Oroszország;terrorizmus;bíróság;Észak-Kaukázus;

- Életfogytiglani börtönre ítélték Doku Umarov egyik emberét

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság a több oroszországi terrorcselekmény elkövetését magára vállaló, Doku Umarov alapította Kaukázusi Emirátus nevű terrorszervezet egyik vezetőjét.

Ali Tazijevet a bírói hármas egyebek mellett terrorcsoport szervezésében és fegyveres lázadás előkészítésében találta bűnösnek. A vád szerint a férfi összesen 26 halálos áldozattal és 344 sérülttel járó több terrortámadásban vagy azok szervezésében vett részt. Ott volt annál a merényletnél is, amelyet 2009. június 22-én követtek el Junusz-Bek Jevkurov, Ingusföld elnöke ellen. A politikus és egy testőre súlyosan megsérült, két biztonsági ember meghalt.

A Kommerszant című orosz napilap úgy tudta, hogy az államügyész Tazijevre korábban 25 év fegyházbüntetést kért, minthogy a terrorizmussal vádolt férfi 2010-ben történt letartóztatását követően azonnal együttműködött a nyomozókkal és vádalkut kötött. A Magasz fedőnevet viselő terrorista információinak köszönhetően több igen sikeres felderítő akciót hajtottak végre a terrorelhárítók az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázusban. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tájékoztatása szerint Ali Tazijev révén sikerült felgöngyölíteni az Ingusföldön harcoló illegális fegyveresek pénzügyi hátterét biztosító hálózatot és elfogni vagy megsemmisíteni az észak-kaukázusi köztársaságban működő bűnbandák legfőbb irányítóit.
Az életfogytiglani börtönre ítélt Tazijev a Kaukázusi Emirátus nevű szervezetet 2007-ben megalapító csecsen hadúr, Doku Umarov egyik legközelebbi emberének számított.

A kaukázusi iszlám állam megteremtéséért, az észak-kaukázusi régió Oroszországtól való elszakításáért kíméletlen harcot folytató Umarov volt az értelmi szerzője a Moszkva-Szentpétervár expresszvonat 2009-ben elkövetett kisiklatásának és a moszkvai metróban 2010-ben elkövetett öngyilkos merényleteknek. Doku Umarov az orosz főváros egyik legforgalmasabb repülőterén, Domogyedovón 2011-ben elkövetett öngyilkos robbantást is magára vállalta.

Az Oroszországi Föderációhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságokban az utóbbi hónapokban egyre erőteljesebb a lázadók, így a Doku Umarov és fegyveresei utáni hajsza. Umarov a nyáron videóüzenetben szólított fel arra, hogy minden eszközzel akadályozzák meg a 2014-es szocsi téli olimpiai játékok megrendezését, mert állítása szerint az orosz hatóságok az olimpiát olyan földön szándékoznak megrendezni, amelybe muzulmán ősök csontjait temették el.

 A korrupcióval vádolt Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden az ellene folyó egyik eljárásban az utolsó szó jogán azt állította: vagyonához legális úton, mégpedig Ausztriában jutott hozzá.