Mi meg, a "régi idők" hat-hét éveseinek őszinte csodálatával a falat támasztva hallgattuk a különös muzsikát, amiről egyes falukutatók állították: ha "Cimbalmosjani" nem cigánynak születik, már Pesten szobra lenne. Nem tudom az öreg képességeinek szakmai értékét, annyi azonban bizonyos, a zenész cigányokat jó ideig minden település becsben tartotta. Megjegyzem, a '70-es évek kezdetéig, pontosabban a roma értelmiség jelképes "honfoglalásáig" - ahogy egyikük nevezte a kezdeteket -, ők testesítették meg Magyarországon a cigányművészetet.
Az eltelt alig négy évtized alatt a cigányfestők, cigányírók és költők, és a jobbára autodidakta képzőművészek helyet követeltek maguknak a kiállításokon, a hazai és külföldi publikációkban, rádió és tévé műsorokban, hogy látva lássák őket. Kiderült ugyanis valami. A másságban rejlő tehetség.
A hatalom tilalomfái
Egy 1961-ből származó politikai dokumentum szerint a cigányság "nem önálló nemzetiség, hanem olyan elmaradott szociális csoport, amit fel kell számolni", négy éven át mégis hagytak működni egy cigány kulturális szövetséget, amit aztán jogutód nélkül megszüntettek, mondván, minek a cigánynak szövetség, hisz még saját nyelve sincs.
Aztán történt valami. Az amszterdami Állami Művészeti Akadémiáról hazatért Péli Tamás, a kirobbanó tehetségű festő, aki a cigányok sorsproblámját, a többszázéves bolyongást, a hazátlanság kínját szimbolikus magasságba emelte. Az áttörést a gyerekkorból épp kilépő Bari Károly, a "Holtak arca fölé" címet viselő verseskötetével koronázta meg. És színre lépett Lakatos Menyhért, az író is, akit regényének, a Füstös képeknek négyszeri megjelenése után ma a "magyar Garcia Marqueze"-nak titulál jó néhány írástudó. A könyv egyébként a cigánynép első hiteles ábrázolásaként került be a hazai irodalomba. Ehhez a műhöz szinte csak Sára Sándor megrendítő dokumentumfilmjét, a Cigányokat hasonlíthatjuk. De ez időtájt jelentkezett a Nagyvilág című irodalmi folyóiratban a műfordításokat publikáló Choli Daróczi József is.
Hogy miért ilyen későn bukkantak fel ezek a cigányművészek? A többi között oka lehetett az analfabétizmus is, amelynek mértékét jól mutatja az az 1971-es adat, mely szerint a 20-29 éves cigányoknak csupán 27 százaléka végezte el az általános iskolát. A csodabogárnak számító bölcsészkari cigánylány, Daróczi Ágnes, egy írásában így jellemezte ezt a korszakot: "Saját kulturális forradalmunkba kezdtünk!" És ez nem tekinthető valamiféle fellengzős kijelentésnek, pláne ha mellétesszük azt a tényt, hogy a fiatal hölgy 1972-ben cigány nyelven mondott verset a Ki mit tud?-ban.
Az ígéretes kezdetet Daróczi Ágnes ma így sommázza: nem lett belőle aranykor. Vitatták sokan, sokáig például a cigány nyelv létezését, majd úgy szépítették álláspontjukat, hogy azzal nyilván nem lehet bonyolult dolgokat kifejezni. A hatalom tilalomfákkal akadályozta kisebbségi jogaik megszületését. Majd, amikor 1984-ben bizonyos politikai engedmények meghozatalára kényszerültek, Ágnes szerint az számított nagy lépésnek, hogy engedélyezték a különféle cigányszervezetek létrehozását. A szétszabdaltság azonban akadálya lett az együttgondolkodásnak és az együttcselekvésnek. A Romano Instituto Alapítvány, amelynek Ágnes is a tagja, azt a szándékot képviseli, amely együtt,szintézisben tudja csak elképzelni a cigánykultúra - benne a nyelv, a publikáció, a történetkutatás, a zene, a hangverseny, a színház, az irodalom, a festészet és a képzőművészet - fejlesztését, majd pedig a hazai kultúrába illesztését.
