MSZP;Török Zsolt;közszolgáltatások;rezsicsökkentés;szemétszállítás;hibaelhárítás;

2013-10-13 15:27:00

Veszélyben a hulladékszállítás - nyakunkon marad a szemét?

Az MSZP szerint lakossági bejelentések és szakmai szervezetek jelzései is alátámasztják, hogy drasztikusan romlott egyes közszolgáltatások színvonala.

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján példaként hozta fel, hogy a közelmúltban több településen - például a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn - egy időre leállt a szemétszállítás, a héten pedig egy Heves megyei szolgáltató közölte, hogy felmondja szerződését 22 önkormányzattal, mert a rezsicsökkenés mellett az e-útdíj bevezetése is hátrányosan érintette.

Így 40 ezer háztartásban aggódhatnak amiatt, hogy a jövőben elszállítják-e tőlük a szemetet - mondta Török Zsolt.

Hozzátette: arról is kaptak híreket, hogy a víz- és áramszolgáltatók elbocsátásokra kényszerültek, így az ügyeletesek lassabban érnek ki egy-egy csőtöréshez, áramszünethez, több időt vesz igénybe a hibaelhárítás.

Török Zsolt arról is beszélt, hogy az utóbbi időben több kelet-magyarországi városban romlott a közösségi közlekedés színvonala, Egerben például jelentősen ritkítottak egyes buszjáratokat, mert a közlekedési vállalat így akart megtakarítást elérni.

Elmondta: e példák nyomán kezdeményezik, hogy a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága vizsgálja meg a közszolgáltatások színvonalának alakulását.