Győri ETO;női kézilabda;Bajnokok Ligája;Elek Gábor;Szarka Adrienn;Kovacsicz Mónika;

2013-10-21 07:57:00

Kézi BL: vidám vasárnap

A női Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben mindkét magyar gárda simán hozta a kötelezőt. Az FTC-Rail Cargo könnyedén, tizenöt góllal legyőzte (40-25) a vendég lengyel Lublint Dabason, míg a címvédő Győr nyolccal verte a Thüringer HC-t idegenben (25-33).  A férfiaknál nem volt ilyen könnyű dolga a Veszprémnek, ám végül hatalmas csatában legyűrte Zágrábban a horvát bajnokot.

Sokan azt jósolták, a hétvége legkönnyebb meccsét a Ferencváros női kézilabdázói vívják majd a BL-ben pályára lépő magyarok közül.

Nos, talán éppen ezért, kissé könnyedebbre vették Tomoriék az első perceket, ám 5-5-nél felpörgött Elek Gábor csapata, és mire a 10. percben az eredményjelzőre néztünk, már 9-5 volt az állás. Ettől kezdve nem volt megállás, hiszen a félidőben nyolc, az 50. percben már tíz, a végén pedig 15 gólos lett a különbség a Fradi javára.

"Magamtól többet vártam, de a lényeg, hogy a csapat jól játszott, és ilyen arányban is megérdemelten nyert. Bevallom, e siker után a válogatottba is szívesebben megyek" - közölte a magyar csapat legjobb dobója, a nyolc találatig jutó Kovacsicz Mónika.

A csereként pályára lépő, és remek játékával bizonyító Szarka Adrienn szerint a csapat egyre jobban összeérik, és nem lesz probléma a folytatásban sem."A mostani tapasztalatok alapján Lublinból is két ponttal kell hazatérnünk" - jelentette ki a szélső.

Bajnokaink csoportjai
Női BL, 3. forduló
A csoport
Baia Mare (román)-Hypo NÖ (osztrák) 24-23
Thüringer HC (német)-Győri Audi ETO KC 25-33
Az állás: 1. Győr 6 pont, 2. Thüringer HC 2, 3. Hypo NÖ 2, 4. Baia Mare 2.

B csoport
FTC-Rail Cargo Hungaria-Lublin (lengyel) 40-25
Midtjylland (dán)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 21-19
Az állás: 1. Midtjylland 6 pont, 2. FTC 4, 3. Podgorica 2, 4. Lublin 0.
(A csoportokból az első két helyezett jut a középdöntőbe.)

Férfi BL, 4. forduló
A csoport
Croatia Zagreb (horvát)-MKB-MVM Veszprém vasárnap 18.00
Motor Zaporizzsja (ukrán)-Celje (szlovén) 29-32
Rhein-Neckar Löwen (német)-Szanktpetyerburg (orosz) 31-17
Az állás: 1. Veszprém 6 pont/3 mérkőzés, 2. Rhein-Neckar Löwen 5/4, 3. Croatia Zagreb 4/3 (89-76), 4. Celje 4/4 (107-103), 5. Zaporizzsja 3/4, 6. Szanktpetyerburg 0/4.
(A csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.)

Férfi EHF Kupa, a 32 közé jutásért, visszavágó
BM Aragon (spanyol)–Csurgó 27-30, 25-28
Grundfos-Tatabánya–Lugi HF (svéd) 27-27, 20-24
(A következő forduló sorsolását holnap tartják.)

A Fradi edzője csapata teljesítménye mellett dicsérte a szurkolókat is: "Ugyan most is volt kihagyásunk, de nagyon jól játszottunk. Fölényesen nyertünk, de abszolút nem dőlhetünk hátra. Ha valóra akarjuk váltani az álmainkat, akkor még mindig javulnunk kell. Elárulom, jó volt látni, hogy a lányok néha már mosolyogtak, kellenek az ilyen győzelmek" - értékelte a látottakat Elek Gábor.

A győriek ezúttal a német Thüringer otthonában mutatták meg, hogy a tavalyi győzelem után az idén sem szeretnék, ha más vitrinjébe kerülne át a BL-serleg. Görbiczék játszi könnyedséggel fokozatosan elhúztak a házigazdáktól, és a félidőre - a Fradihoz hasonlóan - nyolcgólos előnyt alakított ki.

Erre aztán még rátettek a második harminc perc első harmadában, és amikor már 31-15-re vezettek Lökéék, Ambros Martin megkönyörült a Thüringer gárdáján: lecserélte a teljes első sorát, ami végül nem bizonyult végzetesnek, ám egy hétperces gólcsendet követően a címvédő "csak" nyolccal bizonyult jobbnak.

Vélhetően igencsak büszkék lennénk pár sportágban, ha ilyen magabiztossággal vernénk idegenben a németeket…
A hölgyekkel ellentétben a Veszprém megizzadt: Zágrábban Nagy Lászlóékat ugyan 1200 lelkes magyar szurkoló buzdította, ám a horvátok által teremtett pokolban alig-alig lehetett a hangjukat hallani.

Kőkemény, végig hatalmas csata dúlt a pályán, amit aztán nehezen ugyan, de x-x-re a Veszprém nyert meg, így továbbra is száz százalékos teljesítménnyel áll a csoportja élén.