Úgy tűnik ugyanis, hogy a cigányművészet elfogadtatása visszaesett a biztató kezdetek idejének szintjére. Mekkora volt pedig az öröm, amikor például 1979-ben a Népművelési Intézet megrendezte a magyarországi cigány autodidakta és naiv művészek első országos tárlatát, ami Ágnes szerint azt bizonyította, hogy amit a cigányok önmagukról mondanak, arra figyelni kell. Aztán lett harmadik tárlat is, amelyet 2000-ben már a cigányok szervezték meg maguknak. Pezsgést hozott a Soros Alapítvány bábáskodása is, jóvoltából például a Néprajzi Múzeum kebelén belül hozzá kezdtek egy roma múzeum anyagának a gyűjtéséhez. Európa is felfedezte a cigányokat, következményeként egymás után szerveződtek a cigányművészeket bemutató nemzetközi kiállítások. "Elhallgatott holokauszt" címmel egy megkésett gyűjteménnyel a Műcsarnokban mutatkoztak be a romák. De a 200 lelkes cigányfalu, Bódvalenke freskóházait is sokan a roma képzőművészek megjelenési formái közé sorolják, mondván, ilyen éjjel-nappal nyitva tartó kiállításuk csak nekik, a cigányoknak van az országban. Mint ahogy az a budapesti cigány magángaléria, a KuglerArt Szalon is egyedülálló, amelyet tavaly, saját lakásában hozott létre Kőszegi Edit, dokumentumfilmes. Szóval van is, meg nincs is cigányművész pártolás hazánkban.
Picis és Márta tanítása
Becsöngetek a Szent István tér háromba. Itt működik a KuglerArt Szalon, amelynek megálmodója és létrehozója Kőszegi Edit, aki mellesleg tavaly életmű-díjat kapott. A patinás lakás csordultig tele van cigányművészek festményeivel. Van itt a zseniális autodidakta "remetétől", Balázs Jánostól néhány festmény, és persze Oláh Jolán vágtató szarvasai, Péli Tamás rembrandti színeket idéző alkotásai is láthatók egy-egy mitológiát idéző kompozíció társaságában. Az országos ismertségre szert tett Oláh Mara, azaz Omara kék képei és a Kossuth-díjjal kitüntetett Szentandrássy István jellegzetes figurái ugyancsak feltűnnek a szalon falain.
Edit azt mondja saját "őstörténetéről", hogy huszonkét év alatt két dolgot tanult meg: egyrészt, hogy kormányfüggetlen ügy a cigányügy, másrészt, hogy az emberek abban a tévedésben leledzenek, hogy mindent tudnak a cigányokról, pedig nem ismerik őket.
- Ráébredtem, milyen ostoba vagyok, olyannak látom őket, amilyennek látni akarom - fejtegeti. - Szűrők működnek bennünk. És persze előítéletek. Az én cigányképem jó ideig arról szólt, hogy jósol, hogy muzsikál, hogy a cigánylány ül a tűz mellett, meg jön a szekér a lóval. Aztán amikor találkoztam velük és megismertem őket, kiderült, ahhoz a képhez semmi közük.
Meg-megállunk a falakra aggatott festmények előtt, amelyek persze eladók, de ki vesz ma cigányfestőtől képet, amelyik ráadásul egy pesti lakásban, eldugva pihen? Edit asszony megmutatja azt a kis alakú, csupa drapp és barna színekkel komponált Orsós Teri festményt, ami egy vézna vízhordó roma fiúcskát ábrázol, kezében a jellegzetes kupával. Ezt vette meg elsőként, mert beleszeretett és ezt kapta akkor karácsonyra a család.
- Ez a festmény nem okoskodik, nincs benne semmi művi, de benne van az, hogy a szerzője vállalja magát, cigány mivoltát. A kép nemcsak szép,hanem beszél is hozzám.
