Előfizetés

Mesterházy Attila másodfokon is nyert

A Győri ítélőtábla másodfokon helyben hagyta a Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítéletét abban a helyreigazítási perben, melyet Mesterházy Attila indított a Veszprémi 7 Nap hetilap ellen.

Az ítélet kimondja, hogy a lap valótlan tényt híresztelt az MSZP elnökéről, továbbá valós tényt hamis színben tüntetett fel.

A Fidesz által uralt média hazugságait továbbra sem tűrjük, és minden törvényes eszközzel küzdeni fogunk az igazságért és a sajtószabadságért!

Szervezkednek a médiacézár hű emberei

Szombaton dönt a milánói fellebbviteli bíróság arról, mennyi időre tiltják el Berlusconit a közügyektől. Amikor augusztus elsején a semmítőszék kimondta a döntő szót Berlusconi perében, s megerősítette a médiacézár négy éves börtönbüntetését, a közügyektől való, öt évig tartó eltiltásáról való határozatot visszautalta másodfokra. 

A tanácskozás várhatóan egy napot tart majd. Az ügyészek szerint a közügyektől való eltiltás egy formai hiba miatt öt évről háromra csökkenhet. Bármilyen ítélet szülessen is, nem befolyásolja merőben a médiacézár sorsát, hiszen már egy 2012 decemberében született törvény alapján is el kell tiltani a közügyektől.

A szenátusnak kell majd döntenie a felsőházból való kizárásáról. Korábbi hírek arról szóltak, hogy a voksolás október közepére várható. Ám október vége előtt aligha kerülhet rá sor. Először ugyanis arról kell döntenie a felsőház illetékes bizottságának, hogy a szavazás titkos, vagy nyilvános legyen-e.

Továbbra is jelentős a széthúzás Berlusconi pártjában, a Szabadság Népében (PdL). A médiacézárhoz hű politikusok meg akarják buktatni a PdL-t vezető Angelino Alfano kormányfőhelyettest. Azért került a célkeresztjükbe, mert amikor Berlusconi felszólította minisztereit arra, távozzanak a kormányból, Alfano ellenállt ennek, s pártszakadást helyezett kilátásba. Berlusconi hű bizalmasai rendkívüli pártkongresszust akarnak összehívni, és Apulia tartomány volt elnökét, Raffaele Fittót kívánják az elnöki székbe ültetni. Alfano nagyobb beleszólást követel a párt ügyeibe. A médiacézár hűséges emberei nem tettek le egy másik ördögi tervükről, Enrico Letta kormányának megbuktatásáról sem.

Megbukhat a szlovén kormány

Publikálás dátuma
2013.10.18. 15:59
Alenka Bratusek lemondhat FORRÁS: POZITÍV SZLOVÉNIA
Kormányválság fenyeget Szlovéniában. Alenka Bratusek miniszterelnök ugyanis még a hónap elején bejelentette, ha nem választják meg a Pozitív Szlovénia nevű párt elnökének a szombaton esedékes pártkongresszuson, úgy lemond a kormányfői tisztségről. Ez azonban azt jelentheti, hogy Ljubljana is hitelfelvételre szorul.

Szlovénia megsegítésének kérdése máig nem került le az euróövezet illetékeseinek napirendjéről. A német Handelsblatt még szeptember közepén azt írta, az euróövezet pénzügyminiszterei arra kötelezhetik az országot, hogy hitelt vegyen fel az Európai Stabilitási Mechanizmustól, máskülönben Ljubljana Ciprus sorsára juthat, mivel a pénzintézetekben 7,5 milliárd eurós hitel halmozódott fel. Az ország gondjait exportfüggősége tetézi. Szlovénia ugyan azt állítja, képes megbirkózni a nehézségekkel, a viharfelhők azonban egyre csak gyülekeznek.

A pénzügyi bajok politikai válsággal ötvöződhetnek. Alenka Bratusek miniszterelnök bejelentette, ha október 19-én nem őt, hanem Zoran Jankovic ljubljanai polgármestert választják meg a Pozitív Szlovénia nevű párt elnökének, akkor lemond miniszterelnöki megbízatásáról. Bratusek fenyegetése azonban érezhetően nem rendítette meg Jankovicot, akinek feltett szándéka a győzelem a pártelnökválasztáson.

A ljubljanai polgármester ellentmondásos személyiség. Az általa vezetett Pozitív Szlovénia nem kis meglepetésre nyerte meg a 2011 decemberi parlamenti választást. Legtöbb mandátum ide vagy oda, Jankovic nem tudott kormányt alakítani. 2013 elején aztán úgy tűnt, végérvényesen távoznia kell a politikából. A pártvezetők vagyonosodását vizsgáló szlovéniai testület jelentésében súlyos visszaéléseket tárt fel.

A bizottság megállapította, hogy Janez Jansa volt kormányfőnek, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökének vagyona 2010 közepe óta megmagyarázhatatlan módon nőtt, legalább 210 ezer euróval. Hasonló visszaéléseket állapított meg a testület Zoran Jankoviccsal kapcsolatban is, aki több mint kétmillió euróval nem tudott elszámolni. Jankovic ezt követően bejelentette lemondását, s Alenka Bratusek került a helyére. Jansa kormánya márciusban bukott meg, így újdonsült ideiglenes pártelnökként Bratusek alakíthatott kormányt a liberálisok és a nyugdíjasok pártja támogatásával. Jansa akkor egy Twitter-üzenetében nem éppen úriember módjára megjegyezte, a hölgy kormánya nem tart tovább, "mint amekkora szoknyájának hossza".

A ljubljanai polgármester nehezen emésztette meg, hogy miközben régóta áhítozott a miniszterelnökségre, s 2011-ben csak balszerencsével maradt le a kormányfői bársonyszékről, Bratuseknek sikerült az, ami neki nem. Ráadásul mindezt az ő lemondása tette lehetővé az 1970-ben született vörös hajú hölgy számára.

Egyáltalán nem kizárt, hogy a szerbiai születésű Jankovic visszatér a Pozitív Szlovénia élére. Továbbra is igen nagy a párton belüli befolyása. Ő hozta létre a tömörülést, s több tagja anyagilag is függ tőle. Ha azonban pártelnökké választanák, úgy a jelenlegi koalíciónak nem lenne jövője. S nemcsak Bratusek visszalépése miatt. A liberálisok és a nyugdíjasok pártja ugyan támogatja a reformprogramot, de aligha fogadnák el miniszterelnöknek a meglehetősen agresszívnak tartott Jankovicot.

Ha a ljubljanai polgármester nyerné a pártelnökválasztást, az még nem jelentené automatikusan az idő előtti választások kiírását. Szakértői kormány is alakulhat Szlovéniában. Egyes feltételezések szerint azonban Jankovic az előrehozott választásoktól, ezzel együtt a nemzetközi hitelcsomagtól sem riadna vissza, mert az ország nehézségeiért elődeit, Jansát és Bratuseket okolná. Akadnak azonban olyan feltételezések is, melyek szerint Jankovic azért akar annyira bekerülni a kormányba, mert el akarja kerülni az eljárást feltételezett korrupciós ügyei, gyanús vagyongyarapodása miatt. Bratusekre egy másik nehéz választás is vár még októberben: a 2014-es költségvetésről is voksolniuk kell a honatyáknak.

Bratusek kormánya eddig nem érte el kitűzött céljait. A GDP a vártnál nagyobb ütemben csökken, 0,3 helyett 0,8 százalékkal, s a bankok rendbetétele is lassabban halad a vártnál.