Bioritmus;Publicisztika;Egészség;lélek;pedagógia;

2013-10-09 15:10:00

Szakemberek és civilek a lelki egészség ügyében

A nehéz helyzetben lévő emberekkel Magyarországon sokan foglalkoznak: mégis, ma az állami gondozásból kikerülő fiatalok közül sokan már 20 éves korukban pszichiátriai szociális otthonba kerülnek. A „segített” személyről, családról óriási paksaméta dokumentációk készülnek, a szolgáltatók finanszírozója azonban nem méri az emberi sorsok változásait, a szolgáltatások attitűdjét, hatékonyságát és a segítő szakmák közötti együttműködést.

Ahogyan a terepen is a felépülés-szemlélet, a humanizmus talaján álló szolgáltatók szoros együttdolgozása emeli a hatékonyságot, a kormányzat szintjén is az ágazatok és tárcák közt összehangolttá tett, a humán szolgálatok érték-alapját és minőségét ágazatok feletti szinten is értelmező lelki egészség-stratégia szükséges ahhoz, hogy elinduljon a fordulat ezen az ország jövőjét mélyen érintő területen. 2013 márciusában több mint 300 szakember és érdekelt fél gyűlt össze, hogy a részvételi demokrácia alapelvei szerint felhívja a figyelmet arra: Magyarországon megoldandó nemzeti sorskérdés a rossz lelki egészségi állapot. Tükrözik ezt az öngyilkossági és demográfiai adatok, a magas kivándorlási arány, az alkoholbetegség gyakorisága egyaránt.  A humán intézményrendszer gyakran a hátrányok újratermelődését „segíti”. A lelki egészség fejlesztését szolgáló korábbi kormányzati erőfeszítések szétforgácsoltak voltak és gyakran nem valósultak meg.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság a WHO ajánlásai alapján egy önálló „Mentális Egészség Szakmapolitikai Programot” hoz létre. Bízunk abban, hogy ez a program tartalmazza a közösségi, területi ellátás fejlesztését és tud kapcsolódni az EMMI-szintű programhoz. Az eszmecserén szeretnénk erre is választ kapni és egyben ösztönözni a két program integrációját.

Szakemberek és felhasználók, intézmények és civil szervezetek képviselői kívánják elősegíteni, hogy az emberek és a társadalom jobb lelki egészségét szolgálva, a nemzetközi ajánlásokkal összhangban váljék gyakorlattá az EMMI ágazatok közötti együttműködés, s ebben az érintett civil szereplők is tevékenyen vegyenek részt!

Ezen törekvésnek teremt ismét fórumot a Lelki Egészség Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő sajtónyilvános 3. Közösségi Lelki Egészségfejlesztés ESZMECSERE, ahol a fenti projektek bemutatása és megvitatása történik.