Megtudom, hogy Kőszegi Edit legnagyobb tanítómesterének - ő használja a kifejezést -, két cigányasszonyt, Picist és Mártát tartja. Amiatt, ahogy nevelték a gyerekeiket, ahogy gondolkoztak. Dokumentum filmjeinek mind a két család szereplője. Szendrőládot és Kétegyházát emlegeti, ahol sokszor megfordult, és ezekben a falvakban jött rá a nagy igazságra: - Minden ember, a cigányember is egy csoda, és ezt kellene megtanulnunk egymástól.
Arra a kérdésre, hogy mitől nem tud a kölcsönösség működni, ő sem tudja a választ. Ugyanakkor hiszi, hogy művészetük megismerése sokféle előítéletet lehánt a nemcigányokról. Bizonyság volt erre az a szalonest, amit Balázs János tiszteletére szervezett itt, a lakásában. Eljöttek vagy százan, mondja, hozzátéve, a gazdag magyar és a falusi szegény cigányasszony is szót tudott érteni egymással. A szalonban egyébként körülbelül 15 cigányfestő mintegy kétszáz képe található. Sikerült elérnie, hogy az épület emeleti folyosóira is ki lehessen helyezni a lakásban már nem férő festményeket.
Amikor elköszönök, Edit asszony így búcsúzik:
- Ha ötösöm lenne, megcsinálnám a cigánymúzeumot...
A Néprajzi Múzeum főmuzeológusa nem egyértelműen ítéli meg a cigánymúzeum létrehozásának a kérdését. Amikor felkeresem a Kossuth-téri átalakítások miatt nehezen megközelíthető részleget, Szuhai Péter tényekkel bombáz. Náluk 400 műalkotást, festményt és grafikát, valamint 30 szobrot tárolnak. Az országos és regionális múzeumok saját profiljukban mutathatják be a cigányokkal kapcsolatos anyagaikat. Nyolc megyében fordult meg például az a gyűjtés, ami 1778-tól tekintette át a cigányokkal kapcsolatos magyar közgondolkodást. A gyűjteményvezető elárulta, a Néprajzi jövőre kiállítja azt a gyűjteményt, ami a vándor cigányiparosokról, egyebek között a drótostótokról, a teknővájókról szól. De már készülnek 2015-re, amikor a "Cigányzene története Magyarországon" címmel nyitnak tárlatot.
Azzal kapcsolatban, hogy szükség volna-e egy olyan cigány kulturális központra, amely a művészet minden területét egy intézményben reprezentálja, Szuhai Péter azt mondta: mivel Magyarországon a cigánybefogadás nem megy, és mivel a helyi és a központi akarat kimerül az ígérgetésekben, nem fog előrébb mozdulni az ügy. A befektetéshez szerinte nem csupán pénz kell - jól lehet, ez nélkülözhetetlen -, hanem energia és törődés is. "Radikális helyzetbehozásra van szükség" - állítja a művészeti szakember.
Névtelenséget kérő ismerőseim egyike - sokak véleményét megfogalmazva -, túlságosan követelődzőnek tartja a cigányokat. Mit akarnak még? - teszi fel a kérdést. Szeged például 1999-ben szobrot emelt Dankó Pistának. A Magyar Parlamentben már vannak roma képviselők, és hallotta, hogy alakulóban van a cigánycsalád segítő hálózat is. Elismeri, hogy a mélyszegénységgel sújtott cigánytelepiek sorsa csak nem tud javulni, de azt a kijelentést nem fogadja el, hogy nem törődik velük senki. Az orrom elé dugja a statisztikát, miszerint hazánkban jelenleg 152 roma-folklór együttes működik, 79 cigánykisebbségi önkormányzat (mert már ilyen is van!) helyiségeiben tartanak előadásokat. Nyilvántartanak 15 roma közösségi házat, illetve 13 kisebbségi intézményben folyik nevelőmunka.
