Parlament;tiltakozás;Demokratikus Koalíció;

2013-10-11 07:05:00

Ki felel a sötétségért?

Mesterházy Attila felszólította az Országgyűlés vezetését, vizsgálják ki, hogy kinek az utasítására kapcsolták le a világítást az ülésteremben kedd este, amikor a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai az ülésteremben töltötték az éjszakát. 

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a házbizottság tegnapi ülése után elmondta: azért is sürgette az incidens kivizsgálását, mert Gyurcsány Ferenc DK-elnök beszámolója szerint a házvezetés eleinte együttműködő volt, majd később mégis leoltották a villanyt. Mesterházy szerint a képviselők számára biztosítani kell a munkavégzés feltételeit, de nem csak a parlamenti ülések ideje alatt.

Szorgalmazta, hogy ha szükséges, szülessen általános érvényű állásfoglalás erről. Mivel a házvezetés nem tudott felelni arra a kérdésére, hogy ki utasította a technikai személyzetet a világítás lekapcsolására, a kérdést a jövő heti házbizottsági ülésen újra előveszik. Gyurcsány tegnap levélben kérte Kövér László házelnöktől a történtek kivizsgálását. Felidézte, azért maradtak kedd délutántól szerda reggel 8 óráig az ülésteremben, hogy így tiltakozzanak a "közoktatásban véghezvitt átgondolatlan, tanár- és diákellenes kormányzati döntések ellen".

A DK szombaton tisztújító kongresszust tart, ahol szinte biztos, hogy véglegesítik a párt egyéni képviselő-jelöltjeinek listáját, mert már csupán 2-3 választókerületben van bizonytalanság - mondta tegnap a pártelnök. Gyurcsány arról is beszélt, hogy ha a közvélemény-kutatások szerint a DK eléri a 4 százalékot, az MSZP és az Együtt-PM vezetői ismét le fognak velük ülni tárgyalni a választási együttműködésről. Hozzátette: a tényleges esélyeket nyújtó körzetekben össze kellene hangolni a pártok fellépését. Bajnai Gordon azonban tegnap kijelentette: nincs napirenden az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodás újratárgyalása.