Nehéz, de igazán csodálatos munka

Amíg nincsenek topbajnokságokban szereplő játékosaink, nem várhatunk eredményt – nyilatkozta hétfőn, a hollandiai 1-8 hatása alatt álló Szalai Ádám, a Schalke légiósa, a magyar válogatott csatára. Na, de miért nincsenek? – tette fel lapunk a kérdést Tamási Zsoltnak, a legrégebben alapított – de nem csupán emiatt első számú - Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatójának.

„Azzal kezdeném, hogy rengeteg igazság van abban, amit Szalai Ádám elmondott. Úgy hiszem, őszinteségének figyelemfelhívó hatása lesz, rávilágít a gondokra. A kérdésre pedig a rövid válaszom az: a magyar közeg nem teszi ezt lehetővé” – reagált fölvetésünkre Tamási Zsolt. A Sándor Károly Akadémiát vezető szakember persze ennyivel nem elégedett meg, sorolni kezdte: közrejátszik ebben a társadalmi helyzet, a sportág infrastrukturális lemaradottsága, a legfiatalabb korosztállyal foglalkozó edzők képzetlensége, miként az is, hogy tragikusan kevés gyerek kezd sportolni, vagy hogy az akadémiai intézményekbe a 14-15 éves gyerekek hatalmas képzési deficittel érkeznek.

„A magyar labdarúgás az elmúlt két évtizedben rengeteget tett azért, hogy a negatív kritikákra rászolgáljon. Hiába épülnek stadionok, hiába zajlik pályaépítési program, a sportág problémái annyira összetettek, hogy ezek az intézkedések felszíni kezelésnek minősülnek” – mutatott rá. Az akadémiák 14-15 éves korban kezdenek a fiatalokkal foglalkozni, de hogy addig mi történik velük, arra nincs ráhatásuk. Miként arra sincs, mi lesz a sorsuk az intézmény kapuin kilépve? A felnőtt csapatokat elözönlik a külföldiek, bekerülni oda így sokkal nehezebb. Tamási elmondta, épp emiatt az akadémia működését nem önálló egységként kell elképzelni, hanem egy klub részeként, ahonnan a tehetségek tovább tudnak lépni, miként történik az esetükben az MTK-val. Csakhogy az átmenet nem zökkenőmentes. A vezetőedző eredménykényszerben dolgozik, ha úgy látja, céljait egy középkorú, tapasztaltabb külföldivel inkább képes elérni, akkor őt teszi a csapatba.

A klubok szerepe a legfiatalabbak esetében még lényegesebb. Nem mindegy, miként valósítják meg a tehetségkutatást, milyen a képzési színvonal, milyen az egyesület megtartó ereje, mit látnak, tapasztalnak ott a gyerekek, hogyan beszélnek velük nevelőik? Egy kistelepülésen mennyire lerobbant öltözőben kell készülniük - vidéki tornákon járva olykor siralmas állapotokkal találkozni. Sok helyütt nem megfelelően bánnak még a legkisebbekkel sem, a trénerek felkészültsége hiányos, és nem igaz, hogy egy hat-hét éves gyereknek heti kétszer 90 perces edzés elegendő.

„Mire hozzánk kerül tinédzserévei közepén, nemzetközi kortársaihoz képest jókora lemaradásban van” – rögzíti a szakember.
Bosznia-Hercegovina függetlenségét 1992-ben kiáltották ki, nincs 4 millió lakosa, gazdaságilag nem jobbak a körülmények arrafelé sem, csapatuk mégis ott lesz Brazíliában. És esetleg ott lehetnek a térségből a horvátok, a románok és az ukránok is – vetettük fel. Tamási megint csak a magyar közeg fertőzöttségével magyarázta mindezt.

„A felnőtt futballt körülvevő közeget - értem ez alatt a klubvezetőktől kezdve a technikai személyzeten át a szurkolókat, akik közül sokan nem is szurkolás végett mennek ki a stadionokba, aztán a sajtót, mindenkit – teszem felelőssé azért, amiért nálunk egészen más a mentalitás. Boszniában például, miként a horvátoknál és a többi jugoszláv utódállam esetében, a 17, 18, 19 éves játékosok tömkelegének adnak játéklehetőséget, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy majd külföldre eladják őket. El is viszik őket, ahol tovább fejlődnek. A válogatott mögött egységesen felsorakozik az egész ország. Egészen más a sportág megítélése.”

Tamási hosszasan tudja sorolni a gondokat, elárulja, ma már annak is megvan a hátulütője, hogy sok az akadémia az országban. Mert közben a tehetség kevés. Egy tinédzser - és pláne a szülei - számára az a tény, hogy egyszerre akár három-négy intézmény verseng a gyerek kegyeiért, azt a látszatot keltheti, mekkora talentum. Azt hiszik, máris hatalmas sztár a gyerek. Nem kell ecsetelni, mentálisan mennyire kártékony hatása van az ilyesminek.
„Borzalmas, amikor nagy tradíciójú klubokat konkrétan zsarolnak a szülők. Néha megkérdezem tőlük: mernének-e próbálkozni néhány száz kilométerrel nyugatabbra olyasmivel, amivel most nálam tették? Nem – válaszolják. Noha közhely, nagyon is igaz: a labdarúgás a társadalmunk lenyomata”.

Az MLSZ hétközi sajtótájékoztatóján lapunk kérdést intézett a vezérkarhoz: a labdarúgásunk fejlődéséhez elengedhetetlen volna a morális és erkölcsi megtisztulás, s habár Csányi Sándor elnök hangoztatta, hogy a szövetség ma már az ország legátlóáthatóbban működő szervezete, mit tud tenni az ügy érdekében székházán kívül? Hogyan lehetne elejét venni a csalásoknak, visszaéléseknek, kenőpénzek használatának? Nem véletlen, hogy rengeteg idegenlégiós szerepel az élvonalban, mindenki tudja, hogy ezáltal egyesek igen jól járnak, miközben futballunk súlyos károkat szenved emiatt. Érdemi választ nem kaptunk. Talán Tamásinak van valami elképzelése - gondoltuk.
„Nagyon nehéz… Az alapoktól kell elkezdeni mindent, azonban rengeteg a tennivaló. Tiszta szabályokra van szükség, azok kőkemény betartatására, konzekvens működésre, a menedzserek szerepének tisztázására, de ez nem az a dolog, amit egy tollvonással elintéz az ember..."
És mégis, a beszélgetést ekként zárta: "Ilyen közegben, a rengeteg visszásság közepette dolgozva is csodálatos, egyszersmind roppant felelősségteljes a gyerekekkel végzett munkánk.”

Él az együttműködés a Poollal

Amikor Németh Krisztián és Simon Ádám a Liverpoolhoz szerződött 2007-ben, Rafa Benítez, az angol együttes akkori menedzsere közbenjárására együttműködési megállapodást írtak alá a Sándor Károly Akadémiával.
"Két utánpótlás-tréner érkezett akkor hozzánk, napokig figyelték a nálunk zajló munkát, mérkőzéseket tekintettek meg, s ez alapján döntöttek a kooperációról. Noha Benitez azóta már nem a Liverpoolnál dolgozik, a kapcsolat nem szakadt meg a klubbal. Az idén ősszel két játékosunknak volt lehetősége edzőtáborozni Angliában, munkájukat jónak ítélték, visszahívták őket" - árulta el Tamási.