Igaz, bele-belebotlunk rasszista megnyilvánulásokba, amit Daróczi Ágnes társadalmi betegségnek nevez, mindez letagadhatatlan - érvel ismerősöm is. Aztán még hozzáteszi: 10-15 év alatt országos szervezetek tucatja jött létre, közöttük található az Országos Cigány Önkormányzat, a Phralipe Független Cigányszervezet, a Romaparlament, a Cigányok Fórumának Országos Szövetsége, vagy épp a Lungo Drom Országos Érdekvédelmi Szervezete. A felsorolás nem teljes. Annyit azért elismer belőle ismerősöm, hogy a "törődés" és az önvédelem szétaprózott.
Mint szentségtartó
Ezekből a patakokból nem lesz folyó. Hogy miért nem? Talán azért, mert minimális politikai programmal sem támasztották meg kulturális programjukat? Vagy ha igen, túlságosan gyenge hangon? Mi erről a véleménye Rostás-Farkas Györgynek?
- Addig a múzsák hallgatnak, amíg cigányokat idegeneknek, ellenségnek, bűnözőknek és élősködőknek tartják - mondja a Közös Út nevű roma magazin csöpp kis helyiségében, ahol felkerestem. Szerinte az utóbbi évtized tragikus történései elmélyítették a cigányság kiszolgáltatottságát, és a mélyszegénység, meg a vele járó sokfajta betegség állandósult a portákon. Szerinte ebben a kiéleződött társadalmi helyzetben szinte csak a művészetek eszközeivel lehetne a többség számára átélhetővé tenni mindazt, amivel a cigányok nap, mint nap küszködnek.
Újra eljutott volna a cigánynép a maga sorskérdéseihez, amelyeket újból a művészetek nyelvén kellene megfogalmaznia és felmutatnia, mint valami szentségtartót? - teszem fel a kérdést az ismert cigányköltőnek. Rostás gondnak tartja, hogy nagy elődeik öröksége szinte ismeretlen az ország nyilvánossága előtt.
Gond az is, mint mondja, hogy a romák magyarországi lelki és szellemi anatómiáját feltáró és bemutató művészeti központ létrehozása máig késlekedik. Szerinte ez a cigányokkal szemben elkövetett bűnök egyike, ha ugyanis hiányzik az együttélés stációit, eredményeit és a közös történelmet bemutató múzeum, kiállító terem, képzőművészeti gyűjtemény, színház- és hangversenyterem, zenei és folklórgyűjtemény, valamint kutatóintézet, akkor a romáknak nincs védekezési lehetőségük és önreprezentációs joguk. Ezek nélkül az intézmények nélkül a kisebbségi sorskérdéseket nem lehet megjeleníteni a társadalom számára. Addig a cigány bármit tehet, mindig félárnyékban teszi.
- Magyarországon nincs cigánykérdés, mert ha lenne, én magam megoldanám. De mivel ez társadalmi ügy, összefogás kellene. És csak úgy szelíden megjegyzem, a cigányok nélkül nem lehet a cigányokat képviselni. Ami meg a művészetünket, a kultúránkat, a tudományunkat illeti, mit ér mindez, ha jelzője szerint cigány - mondja nyugodt hangon, majd folytatja: - Ha a többszázezres cigány népet saját hazájában, Magyarországon elértéktelenítik, akkor valóban társadalmon kívülivé válik. Csak hát jönnek a nyelvet tudó, felkészült cigány fiatalok, akik részesei kívánnak lenni a társadalomnak - így Rostás, akinek meggyőződése, hogy a fiatal cigányművészek Magyarország hírnevét akarják öregbíteni. Állítja, hogy Európában nálunk él a legtöbb cigányművész, akik tehetségükkel rászolgáltak egy kulturális központra.
- Szomorú, ha egy pillangó kihal. Szomorú, ha egy madár eltűnik az élőlények változatos világából Ez a jelző nem képes kifejezni azt az űrt, ami egy kipusztult nyelv után marad. Én ugyanis azt vallom, otthon kell lenni egymás nyelvében és szívében.
Nem hiszek a fülemnek: este a tévé zene csatornáján felhangzik egy cimbalom-szóló.