értékesítés;import;forgalom csökkenés;Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete;Erdélyi Péter;

2013-10-14 07:15:00

Alapjáraton az autópiac

A válság után tavaly kezdett magára találni a használtautó piac, de az élénkülő import döntő hányada a szürke zónában történik. Az újautó értékesítés pedig egyelőre csak igen visszafogottan bővült az év első kilnec hónapjában és a forgalmat az elmúlt évekhez hasonlóan a vállalati vásárlások mozgatták.

A Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE) elégedetten nyugtázta az évek óta tartó forgalom csökkenés, illetve stagnálás után már az enyhe javulást is, de a piacnak a válság előtti pozcióit még évekig nem éri el a hazai újautó értékesítés. A piacot még mindíg a flottaautó-vásárlások uralják.

A gépjármű eladások érzékeny indikátorai a gazdaság állapotának, s a GDP tavalyi jelentős visszaesését jelezte egyebek mellett a kishaszon járművek forgalombahelyezésének megtorpanása, az addigi bővülés leféjeződése. Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke szerint jelentős előrelépésre ebben a szegmensben sem lehet számítani.

Az egyesület adatai azt mutatják, hogy 2013-ban a csökkenés volt tapasztalható egészen augusztusig, amikor kismértékű növekedést mértek, ami folytatódott szeptemberben is. Ennek oka lehetett a beruházásokat támogató kedvezőbb finanszírozási termékeknek és némi gazdasági élénkülés.

A gazdasági világválság előtt olyan év is volt, amikor a hazai újautó eladások elérték a 200 ezres darabszámot, de az elmúlt években ennek a negyede is már elfogadható eredménynek számított.

Az új gépjármúvek értékesítésének jelebtős visszaesése miatt megélénkült  a használtautó kereskedelem. Idén az első kilenc hónapban 2012-höz képest néhány ezerrel több használtautót  adtak el. Ugyancsak érdekes változás, hogy a magasabb árkategóriájú kocsik esetében ismét feltűntek a hitelre vásárló ügyfelek.

Fojt Attila, Magyar Gépjármű Kereskedők Országos Egyesületének elnöke a Népszavának elmondta, a néhány százezer forintos, kis értékű szegmensben azonban ma is szinte kizárólag készpénzért vásárolnak autót a fogyasztók. A szakember úgy vélte, még mindig sokan, akik korábban 3-4 évente új autót vásároltak, most inkább használtautót vesznek.

"Továbbra is az 1-5 éves, közép, alsó-középkategóriás autókat keresik a leginkább, ezekből is van a legkevesebb, így nem cspda, hogy az elmúlt egy évben ezeknek az átlagosan 1,5 millió forintos kocsik néhány százalékkal megdrágultak" - nyilatkozta a Népszavának Fojt Attila.

Ez a kategória adja az összes értékesített használtautó 25-30 százalékát. A 10 évesnél idősebb járgányok aránya nagyjából 40 százalék és a két szegmens közötti évjáratokból kerül ki a fennmaradó rész. A szürke importban behjozott autóknak viszont a nagy része idősebb egy évtizednél.

Így teljesítenek a magyar gyárak
A hazai autógyárak termékeiből alig-alig kerül itthon eladásra, a teljes hazai járműipar bevételeinek 97,2 százaléka az exportból származik. Ez mintegy 15 milliárd eurót jelent évente, hozzájárulása a GDP-hez annak 14 százalékára tehető. Jelenleg a járműipari vállalkozások száma 620, a külföldi tőke az ágazat háromnegyedét uralja. Az ágazatban ma már 100 ezer embert foglalkoztatnak, és folyamatosan bővül a létszám. A győri Audiban mostanában lépi át a foglalkoztattak száma a 10 ezret, mivel 2100 új alkalmazottat vesznek fel az új üzemük beindulása révén. Győrben most már olyan autók is készülnek, amelyeket teljes egészében a Kisalföldön gyártottak szám szerint 125 ezer darabot. (Tavaly még csak 33 ezer darabot szereltek össze.) A Mercedes új modell gyártását nem tervezi, egyenlőre nem döntöttek arról, hogy mikor bővítenek Kecskeméten. Az esztergomi Suzuki is csak az ígéri, hogy a tavalyi 155 ezerről 180 ezerre növeli az elkészült autók számát, kapacitásukat még mindig nem használják ki, annak ellenére, hogy új középkategóriás modelljük gördül majd le a gyártószalagról. A szentgotthárdi GM Opel-gyárban folyamatosan bővül a motorgyártás, amely - ebben a vonatkozásban - a cég legfőbb európai központja lesz. Itt is folyamatosan bővül a létszám. (B.M)

Az egyesület elnöke jelezte, hogy az import autók folyamatosan növekvő aránya miatt általában is emelkedtek valamelyest - 3-4 százalékkal -  az árak a forint gyengülése, a 300 forint körüli euró árfolyam miatt. A behozatal magasabb sebességbe kapcsolásának oka egyebek mellett a 2012. januárjától módosított, kedvezőbbé tett regisztrációs illeték volt.

Az ezredforduló éveiben még 70-80 ezer használtautót hoztak be Magyarországra. Az uniós csatlakozást követően a mahsa regisztrációs adók alaposan lelohasztották a céges és magánimportőrök lelkesedését: a behozatal 25-30 ezerre zuhant. Tavaly a kedvező illetékváltozás hatására az import ismét fölfelé indult és 2012-ben már 55 ezerre bővült.

"Az idei évben 70 ezerre becsüljük az import használtautók számát, ami nagyjából az összes eladott használtautó 15 százaléka lehet" - említette Fojt Attila. Üröm az örömben, hogy a növekvő importnak mintegy 70-80 százaléka a szürke gazdaságban cserél gazdát. A múlt évben az 55 ezer import autóból mintegy 40 ezer érkezett  szürke importtal - hangsúlyozta Fojt Attila.

Sok cég magánimortként hozza be a gépkocsikat. Ez több veszélyt is magában rejt. Fogyasztóvédelmi szempontból aggályos, hogy a vevő nem tudja érvényesíteni az esetleges reklamációját még akkor sem, ha az jogos.

A költségvetés pedig milliárdos bevételtől esik el, mert nem folyik be a környezetvédelmi termékdíj, illetve az átírási illeték, ami autónként 40-60 ezer forint is lehet. "Az egyesület emiatt javaslatokkal fordul a szaktárcához, a fogyasztók, valamint a legális kereskedők érdekeinek védelmében.