Tarlós István;Vitézy Dávid;BKK;

2013-10-08 21:29:00

Miért nem rúgja ki Tarlós Vitézy Dávidot?

Nem sikerült Vitézy Dávidnak úrrá lennie a budapesti közlekedési káoszon, s kudarcot vallott a Budapesti Közlekedési Központ új utastájékoztatási rendszere is - ez az elmúlt néhány nap szomorú mérlege. A vezérigazgató mégis megtarthatja pozícióját. Vajon miért és meddig? Információink szerint a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén már megpróbálták kiszorítani a BKV igazgatóságából, s ami késik, nem múlik.

Hibát hibára halmoz Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, aki helyett legutóbb a budapesti autósközlekedés lehetetlen helyzetét kellett Tarlós István főpolgármesternek megoldania. Magától nem sikerült elérnie, hogy enyhüljenek a dugók, pedig mint a példa mutatja, meg lehet állapodni a kivitelezőkkel abban, hogy kevesebb helyet foglaljanak el az úttesten és a rendőrökkel is, hogy a forgalom terelésében segítsenek, ne csak büntessenek. Remélhető: ahhoz már nem kell a főpolgármester, hogy sikerüljön beindítani az új fővárosi utastájékoztatási rendszert, amelynek lényege: a megállókban elhelyezett táblákra kiírják, hogy mikor érkezik az adott jármű és merre megy. Eddig rosszak a tapasztalatok a FUTÁR-ral kapcsolatban is, mert bár vasárnap bejelentette a BKK, hogy hétfőn indul a tesztüzem, egyelőre össze-vissza működnek a kijelzők.

Ezekre a bakikra a napokban derült fény és olyan súlyosak, hogy a múltbelieket már nem is szükséges említeni ahhoz, hogy adódjék a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ezután is helyén marad Vitézy Dávid, s nem rúgja ki őt a főnöke? A választ többen többféleképpen magyarázzák, abban azonban megegyeznek a vélemények, hogy a BKK-vezért már csak a kormányfővel fennálló rokoni kapcsolata tartja a helyén. Vitézy Dávidnak féltestvére Vitézy Zsófia, akinek anyai ágon unokatestvére Orbán Viktor. Persze az egész Vitézy család a Fidesz kegyeltje. Dávid édesanyja, Hankiss Ágnes például a Fidesz európai parlamenti képviselője. 

Így már talán érthető, hiába szól minden szakmai érv amellett, hogy eltávolítsák a BKK éléről, mégis minden marad a régiben. Pedig Tarlós és Vitézy háborúja körülbelül egy éve tart, a főpolgármester tavaly nyáron már megpróbálta leváltani baklövései miatt a vezérigazgatót, ősszel már a mostanihoz hasonlóan üzengettek egymásnak a sajtóban, ám akkor leállították őket. Mit tesz ilyenkor egy politikai környezetben élő vezető? Máshol keres  szövetségeseket, és talál is. Vitézy Dávid hivatalos munkáltatója a Fővárosi Közgyűlés, ahol György István főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője rendre kiállnak mellette. Mondani sem kell, az sem véletlen, hogy Tarlós Istvánnak éppen ahhoz nincs joga, hogy a BKK vezérét visszahívja, azt ugyanis egy jogszabályváltozással elvették tőle. Tehát csak formálisan Tarlós a főnök.  
Valójában azonban egyikőjük sem. Szakavatottak tudni vélik, hogy a kormányfő direkt teremt olyan helyzetet, hogy egymás ellen is kijátssza őket. Vitézyt állítólag nem azért nem hagyja kirúgni, mert szakmailag jónak tartja, de még a hozzá fűződő rokoni kapcsolata miatt sem. Inkább azért élvez védettséget, mert Orbánék nem bíznak Tarlósban. Nem véletlen, hogy nem döntöttek még arról, kit indítanak főpolgármesternek. Egy ilyen helyzetben hűségesnek kell lenni. Kiválóak tehát a körülmények ahhoz, hogy mindenkit sakkban lehessen tartani.

A háttérben ugyanakkor tovább folyik a csata. Információink szerint a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén például megpróbálták legalább a BKV igazgatóságából kiszorítani Vitézyt, egyelőre sikertelenül, de ami késik nem múlik - hallani ilyen véleményt is. Vitézynek állítólag volt néhány olyan ügye, ami miatt valamennyire elengedték a kezét, nem védik már feltétel nélkül mindentől. Egyes politikai erők meglátása szerint kezd háttérbe szorulni, már nem szerepel - kívánságára - naponta a médiában, legfeljebb havonta egy-két alkalommal és körülbelül egy éve sajtótájékoztatót sem tarthat egyedül, csak Tarlóssal együtt, sőt az utóbbi időben már úgy sem. Mostanában inkább valamelyik főpolgármester-helyettessel vagy Bolla Tiborral, a BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) vezérigazgatójával szerepel, de önállóan nem. Romlott Vitézy pozíciója, az erőviszonyokat tekintve bennfentesek úgy tartják, hogy kicsit már erősebb lett Tarlós István, amit pénteki akciójával, amikor is bejelentette 18 pontos közlekedésjavító programját, kiválóan demonstrált. Megmutatta, hogy ő a főnök.