A Művészetek Palotája színpadán, ahol inkább zenekarok tagjai ücsörögnek, most Szendrényi Éva díszlettervező jóvoltából egy hatalmas folyamatosan hajló, tekeredő műanyag cső hálózza be a teret. A Nemzeti Filharmonikusok zenészei ezúttal a zenekari árokban foglalnak helyet. A karmester Kocsis Zoltán sportosan, pólóban lapozgatja a kottákat, készül Richard Strauss: A hallgatag asszony című ritkán játszott vígoperájának a próbájára.
A díszlet, mint kiderül, leginkább egy halcsontvázra emlékeztet, utalva az opera főszereplőjének a foglalkozására, Sir Morosus ugyanis nyugalmazott hajóskapitány, sőt egy valódi admirális, aki nevéhez illően állandóan zsörtölődik. Aztán el is kezdődik a próba, a rendező Anger Ferenc egy oldalpáholyból szemléli az eseményeket.
A szereplőgárda nemzetközi. Sir Morosus szerepében hálósipkával a fején, kissé kócosan a feröer-szigeteki basszus, Rúni Brattaberg, aki mielőtt operaénekes lett, fotográfusként dolgozott. Énekesként viszont megfordult már a világ több jelentős operaszínpadán, Mannheimben, Amsterdamban, Bonnban, a párizsi Bastille Operában, de nemrég a New York-i Metropolitanben is bemutatkozott. A mostani szezonban Budapesten kívül fellép többek közt Malmőben és Chicagóban is.
A Hallgatag asszony című operában szerepe szerint elkél számára a borbély, akit a világhírű német bariton, Dietrich Henschel személyesít meg. Henschel a kieli opera tagja, de énekelt Lyonban és Berlinben is. Pillanatok alatt kiderül, hogy komédiásként is remekül megállja a helyét, ő mozgatja a Strauss-opera történetet, kuszálja a cselekmény szálait.
A címszerepet pedig a rendkívül vonzó, latin amerikai, Costa Ricában született szoprán, Íride Martinez alakítja. Íride Martinez az elmúlt évadban szerződött a Bécsi Állami Operához, nemrég Párizsban Richard Strauss Arabellájának a főszerepét énekelte.
Az első felvonás szünetében Kocsis Zoltánnal kezdek beszélgetni, aki súlyos betegségből épült fel, tavaly szeptemberben lett váratlanul rosszul, később kardiológiai műtéten esett át, de szerencsére már teljesen jól van, a koncertterem lépcsőin olyan gyorsan közlekedik, alig bírom követni. Csupán a hangja más, mint korábban, de erről később. Először azt kérdezem, hogy Richard Straussnak miért ezt a művét választotta.
- Szeretném megszüntetni azt a sematikus képet, ami Straussról sokakban él, őt elsősorban a Salome, Rózsalovag és az Elektra zeneszerzőjeként ismerik, tehát besorolták azok közé, akik csupa vérgőzös, parfümös, monarchikus darabokat zenésítenek meg. Straussnak azonban más arcai is voltak - válaszolja. - Vannak tehát olyan operái is, amelyek jóval heterogénebbé teszik azt a képet, amely a magyar közönségben kialakult róla, ezek közé tartozik A hallgatag asszony is. Kocsis Zoltán szerint A hallgatag asszony szövegkönyve talán a legjobb azok közül, amelyekkel a zeneszerző dolgozhatott.
Strausst rendkívül lesújtotta Hugo von Hofmannsthal halála, nem is akart ezután többet operát írni. Egészen addig, amíg nem találkozott Stefan Zweiggel, aki Ben Jonson egyik ritkán játszott darabjával lepte meg, amit aztán átdolgozott, ebből született meg 1935-ben A hallgatag asszony.
Zweig bebizonyította Straussnak, hogy létezik olyan valódi librettó, amivel érdemes egy zeneszerzőnek foglalkoznia. Strauss, amikor megismerte Zweig szövegkönyvét, rájött, hogy az eddigi operáinak nőalakjai közül hiányzott a szélhámosnő, aki ráadásul három szerepet is játszik, az egyik Morosus engedelmes álfelesége, a másik a házisárkánnyá lett asszony és a harmadik pedig Morosus unokaöccsének hű felesége.A karmester szerint, ahogy megyünk előre a történetben, úgy nő az esztétikai libidó.
Kocsis Zoltán megjegyzi, ez az opera a művészet dicsőítése mellett a színpadon megjelenő valóságról és álvalóságról, vagyis a színház a színházban elvéről szól, de nem olyan direkt módon, mint például Strauss egy másik operája, az Ariadne Naxos szigetén. Itt sokkal jobban összefésülte Zweig a valóságot a képzelt valósággal.
Ami pedig az opera zenéjét illeti, Kocsis szerint ez Straussnak az egyik leghumorosabb opera kísérőzenéje, olyannyira, hogy a nézőnek főként az első felvonás után valóságos nevethetnékje támad. Ezzel a felvetéssel teljesen egyetérthetünk és bár bő egy évvel ezelőtt Kocsis Zoltán egészségi állapota egyáltalán nem adott okot a jókedvre, azóta azonban sok minden változott.
Szerencsére a karmester nagyon gyorsan gyógyult, a szeptemberi szívműtét után karácsonykor már Csajkovszkij A diótörő című darabját vezényelte. Márciusban pedig Richard Strauss Capriccio című operáját dirigálta a Művészetek Palotájában. A betegségére csupán a hangja emlékezteti, mivel a baloldali hangszála részlegesen megbénult.Ez a hétköznapi életben egyáltalán nem zavarja és a próbákon is csak annyiban, hogy emelt hangon nem tud beszélni a zenészeivel.
- A Capriccio című operában azt mondja egy helyütt Olivier: Új erekbe kellene folyatni vérem. Nos, az én szervezetembe be kellett építeni egy műanyag aortát, tehát nekem valóban új erekbe folyik a vérem - teszi hozzá Kocsis Zoltán -, ami pedig a mostani operát illeti, Sir Morosussal tudtam azonosulni, aki abszolút nem bírja a zajt.
Maradva még egy picit Kocsis Zoltán hangszálainál, remény van arra, hogy ez a probléma is megoldódhat. Hacki Tamás professzor (az 1962-es Ki mit tud? füttyművész győztese) egy speciális módszerrel stabilizálja majd a sérült részt. Kocsis Zoltán mosolyogva elköszön. Kezdődik a második felvonás, tovább élvezhetjük Stefan Zweig valóban fantasztikus szövegkönyvét, Strauss zenéjét, az énekesek minőségi teljesítményéről nem is beszélve.