Fogarasi József közéleti szakíró;
2013-10-05 10:00:00
Hogy mindez hasznos- és szükséges-e arról vitatkozzanak a jogtudósok, legitimitásáról pedig az "Alaptörvény-bíróság" nyilvánítson többségi véleményt.
Magyarország jogállási definíciója sorrendjében a jogállamit azonban a független, demokratikus jelzők nem csupán megelőzik, de önhatalmúság esetén annak keretet (ha tetszik, határt) is szabnak. Azaz a választások eredményeként létrejött többség akármennyit is számláljon,a kisebbségnek - létszámától függetlenül - az alapvető döntések meghozatalából való kizárására törvényes felhatalmazással nem rendelkezik.
Amennyiben az Alaptörvény kijelentéseit komolyan gondoljuk, úgy értelme szerint a közhatalom forrása a nép, amely hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. E kivételesség különösen a helyi önkormányzatok tekintetében értékelődik fel, hiszen a helyi közhatalom gyakorlása a nép tevékenysége révén nyer pozitív tartalmat és helyi közügyekben általa bontakozik ki/valósul meg a helyi közakarat, amelyet a választópolgárok az általuk választott képviselők útján és a helyi népszavazáson történő részvételükkel gyakorolnak.
Veszélyes precedens
Az Alaptörvény értelmében Magyarország államterülete fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik, míg a fővárosban és a városokban kerületek alakíthatók. A Mötv. szerint a helyi önkormányzás a települési (községi, városi, járásszékhely városi, megyei jogú városi és a fővárosi kerületi) és a területi (megyei) önkormányzatok választópolgárai közösségének tevékenysége révén valósul meg. Budapest főváros területén azonban - önkormányzati alrendszert képezve - kétszintű, fővárosi (területi) és kerületi (települési) önkormányzat működik, amely az önkormányzás alanyi jogosultsága tekintetében nem egyenlő legitimitású. A fővárosi kerületek önkormányzatisága feltételfüggő: alakít-e a hatalom a fővárosban kerületeket vagy sem. Kerület hiányában ugyanis nincs kerületi önkormányzat. A hatalom tehát - az egyes sorszám fölött - tetszése szerint növelheti vagy csökkentheti a kerületek számát, de ahhoz nincs törvényes felhatalmazása, hogy a létező kerületekben megakadályozza (felszámolja) a helyi önkormányzást, kivéve, ha törvényesen eszközökkel a fővárosban megszünteti a kerületi tagozódást.
Ezért veszélyes a margitszigeti precedens. Esetében ugyanis egy fővárosi "lakott" területrészt úgy vontak ki az egyik kerület területi integritásából, hogy egyben nem csatolták egy másik kerület területéhez, de önálló kerületté sem alakult. Vagyis a Margitszigeten bejelentett lakóhellyel rendelkező és így ott jogszerűen élő polgárok (jelenleg 3 fő) elveszítették a helyi önkormányzás gyakorlásához való alapvető jogukat. Sőt, a vonatkozó törvény értelmében a Margitszigeten fekvő ingatlan címe lakóhelyként be sem jelenthető, ami ugye több mint nonszensz, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az ott élő személyek még nem rabszolgák és nem is területen kívüliek, aminek következtében egyelőre szabadon házasodhatnak és gyerekek nemzéséhez törvény adta joggal is rendelkeznek!
Amennyiben viszont a precedens megismétlődhet, könnyen bekövetkezhet, hogy Budapest területét szitaként fogják szétszaggatni az őrült ötletek alapján keletkező "önálló szigetek". Jöhet a Népliget, a Városliget, a Szt. István park, a Hűvösvölgy vagy akár a Váci utca is, megtiltva egyben e területeken a lakcím bejelentkezést, szabaddá téve ezzel az utat az ott lakók elüldözéséhez.
Földrajzi település?
Éppen ezért elfogadhatatlan az a hatalmi érvelés, miszerint a Margitszigetnél alkalmazott megoldást a törvény nem tiltja, tehát alkalmazása nem törvényellenes. A jogállam a megalkotott törvények olvasható rendelkezésein alapszik, így nem fér vele össze "a mindazt szabad, amit a jogalkotó nem tilt" jogértelmezés, annál is inkább, mivel maga az Alaptörvény is hangsúlyozza: a jogalkalmazás során a jogszabályok szövege elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezendők, amelynek során azt kell feltételezni, hogy a szabályok a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. S ha mégsem? Akkor jogszerűen bevethetők a hatalommal szembeni fékek és ellensúlyok, azaz a demokrácia közvetlen eszközei, élükön a népszavazással. Ráadásul a Margitsziget esetében a helyi véleménynyilvánító népszavazás kiírását és megtartását kötelező jelleggel maga a törvény írta elő.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, miszerint e törvény csupán a "kerületi tagozódás megváltoztatása" fogalma alá sorolt fővárosi kerület létesítéséhez, megszüntetéséhez kapcsoltan ír elő helyi népszavazást. A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület létrehozása/kijelölése esetét direkt szabállyal nem köti helyi népszavazáshoz. Ez esetben tehát mi is hivatkozhatnánk a fentiekben említett, de általunk elvetett jogértelmezésre: a népszavazás elrendelését semmi nem tiltja! Azonban a hatalom szokásos kettős mércéje helyett egy, az Alaptörvényben, továbbá a sarkalatos önkormányzati törvényben nevesített jogra hivatkozva kérdezzük: az önkormányzáshoz való kollektív jog szemszögéből nézve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott Margitsziget, mint földrajzi területtelepülésnek vagy mi másnak minősül?
Kultúra kérdése
Megjegyezem: az önkormányzati törvény sem a "Területszervezés" című fejezetében, sem a "Fővárosi kerület létrehozása, a kerületi határok megváltoztatása" című rendelkezései között nem ad eligazítást a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület létrehozása esetén követendő eljárásra. Amennyiben viszont e kérdésben mégis az általános szabályok lennének az irányadók, úgy érdemes szóvá tenni: a Margitsziget helyzetére vonatkozó, nevesített kormánykezdeményezéssel még az egyedi kormánydöntések között sem találkozni. Aki mindezek után is úgy gondolja, hogy - a részvételi számszerűségek miatt - a helyi népszavazás nem több mint helyi cirkusz, paródia, avagy csupán a többségi hatalom kegye, jótéteménye, az vagy nem ismeri a Helyi Önkormányzatok Európai Kartájának tartalmát, avagy még az Alaptörvény Nemzeti hitvallásából is gúnyt űz. Továbbá nincs tisztában a jogállam demokratikus vagy diktatórikus megvalósulhatósága közötti különbségekkel, jogi felkészültsége pedig hiányos.
Hiszen a helyi népszavazás érvényességének napjainkban is törvényi feltétele az 50 százalékos részvételi küszöb átlépése, míg mindez a helyi képviselők és polgármesterek választásánál nem követelmény.
Azaz, a népszavazás intézményének működése napjainkra a jogállam határain túlmutatva a demokratikus állami berendezkedés és hatalomgyakorlás abc-jének kihagyhatatlan betűi közé sorolódott. Politikai-, hatalomgyakorlási kultúra, emberi intelligencia; a másik embertárs méltósága elismerésének, tiszteletének a kérdése.
Mindaddig viszont, míg ezek hiányában bárki is politikai, közéleti, közszolgálati tisztséget törvényesen betölthet - ráébredése esetén tisztségéről mondjon le, vagy - legalább a nyilvánosság előtt - erőt véve magán - ne nyilatkozzon!