Ban Ki Mun;Áder János;ENSZ-főtitkár;fejlesztési programok;Budapesti Víz Világtalálkozó;Meteorológiai Világszervezet;Michel Jarraud;

2013-10-09 07:52:00

Együtt kampányoltak a víz védelmében

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Áder János köztársasági elnök nyitotta meg tegnap a Budapesti Víz Világtalálkozót. Politikusok, tudósok, környezetvédelmi szakértők, nemzetközi intézmények és civil szervezetek képviselői tanácskoznak péntekig a magyar fővárosban a víz és a szanitáció globális problémáiról. A találkozó célja, hogy konkrét ajánlásokat fogalmazzon meg a 2015 utáni fejlesztési programokkal kapcsolatosan az ENSZ-közgyűlés számára.

Sürgős cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget budapesti beszédében az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun a víz világkonferencián riasztó adatokat ismertetett: 2030-ra a Föld lakosságának fele vízhiányban szenved, a víz iránti kereslet 40 százalékkal meghaladja majd a kínálatot.

780 millió ember nem jut megfelelő ivóvízhez, 2,5 millióan élnek emberhez méltatlan higiéniai körülmények között. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a víz kérdése kiemelt szerepet játszik a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósításában. Utalva a világszervezet nemrégiben közzétett klímajelentésére Ban Ki Mun felhívta a figyelmet: 2014-re új klímacsúcsot hívott össze, hogy ösztönözze egy jogilag kötelező klímaegyezmény tető alá hozását 2015-ig.

Alapvetések
- A tiszta ivóvízhez és az alapvető szanitációhoz (vezetékes ivóvízhez, szennyvízkezeléshez, elfogadható higiéniai feltételekhez) való egyetemes jog.
- A 21. század új kihívásaihoz - a népességrobbanás és klímaváltozás okozta új problémákhoz - alkalmazkodó integrált vízgazdálkodás megteremtése
- Határokon átnyúló vízgazdálkodási együttműködés
- Zöld fejlesztések a víztechnológia terén
- Fenntartható fejlesztési célok finanszírozásának megszervezése, nemzeti, nemzetközi pénzügyi források felkutatása


Áder János, a víz világtalálkozó fővédnöke beszédben hangsúlyozta: " világtalálkozó jelképében szereplő utolsó csepp arra figyelmeztet, hogy a 24. órához érkeztünk. Célunk, hogy a világ figyelmét legértékesebb közös kincsünkre, a vízre irányítsuk. Haladéktalanul munkához kell látnunk, mert jövőnk egyik legfontosabb kérdéséről van szó."

A köztársasági elnök a konferencia megnyitóját követően tartott sajtóértekezleten köszönetet mondott az ENSZ-főtitkárának a víz világtalálkozó támogatásáért. Ban Ki Mun örömét fejezte ki, hogy igen sok ország elküldte képviselőit a budapesti tanácskozásra, s méltatta, hogy Budapest vezető szerepet vállalt a szervezésben.

Az ENSZ főtitkára aggodalmát fejezte ki a szíriai helyzet miatt, üdvözölte, bizakodásra okot adónak nevezte a nemrégiben elfogadott ENSZ-határozatot, amely lehetőséget teremt egy hosszú ideje megoldhatatlannak látszó probléma orvoslására, a szíriai vegyifegyver-készletek felszámolására. A főtitkár sürgette a súlyos humanitárius válság megoldását Szíriában.

Ban Ki Mun, aki a nap folyamán a köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor kormányfővel is tárgyalt, a Corvinus Egyetemen tartott előadásában rámutatott: nincs katonai megoldás az elúzódó szíriai konfliktusra. Az ENSZ-főtitkárát díszdoktorrá avatták.

A Budapesti Víz Világkonferencián felszólalt  Hasszan bin Talal jordániai herceg, az ENSZ-főtitkár vízügyi tanácsadó testületének elnöke; Háled bin Szultan bin Abdulaziz szaúdi herceg; Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója; Benedito Braga, a Víz Világtanács elnöke. Michel Jarraud, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára kritikusnak nevezte a világ vízellátásának helyzetét. Jonathan Taylor, az Európai Beruházási Bank alelnöke szerint költséghatékonyabb a válságot megelőzni, mintsem a káros hatásokat kezelni.

A budapesti tanácskozás egy nemzetközi sorozatba illeszkedik, tavaly Marseille-ben tartották a 6. Víz Világfőrumot, idén márciusban Hágában ünnepelték a víz világnapját, augusztusban Tadzsikisztánban rendezték meg a Nemzetközi Vízügyi Együttműködés konferenciáját. Az ENSZ idén szeptemberben Stockholmban tartotta meg a Víz Világhetét. 2015-ben Dél-Koreában kerül sor a 7. Víz Világfórumra.