Sebastian Vettel;Lotus;Japán Nagydíj;Romain Grosjean;Hülkenberg;Eric Bouiller;

2013-10-17 07:56:00

Feltámad a gall kakas

Idei negyedik, sorozatban második dobogós helyezését szerezte Romain Grosjean a Japán Nagydíjon. A korábban sokat kritizált francia előbb bemutatta az év rajtját, majd kis híján megszerezte első futamgyőzelmét. A Lotus nagyon örül Grosjean feltámadásának, hiszen a gall pilóta 2014-ben is náluk versenyez. Az is eldőlni látszik, ki lesz a csapattársa.

Amint kiderült, hogy az év végén távozik Kimi Räikkönen, a Lotus vezetősége egyértelműen az addig jobbára csak bírált Romain Grosjean mögé állt. A francia meg is hálálta csapata felé a bizalmat, azóta tudniillik két versenyen két dobogó a mérlege, ráadásul legutóbb Japánban már le is győzte Räikkönent.

"Nagyon keményen dolgoztam, és dolgozom, és úgy gondolom, sokkal meggondoltabbá, kiegyensúlyozottabbá váltam. Persze az önbizalmam is javult, hiszen sokkal jobb komoly eredményekkel befejezni a versenyt, mint újra és újra a gumifalban kikötni. Persze még mindig van tér a javításra, de úgy tűnik, hogy most az önbizalmam is rendben van, és az út is helyes, amerre tartunk" - árulta el a feltámadásának titkát Grosjean.

Persze azt sem tagadta el a francia pilóta, hogy amióta finn csapattársa bejelentette, hogy elmegy, megváltoztak a dolgai, hiszen Räikkönen távozásával felszabaduló űrt ő szeretné betölteni. Mindenesetre ilyen teljesítménnyel nem kell aggódnia, hogy esetleg csapat nélkül maradhat. Maga Eric Bouiller is dicséri versenyzőjét.

Hülkenberg érkezhet
Úgy tűnik, befejezettnek tekinthetjük a Lotus 2014-es üléséért folytatott csatát Nico Hülkenberg és Felipe Massa között. Ugyan már arról is szóltak hírek, hogy a német pilóta Szuzukában aláírt az Eric Bouiller által vezetett alakulathoz, ám maga a csapatfőnök cáfolta a szerződtetés tényét, mondván, csak azután válik biztossá, ki vezet náluk 2014-ben, ha már nyélbe ütötték új befektetőikkel és motorpartnerükkel kötött megállapodásukat. Erre a német Bild információi szerint ma vagy holnap sor kerülhet, ugyanis Hülkenberg leigazolását a brunei szultán által tulajdonolt Quantum Motorsport nevű befektetőcsoporttal való megállapodás teszi lehetővé.

"Mindig mondtam, hogy folyamatosan fejlődik. Az elmúlt futamokon rendre odatette magát, képes tartani a jó tempóját. Ugyan a csapat is jól dolgozott a beállításokkal, a munka részét viszont Romain végezte el" - közölte a Lotus csapatfőnöke. Grosjean egyre javuló produkciója előtt maga Sebastian Vettel is kalapot emelt.

"Tavaly Romain követett el néhány hibát, de nagyon fontos, hogy tanult ezekből. Sokat fejlődött, emiatt nagyon tisztelem őt" - méltatta riválisát a háromszoros világbajnok.

Grosjean tehát felnőtt a feladathoz, és a hátralévő versenyeken már az sem elképzelhetetlen, hogy futamgyőztesként is köszönthetjük majd.