményre, például a pubertáskorra, a várandósságra, de akár a szociális változásokra is, mint a nyugdíjba vonulás, vagy éppen a halálunk előtti teendők időbeni elvégzése, és igen, a halálunk utániaké is, ami már a családunkat érinti. A menopauzát sokunk kis halálként éli meg, mert általa oly sok mindent elveszítünk. Először a külsőségektől búcsúzunk el, úgymint feszes bőr, csodálatos hajkorona, hibátlan alak, másodsorban a termékenységet siratjuk, mert már sosem adhatunk életet, sosem lehetünk újra édesanyák. Elvész a nőiség és nőiesség. Lankad a szexuális kedv, fogytán az életerő, ráadásul különböző betegségek is felüthetik a fejüket. Emiatt legtöbbünk változókórnak titulálja az amúgy is sokaknál jelentkező életközepi válságba toppanó változókort.
Ám, mint minden változás, a klimax is magában hordozhat pozitív eseményeket. Mi kell hozzá? Önreflexió, önismeret, valamelyes bölcsesség. Bölcs belátása, hogy bármennyire is igába hajtotta az emberiség a természetet, annak részeként születtünk, és aki megszületett, és érett lesz, az bizony idővel elhal. Fényünk életkorral járó megkopása sosem jelenthet akadályt, ha szenvedélyt találunk abban, amit a hétköznapokban csinálunk. És ha felkészülünk a változásra. És felkészítjük rá velünk együtt élő családunkat is.
Közösen talán előbb és könnyebben túljutunk a klimax okozta megrázkódtatáson, nem ragadunk bele az áldozati szerepbe. Elébe kell menni a dolognak, olvasni, tájékozódni róla és igenis, igénybe venni a segítséget, ha kell pszichológusét is! Nem szégyen a változókori ki- és megborulás. A vészvillogó bekapcsolása előtt érdemes tudatosítani magunkban, hogy nem vagyunk egyedül a bajban, kivéve, ha be akarjuk zárni önmagunkat testünk és elménk börtönébe. A menopauzából idővel lehet akár menőpauza is, de csak akkor, ha támogatókat keresünk az egyáltalán nem könnyű és fájdalommentes úthoz.
