fenyegetés;pénztárca;trolivezető;talált tárgy;

2013-10-20 14:29:00

Fenyegetéssel tudta csak visszaszerezni pénztárcáját a trolivezetőtől a diák

A buszvezető tudni sem akart a talált pénztárcáról.

Egy pénztárca kálváriájáról ír a Délmagyar. (A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.)

– Hétfőn a 7-es trolin utaztam, és véletlenül a sporttáskám mellé tettem a tárcámat az irataimmal, bérletemmel, bankkártyámmal. Így amikor a Mars térnél leszálltam, az ott maradt az ülésen. Amint észrevettem, mi történt, kimentem a Bakay Nándor utcai végállomásra, ahol bent állt a jármű. Megkérdeztem a sofőrt, nem talált-e egy fekete pénztárcát. A negyven év körüli nő azt mondta, nem, senki nem adta le neki, és nem is járta végig a trolit, de nézzem meg nyugodtan – kezdte mesélni a harmadéves egyetemista, József. – Kerestem, nem találtam, mire a járművezető megkérdezte, volt-e benne pénz. Mondtam, hogy nem volt. Utána fennmaradtam a trolin, hogy a belvárosba menjek.

– Pár megállóval később két hölgy szállt fel, kérdezték, nem egy fekete pénztárcát keresek-e. Mert ők is azon a trolin utaztak, és határozottan állították, hogy a megtaláló a tárcát odaadta a sofőrnek. Megint megkérdeztem a vezetőt, akkor már azt mondta, leadták neki a tárcát, de nem tudja, hova tette. Akkor hangosan odaszóltam a segítőkész szemtanúknak, hogy rendőrséget kellene hívni. A Széchenyi téren mindhárman leszálltunk, felírtuk a troli számát. Erre a sofőr elkezdett turkálni a táskájában, és minő véletlen, előkerült a tárcám, amelyet egy laza mozdulattal az ablakból kidobott az úttestre. Panaszt tettem ellene az SZKT-nál, és feljelentettem rendőrségen.