Baja;szavazatok;időközi választás;

2013-10-13 20:55:00

Többen szavaztak a megismételt választáson

Többen mentek el szavazni Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson, mint három héttel ezelőtt; a szavazóköri bizottság tájékoztatása szerint vasárnap 16 óráig a 3-as választókerület 32-es szavazókörében 180-an adták le szavazatukat, ami 38,2 százalékos részvételt jelent.

Baján a 3-as számú választókerületben a 2010-es önkormányzati választáson 31,6 százalékos, míg a három hete, szeptember 22-én tartott időközi önkormányzati választáson 34 százalékos volt a részvétel.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a szavazókör környezetében több tucat autó áll, a televíziós stábok folyamatosan felvételeket készítenek. Emellett többen autókból, kézi kamerákkal filmezik a jelenlévőket. A szavazókörhöz tartozó, tanyákból és zárt ingatlanokból álló területen is azt lehet látni, hogy azokon a földutakon, ahol autóval lehet közlekedni, folyamatosan kameráznak. Több helyen az út mindkét oldalán autók állnak, azokból készítenek felvételeket az arra közlekedő gépkocsikról, kerékpárosokról és gyalogosokról.

A szavazókör közelében és az ahhoz tartozó területen rendőrautók cirkálnak és civil ruhás nyomozók is felügyelik a rendet.

A helyi választási bizottság 15 órakor ült össze, mert vasárnap több bejelentés érkezett kampánycsendsértés gyanúja miatt, valamint a szombati bejelentéseket is most tárgyalják. Újságírók nem vehettek részt a testület ülésén.

A bajai 32-es szavazókörben azért tartanak megismételt szavazást, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.