Nem vagyunk, és nem leszünk Európa, a bankok vagy a nagyvállalatok szolgái - mondta egyebek mellett a közelmúltban a Fidesz kongresszusán tartott beszédében Orbán Viktor. Tiszta beszéd, az ilyet szeretem, ha nem is értek egyet vele. Aki így beszél, nem kertel. Megszabadít a sorok között olvasás-hallás gyötrelmeitől és nehézségeitől.
Csak halkan kérdezem meg: legutóbb, amikor a Grundfos székesfehérvári szivattyúgyárát avatta, akkor a dán befektetőknek és a cég vezetőinek is elmondta, amit két nappal később a Fidesz kongresszuson? Mármint, hogy nem leszünk a nagyvállalatok szolgái? Ez a cég az elmúlt tizenöt évben közel 70 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, és több mint kétezer magyar munkavállalónak ad munkát, így az orbáni értelmezésben elég nagy szolgahadat foglalkoztat. Amikor átvágta a gyáravató szalagját a miniszterelnök, tájékoztatta a dán cég vezetőit, hogy amit itt Magyarországon tesznek, nem illik a Fidesz ihlette szabadságharcos gazdaságpolitikába? Hogy valójában szolgaságot hoznak ezzel hazánkban? Kíváncsian hallgatnám a választ.
Ugyanezek a kérdések merülnek fel bennem, ha emlékezetembe visszapörgetem az elmúlt három év megannyi gyár-, üzemcsarnok-avatóját és alapkőletételét. Orbán Viktor - valamire való focistához méltóan -, lényegében egyetlen ziccert sem hagyott ki, ha hazánkban megtelepedett multik oldalán kellett megjelenni (páváskodni?) beruházás-avatókon. Hiába erőltetem memóriámat, egyetlen alkalomra sem tudok visszaemlékezni, amikor ilyen alkalmakkor a nagyvállalatok és a velük (az orbáni értelmezésben) szorosan összefüggő szolgaságról egy félmondatot kipréselt volna magából a kormányfő. Pedig számtalan lehetősége lett volna erre. Elment a Mercedes gyáravatóra, ott volt a nem akármekkora gyárbővítésen Győrben az Audinál. Tiszteletét tette Szentgotthárdon, ahol a General Motors bővítette kapacitásait, ő volt, aki a Suzuki tulajdonosával együtt ült be a megújított Swiftbe Esztergomban...
Ha Orbán Viktor a felsorolt eseményeknek csak az egyikén elmondta volna, hogy a nagyvállalatok magyarországi ténykedése valójában az újkori szolgaság intézményével azonos, akkor azt írhatnám, hogy karakán ember. Így nevezzük azokat a személyiségeket, akik helytől, időtől és hallgatóságtól függetlenül megfogalmazzák nézeteiket és meglátásaikat, legyenek azok bármennyire kellemetlenek vagy éppen ünneprontóak. Ha így tett volna a miniszterelnök, karakán embernek nevezném, ha nem is értenék egyet vele.
De mi a helyzet az olyan emberrel, aki a maga számára nyilvánvaló igazságokat elhallgatja - ezekben az esetekben a hazánkban megtelepedett külföldi nagyvállalatok vezetői előtt -, és minderről csak egy pártkongresszus akol melegében beszél? Azt csak mellékesen teszem hozzá, hogy mindezt egy olyan kongresszuson tette, ahol 99,9 százalékkal választották meg őt újabb ciklusra a párt vezetőjének, olyan előzmények után, hogy ebben a politikai formációban 1994 óta (!) nem volt kihívója.
Kétségünk ne legyen: ha a miniszterelnök szombaton a Gőgös Gúnár Gedeont olvassa fel az egybegyűlteknek (az Öreg néne őzikéje valahogy nem passzolna Fidesz pártkongresszusok légköréhez) ugyanolyan dörgő tapsot kapott volna, mint kapott az Európát, a bankokat és a nagyvállalatokat minden differenciálás nélkül elmarasztaló beszédéért.
Az idézett orbáni mondat egyéb kérdéseket is megválaszolatlanul hagy.
Menjünk sorba: ha az Európai Unió egyik tagországának kormányfője szerint a kontinens hanyatlik, és vele hanyatlik az EU is, akkor ez irányú aggodalmait miért nem mondjuk Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével osztja meg? Vagy Merkellel, Cameronnal, Hollande-dal vagy Tuskkal? Annak ugyanis semmit tétje nincs, ha önmagukban semmilyen politikai és személyes vegyértékkel nem rendelkező fideszes országgyűlési képviselőket, polgármestereket és pártfunkciókat traktálja ilyen beszéddel. (Szellemtörténetileg fontos olvasmány volna a miniszterelnöknek, ha csak belelapozna Niall Fergusson: Civilizáció - A Nyugat és a többiek című kötetébe, és rögtön világossá válna, hogyan is állunk manapság a Nyugat és a Kelet történelmi vitájában.)
És ha már a szolgaságnál tartunk, akkor akad itt még valami szokatlan. Furcsa szolgaság a magyaroké. Az EU hét évre szóló költségvetéséből (társfinanszírozással együtt) 8 ezer milliárd forint támogatást kap az ország. A hazai fejlesztések 97 százaléka(!) ebből valósul meg. Ami annyit tesz, ha ez nem volna, nem volnának fejlesztések Magyarországon, de nem volnának agrártámogatások sem. Albánia, Ukrajna, Macedónia, Szerbia kiváló példa arra, hogy a belső források felhasználásával miként tudja gazdaságát és társadalmát dinamizálni egy-egy ország. (Igyekeztem ironikus lenni.)
A szolgaság, a szolga-lét urat és urakat felételez. Ebből a viszonyból sok minden következik, de az semmi esetre sem, hogy az úr vissza nem térítendő támogatások formájában pénzeli a szolga fejlesztési igényeit. Orbán értelmezésében ez a szolgaság, ne értsünk félre semmit.
"Nagy öröm, hogy a kedvező tényezők hazánkban továbbra is megvannak. Megtisztelő a Grundfos bizalma Magyarország számára, és a kormányt elkötelezetté teszi abba az irányba, hogy a kedvező feltételek sorát minél jobban kibővítse" - jelentette ki az korábban idézett eseményen a szolgaság ellen harcoló miniszterelnök. Ez nem a pártkongresszuson elmondott beszéd hangja. Ezt a szivattyúgyár avatás mondta.