közmédia;NMHH;Szabó László Zsolt;

2013-10-19 07:06:00

Új vezér a közmédia élén: Szabó László Zsolt

Szabó László Zsoltot, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi vezérigazgató-helyettesét bízta meg az MTVA vezérigazgatói feladatainak ellátásával Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke. Szabó azért léphetett feljebb a ranglétrán, mert elődjét, Böröcz Istvánt arra kérte Karas Monika, legyen a hatóság vagyongazdálkodási, stratégiai- és struktúrafejlesztési vezetője. Legalábbis erről szól a hivatalos közlemény.

A szakma Böröcz leváltását egyértelműen felfelé buktatásként értékelte, azzal, hogy a döntés nem Karas Monikáé, hanem a "politikáé" volt. Ezt erősítette meg informátorunk is. Úgy tudjuk, Böröcz viszonya "tarthatatlanná vált a zrt.-k vezetőivel, vagyis a köztévék, rádiók, MTI irányítóival". Sorozatosan "lenézte, megalázta" őket, akik válaszul időnként "betartottak" neki. Informátorunk megjegyezte, a folyosón arról is beszélnek, hogy Böröcznek magánéleti problémái vannak, hangulatát ez is jelentőseb befolyásolta.

Arról már korábban is hallani lehetett, hogy a volt vezérigazgató stílusa nehezen elviselhető, és az is nyílt titok volt, hogy a közmédiához kapcsolódó botránysorozat miatt szabadulni akar tőle a Fidesz. Ezért merült fel a neve akkor, amikor az NMHH élére a közelmúltban elhunyt Szalai Annamária utódját keresték. Böröczöt egyébként Szalai nevezte ki a Magyar Televízió, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI mögötti gazdasági hátteret biztosító állami cég, az MTVA élére, de szinte kinevezése óta botrányok kísérték működését. Először a hírhamisítások miatt került középpontba a közmédia, majd az ismert és elismert televíziósokat is érintő, több körben levezényelt elbocsátások hangolták ellene a közvéleményt. A közmédia átalakítása miatt óriási káosz alakult ki, az MTI-sek például levélben kértek segítséget a médiahatóság korábbi elnökétől, mert a hírügynökségi területet olyanok irányították, akik nem értettek hozzá, és ez naponta problémát okozott. A kormánynak állítólag az sem tetszett, hogy Böröcz képtelen volt érdemben tenni valamit a közmédia épülete előtt csaknem két éve sztrájkolókkal, sőt, az ellenük indított akciók is balul sültek el.

Az új vezérigazgató, Szabó László Zsolt egyébként szintén a Fidesz embere, az első Orbán-kormány idején a köztévé elnöke, később az Echo Tv vezérigazgatója is volt. Szabó elnöksége alatt vesztette el a köztévé az ingatlanjait. Legtöbbjét 15 milliárdért eladta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek, így a Szabadság téri székházat, a gárdonyi és a siófoki üdülőt, továbbá azokat a lakásokat, amelyekben a Szomszédok című tele­regényt forgatták. A 2001 júliusában lemondott Szabót ezen ügyletek, és a pazarló gazdálkodás miatt feljelentette a Magyar Televízió fel­ügyelőbizottsága, a hűtlen kezelés és más egyéb gazdasági bűncselekmények miatt indult nyomozást azonban a Fővárosi Főügyészség 2003 júliusában megszüntette.